Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)

H

144

Hulesch

gozott a fenékpusztai feltárásokon. Az érettségit követően a Balatoni Múz.

ásatási munkavezetője (1963–1964). Kalicz Nándorral együtt végeztek terepbejárást a Magyarország Régészeti Topográfi

ája 1. köt.-éhez, és kötöttek életre szóló barátságot. Két év sorkatonai szolgálatot követően, 1966. nov.-től a Balatoni Múz. restaurátora, 1970. jan. 1-jétől segédmuzeológusa. 1975. márc. 17-étől a Thury György Múz. régésze, 1984. jan. 1-jétől 2006. jan. 31-ig ig.-ja. – Több mint 60 régészeti ásatást, ill. leletmentést vezetett. A Thury György Múz. régészeti gyűjt.-e 1975–2005 között 7.000-ről több mint 100.000 tárgyra gyarapodott. 1970–1972 között gyakorlatilag ő vezette a fenékpusztai erődfeltárást. Feltárta a rezi kelta, a magyarszerdahelyi kelta és római temetőt, Nagykanizsán az Inkey-kápolna környékét. Részt vett a Kis-Balaton programban (1979–1989), Hahót környékének kutatásában (1987–1992) és szakmai irányítóként az M7 autópálya Zala m.-i szakaszának megelőző feltárásán (1997–2006). Terepbejárásaival felgyűjtötte D-Zala régészeti lelőhelyeit. – Kutatási területe a bronzkortól a római kor végéig terjedő időszak volt. 1971-től jelentek meg tud.-os közleményei (61 publikáció). Számos időszaki kiáll.-t rendezett. Társrendezője volt a Németo.-ban, Ausztriában és Szlovéniában bemutatott Hét év

ezred a Balatonnál, az Ausztriában bemutatott A kelták Zalában c. kiáll.-nak, a Thury György Múz. Emberek, utak, kapcsolatok – Dél-Zala évezredei c. állandó kiáll.-ának. – M. Köztársasági Arany Érdemkereszt (2005), Rómer Flóris-emlékérem (2011), Schönvisner István-díj (2012).

F. m.: Koravaskori bronzszobrocska Keszthely-Dobo

góról (Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11., 1972, 75–82. p.); Őskori hordó alakú edény Szigligetről

(Archaeologiai Értesítő, 101, 1974, 55–63. p.); A magyar

szerdahelyi kelta és római temető (Zalai Gyűjtemény 14, Zalaegerszeg, 1979); A szőlősgyöröki római kori sír

(Com

municationes Archaeologicae Hungariae, 1981, 59–81. p.); Késővaskori ház- és településtípusok Dél-Zalában

(Zalai Múzeum 1, 1987, 59–80. p.); The surroundings of Keszthely. In: Corpus of Celtic finds in Hungary

. I. Ed. T. Kovács–É. Petres–M. Szabó (Transdanubia 1. Bp., 1987, 63–178. p.); Spätbronzezeit – Späteisenzeit. In: Sieben Jahrtausende am Balaton. Von der Ur- und Frühgeschichte bis zum Ende der Türkenkriege. Red. R. Müller (Mannheim, 1989, 36–50. p.); Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig. In: Nagykanizsa Városi Monográfia

. I. Szerk. Béli József (Nagykanizsa, 1994, 85–133. p.); Újkőkori település feltárása Petriventén (Zala m.). Kalicz Nán

dorral (Régészeti Kutatások Magyarországon 2001, Bp., 2003, 5–30. p.); Gyermekjáték vagy attribútum? Kelta leletek Magyarszentmiklósról (Zalai Múzeum, 16, 2007, 25–54. p.); Kelta pszeudo-kantharos Zalakomárból (Zala m.) (Zalai Múzeum, 17, 2008, 109–129. p.); Késő római temetők Nagykanizsán. Eke Istvánnal (Zalai Múzeum, 19, 2010, 155–227. p.); Kora császárkori temető Alsópáhokon (Zala megye). In: Évkönyv és jelentés a Kulturális Örök

ségvédelmi Szakszolgálat 2009. évi feltárásairól. Szerk. Kvassay J. (Bp., 2012, 163–222. p.); Early Iron Age graves from Keszthely and its environs. In: People, settlement and landscape on the lake Balaton over the Millenia. Hrsg. Heinrich-Tamáska, O.–Straub, P. (Castellum Pannonicum Pelsonense [CPP], 4, Bp.–Leipzig–Keszthely–Rahden/Westf., 2014, 63–97. p.); Középső vaskori öntőformák Alsópáhokról (Archaeologiai Értesítő, 140, 2015, 229–255. p.); Bemerkungen zum spätlatènezeitlichen Urnengrab aus Keszthely-Fenékpuszta. In: „Trans lacum Pelsonem” Prähistorische Forschungen in Südwestungarn (5500-500 v. Chr.). Hrsg. E. Bánffy–J. P. Barna (CPP 7, Bp.–Leipzig–Keszthely–Frankfurt/M–Rahden/West, 2019, 417–425. p.).

Fotó: a család tulajdona

Müller Róbert

Hulesch Béláné: → Kerecsényi

Edit

Hulják Pál (1881. jan. 25. Garamújfalu – 1958. okt. 29. Léva [ma Levice, Szlovákia]): okleveles tanár, mineralógus, régész-történész, múzeumig. – Pedagógusdinasztia tagja, édesapja, nagyapja is tanító volt az Osztrák–M. Monarchia, majd az I. Csehszlovák Köztársaság különböző falvaiban. – Léván, az Állami Tanítóképző Int.-ben szerzett diplomát (1900), majd Bp.-en nyert képesítést beszédhibás gyerekek oktatására (1907), ill. rajz szakra is (1923). Főbb tanítói állomásai: Pilisszentlászló (1911–1920), Solymos (1920–1922), Csejkő (1922–

1941, iskolaig.). Osztálytársa és barátja volt Kittenberger Kálmánnak, a híres Afrika-kutatónak, akitől oroszlánbőrből készült kabátot kapott ajándékba. 1946-ban nevezték ki a Lévai Városi Múz.

ig.-jává; az intézményt 1953-ig egyedül vezette. Volt diákjai segítségével rendszerezte, leltározta a háború alatt megsérült gyűjt.-t, elkészítette az új állandó tárlatot. Megalapította és aktív tagja,