Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)

P

264

Patay

Prónay–Patay-kastélyt, amely az államosításokig volt a család birtokában. Házastársa Dérföldy Éva (1942–1949) majd Dr. Patay Pálné, lánynevén Mózes Klára térképtörténész (1951–2015). Első házasságából Katalin leánya, a másodikból két gyermeke, Anikó és Zoltán született. – Gyermekkorát Acsaújlakon, a családi kastélyban és telente Bp.-en töltötte. A bp.-i Lónyai utcai Ref. Gimn.-ban érettségizett (1932), a M. Kir. Mezőgazdasági Akad.-n (ma: Debreceni Egy. Mezőgazdaság-, Élelmiszertud.-i és Környezetgazdálkodási Kara) mezőgazdász (1935), a bp.-i PPTE Őstörténeti Tanszékén régész–muzeológus végzettséget szerzett és doktorált (phil. Sub auspiciis gubernatoris, 1939). – A PPTE Ősrégészeti Tanszékén tanársegéd (1939–1949), közben tartalékos tüzérhadnagyként rövid frontszolgálatot teljesített, szovjet hadifogságba került (1945–1947). A balassagyarmati Palóc Múz.

munkatársa (1950. máj. 16.–1957. jan.), a MNM

régész-muzeológusa, majd a Múz. adattárának helyettes osztályvezetője (1957. jan. 19.–1982. dec. 31.). Nyugdíjból reaktiválva tud.-os tanácsadóként tovább dolgozott a Múz. alkalmazásában, kiemelt feladata a tervezett Bős (Gabčíkovo)–Nagymaros vízlépcső régészeti munkálatainak koordinálása volt (1988–1995). – A régészet és a történettud. szinte minden korszakával foglalkozott az őskőkortól a modern kor ipartörténetéig. Leginkább maradandó eredményeit a rézkor és a bronzkor kutatásában érte el. Életművéből kiemelkedik a késő római korra keltezhető Csörsz-árok (Ördög-árok v. Római sánc) kutatása, vmint a modern újkori harangtörténeti kutatások. Nevéhez fűződik mintegy tizenhatezer mo.-i történeti értékű harang felkutatása és dokumentálása. Legjelentősebb régészeti ásatásai: Fényeslitke, rézkori temető (1949–1951, 1954); Nagybátony, bronzkori urnatemető (1950–1951); Dunapentele, bronzkori tell (1951); Berettyóújfalu–Herpály, újkőkori és bronzkori tell (1955); Mátraszőlős, késő vaskori kelta temető (1958); Alsótelekes, kora vaskori szkíta temető (1959, 1961–1962, 1964); Tiszavalk–

Kenderföld, rézkori telep és temető (1966–1967); Tiszavalk–Tetes, rézkori telep és temető (1968, 1973–1975); Poroszló–Aponhát, bronzkori telep (1969, 1971); Tiszalúc–Sarkad, rézkori telep (1974–1990). Szakirodalmi munkássága mintegy 240 tételt számlál. – Az Union International des Sciences Préhistoriques et Protohistoriques Állandó Tanácsának tb., a Deutsches Archäologisches Institut l., a Deutsches Glockenmuseum e.v. tb., a Deutsches Museum in Burg Greifenstein Tud.-os Tanácsának r., a M. Régészeti és Művészettörténeti Társulat, az Orsz. M. Bányászati és Kohászati Egyesület Öntészeti Szakosztálya, a M. Barlang- és Karsztkutató Társaság tb. tagja, a Bp.-Józsefvárosi Ref. Egyházközség tb. presbitere. – Kuzsinszky Bálint-emlékérem (1943), Szoc. Kultúráért (1960), Móra Ferenc-emlékérem (1970), Rómer Flóris-emlékérem (1978), Tiszalúc nagyközség díszpolgára (1992), Széchenyi Ferenc-emlékérem (1994), M. Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2004), Podmaniczky-díj (2006), M. Érdemrend tisztikeresztje (2014), Kadić Ottokár-érem (2015), Arany-, gyémánt-, vas-, rubin-, platina- és zafírdiploma (ELTE; az egy. első zafírdiplomása). – Korrajznak is kitűnő önéletírása Az életet már megjártam... Emlékezem, Magyarországra és a XX. századra címmel jelent meg (Balatonalmádi, 2014; átd. kiad. Nemzeti Könyvtár 98. Bp., 2018). A Nógrád M.-i Múz.-ok Igazgatóságának kiadásában tanulmánykötet jelent meg a tiszteletére, Régről kell kezdenünk... Studia Archaeologica in honorem Pauli Patay címmel. Századik születésnapját a MNM emléküléssel és életműkiáll.-sal ünnepelte, Patay 100 címmel (rendezői: T. Biró Katalin és Oravecz Hargita); ettől kezdve a múz. minden évben megünnepelte ~ születésnapját.

F. m.: Korai bronzkori kultúrák Magyarországon

– Frühbronzezeitliche Kulturen in Ungarn (Dissertationes Pannonicae, Ser. II/13. Bp., 1938; külön m., német és kétnyelvű kiadásban); A bujáki vár

(Műemlékeink. Bp., 1959); A bodrogkeresztúri kultúra temetői – Die Gräberfelder der Bodrogkeresztúr-Kultur (Régészeti Füzetek. Ser. II/10. 1959, 1–107. p.); Szécsény műemlékei (Műemlékeink. Bp., 1965); Der Bronzefund von Mező

kövesd (Acta Archaeologica, 21, 1969, 167–216. p.); Régi harangok (Bp., 1977); A magyarhomorogi rézkori temető (A debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975-ről, 1977, 173–254. p.); Das kupferzeitliche Gräberfeld von Tisza

valk-Kenderföld (Fontes Archaeologici Hungariae, Bp., 1978); Sarmatisches Wallsystem im Karpathenbecken.

Garam Évával, Soproni Sándorral (Régészeti Füzetek, II/23. Bp., 1984, 7–46. p.); Kupferzeitliche Meißel, Bei

le und Äxte in Ungarn (Prähistorische Bronzefunde,

IX/15, München, 1984, 1–119. p.); Corpus campanarum antiquarum Hungariae – Magyarország régi harangjai és harangöntői 1711 előtt (Bp., 1989, 132 p., 88 képtáblával);