Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)
P
259 Pap 2005, 242–244. p.); Beszélgetés P. F. rubintmiséssel (Váci Egyházmegyei Katolikus Televízió, 2017. júl. 25.: https:// www.youtube.com/watch?v=tYuI5hpfYyU); Trauttwein Éva: „Villanó fényben P. F.” (Új Ember, 2017. szept. 17.); Emlékkönyv P. F. kanonok, prépost, művészettörténész tiszteletére (H. n. [Vác], 2019); életrajz, cikkek, videók: www.palosfrigyes.hu. Fotó: a szerző archívumából Holnapy Dénes Márton O. Praem. Pap Miklós (1912. júl. 21. Diósgyőr – 2010. dec. 28. Bp.): tanár, helytörténész, múzeumvezető. – Lánya Makoldiné Pap Gizella (Tokaj, 1948–) nép rajzos muzeológus, unokája Makoldi Mik lós Zsom bor (Miskolc, 1983–) ré gész. – Isk.-it szülőhelyén, majd Miskolcon, a Fráter György Kir. Kat. Gimn.-ban végezte. A Szegedi Tanárképző Főisk.-n természetrajz–földrajz– vegy tan szakon szerzett diplo mát (1930–1935). – Diósgyőrben, Zalaszentgróton, Eleken (1936–1939), majd a szerencsi Polgári Fiúisk.-ban tanított. 1944-ben kinevezték a tokaji Polgári Fiú- és Leányisk. ig.-jává, de 1949-ben leváltották, s nyugdíjazásáig (1972) az Állami Ált. Isk.-vá alakult intézmény tanára volt. Sokoldalú pedagógusként nem csak kiváló tanítványokat nevelt, de cserkészvezetőként, szakkörök irányítójaként és a történeti borvidék névadó mezővárosának egyre avatottabb ismerőjeként és kutatójaként fokozatosan a helyismereti munka szervezőjévé és a kulturális örökség letéteményesévé vált. Motorja volt a település közéletének, egyik meghatározója a mezőváros változásának a 20. sz. második felében. A honismereti és helytörténeti szakköreiből kikerült fiatalok segítségével, a Tokaj kulturális életében jelentős szerepet vállaló értelmiségi barátai és a tokaji bor múltját kutató neves történészek és muzeológusok támogatásával – az értékmentés jegyében – már azt megelőzően, 1948-tól jelentős tárgyi anyagot gyűjtött, mielőtt annak szakmai feltételei megteremtődtek, és a Tokaji Helytörténeti Gyűjt. hiva talos működési engedélyt kapott volna (1962). Ebben régészeti, numizmatikai, történeti, képzőművészeti, néprajzi tárgyak voltak, vmint okmány- és adattári anyag a mezőváros múltjára és közelmúltjára vonatkozóan (1963-ban: 175 régészeti, 104 történeti, 81 iparművészeti, 64 irodalmi, 315 numizmatikai, 38 képzőművészeti, 574 néprajzi tárgy, 19 térkép, 237 fénykép, 568 filmnegatív, 36 metszet, 181 okmány és 260 adattári anyag). Bár az új intézmény 1963-ban a megyei múz.-i szervezet tagja lett, a kiállítóhely és a raktározás gondja még sokáig nem oldódott meg. (A költözések miatt és a biztonságos tárolás feltételeinek hiányában a tárgyi gyűjt. is számottevő veszteségeket könyvelhetett el.) Hasonlóan nehéz körülmények között, az 1940-es évek végétől időszaki kiáll.-ok sorát rendezte. Ezek egyik helyszíne az egykori g. kel. templom épülete volt (1977-től Tokaji Galéria), amelyet a M. Ortodox Adminiszt ratúra térítés ellenében adott át múz.-i célokra; a felújított épületben 1961. júl. 24-én nyílt meg az első „múz.-i” kiáll. Ezzel párhuzamosan jelentős gyűjtőmunka kezdődött miskolci szakemberek segítségével, és 1962. okt. 28-án – a Balassa Iván által vezetett szakembergárda rendezésében – az ún. Templom Múz.-ban megnyílt az intézmény első állandó kiáll.-a. A Templom Múz.-ot kinövő borászati anyagot 1974-ben önálló Pincemúz.-ban, egy emeletes présházban és pincéjében helyezték el, de a valódi áttörést az jelentette Tokaj múzeumügyének históriájában, amikor 1985-ben az intézmény – 1976-tól Tokaji Múz. – beköltözhetett a főutcán felújított, 18. sz.-i impozáns Karácsony-féle barokk-copf műemléképületbe, a jelentős tokaji kereskedőkompánia tagjának egykori lakóházába. Ennek felújítása és állandó kiáll.-a már ~ hivatali utódja és a miskolci Herman Ottó Múz. feladata volt. – Kutatásai során összegyűjtötte Tokaj földrajzi neveit, dűlőneveit, régi szőlőfajtáit, pincéinek leírását, neves házainak történetét (műemlékké nyilvánításuk előterjesztésével), megírta isk.-inak és szerzetesrendjeinek történetét, gyűjtötte a boros címkéket, boros exlibriszeket és a helyi festők műveit, megörökítette a vidék mese- és mondavilágát, népdalkincsét, boros nótáit. Kutatási eredményeiből ismeretterjesztő és turisztikai, vmint helytörténeti kiadványokban publikált. Sokáig kéziratban levő írásait 1992-ben önálló tanulmánykötetben, majd élete utolsó szakaszában magánkiadású könyvekben adta közre. Tanári munkája és a gyűjt. vezetése mellett létrehozta az iskolások Honismereti Szakkörét és a felnőttek Múzeumbaráti Körét. A TIT, a M. Néprajzi Társaság, a M. Történelmi Társulat, a Pedagógus Szakszervezet, a megyei és helyi Népfront Biz., a Honismereti Mozgalom, a megyei Műemlékvédelmi Albiz., az Idegenforgalmi, vmint
