Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)

K

443 Kaplártsik vánnal és Knapp Józseffel, Albánia, Bosznia, Hercegovina, Montenegró és Szerbia növé­nyeinek névsorát Paul Aschersonnal állítot­ta össze. Kiadta Románia és Dobrudzsa ad­dig ismert növényeinek jegyzékét is. Az 1886-1888 közötti évfolyamok melléklete­ként megjelentette a Brassai Sámuel és Kováts Gyula összeállításában 1858-ban ké­szült Új Magyar Füvészkönyvet. Egy.-i tanár­ként ált. botanikai kérdések, és főleg az eg­zotikus flóra foglalkoztatta. Elvállalta gr. Széchenyi Béla expedíciója növénytani anyagának feldolgozását; ebből írta akad.-i székfoglalóját is (Gró/ Széchenyi Béla közép­ázsiai expedíciójának növénytani eredményeiről. Értekezések a természettudományok köré­ből, XV. 2., Bp., 1885,1-15.). Közreműködött C. F. Martiusnak a brazil flórát feldolgozó monográfiája elkészítésében. Magyarra for­dította Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben c. kiadvány I. kötete (Bp., 1887) számára Kerner Antalnak a növényvilágot bemutató összefoglalását. A kolozsvári egy. Matematikai és Természettud.-i Karának dékánja (két ízben is), az egy. rektora (1887/88. tanév; székfoglalóját A tudomá­nyoknak és különösen a növénytannak magyar nyelven való míveléséről [Kolozsvár, 1887] címmel tartotta). A felső oktatásügy Magyaror­szágon (Bp., 1896) c. millenniumi kiadvány számára megírta az egy. Matematikai és Ter­mészettud.-i Karát bemutató fejezetet. Mun­katársa volt szinte valamennyi akkori m. természettud.-os folyóiratnak, s a legtöbb német botanikai közlönynek. - Az MTA 1. tagja (1880). A római Accademia dei Lincei, az Általános Osztrák Gyógyszerészegylet 1. tagja, számos német, francia, belga, holland, angol, orosz szakegyesület tagja. Tud.-os eredményeiért megkapta az orosz Szent An- na-rendet, a román király koronarenddel tüntette ki. - Szignói: AK, AK-z, A-z, K, X. F. m.: Pauli Kitaibeli Additamenta ad Floram Hungari- cam. E manuscriptis 80. I., II., III., IV. Oct. Lat. de plantis Hungáriáé Mus. Nat. Hung, edidit (Lin- naea, XXXII., 1864, 305-642.); Versuch einer Geschichte der ungarischen Botanik. Beigedruckt sind einige theils wenig gekannte, theils ungedruckte botani­sche Aufsätze ungarischer Botaniker (klny. a Linnaea XXXIII, kötetéből, Halle, 1865); A magyar tartomá­nyok növényzeti viszonyai. II. fejezet. A növény-földraj­zi területek (in: Hunfalvy János: A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leírása. Pest, 1865, 640-720.); Übersicht der pflanzengeographischen Verhältnisse Ungarns, Siebenbürgens, Dalmatiens, Kroatiens und Slavoniens (Regensburg, 1867); Einige Probleme der allgemeinen Botanik. Rede, gehalten bei der Eröffnung der botanischen Vorlesungen an der neugegründeten Universität in Klausenburg (Regensburg, 1873); A (természetes) növényrendszer áttekintése. Systematis vegetabilium janua (Kolozsvár, 1874; 2. kiad. 1887); jelentés az Erdélyi Nemzeti Múzeum növénytárának 1874 évi 1 1875. évi / 1876. évi / 1878. évi állapotáról (Erdélyi Múzeum, 1., 1874, 64-66.; 2., 1875, 58-59.; 3., 1876, 85-87.; 5., 1878, 79-80.); Lobeliaceae (Martius: Flora Brasiliensis, VI., Pars Lipsiae, IV, 1879,130-156.); A legrégibb, növényekre vonatkozó ma­gyar munkák címei. Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárából közölve és egy pár jegyzettel ellátva (Kolozsvár, 1879); Plantas Romániáé huiusque cogni­tas enumerat (Claudiopoli, 1879-1881); Az általános növénytan alapvonalai. Fundamenta rei herbariae gene­ralis (Kolozsvár, 1889-1893); Cardinal-Erzbischof Dr. Ludwig Haynal als Botaniker (Bp., 1890); Jelentés az Erdélyi Muzeum növénytani osztályáról. Melléklet: je­lentés az EME mohagyűjteményének jelenlegi állapotá­ról (Orvos-Természettudományi Értesítő, II. Termé­szettudományi Szak, XVI., 1891, 320-325.); Jelentés az EME phanerogam és pteridophyta gyűjteményének jelenlegi állapotáról (uo., XX., 1895,224-230.). írod.: K. Á. dr. (Fabinyi Rudolf temetési beszéde) (Kolozsvár, X., 157., 1896. jűl. 16.); K. Á. dr. (Orvo­si Hetilap, 40., 29., 1896. júl. 19.); Horváth Csaba: 100 éve halt meg K. Á. botanikus (Eseménynap­tár, 1996, 3, 6-9.); Huszty Sándor: K. Á. és az első magyar botanikai folyóirat (Studia Botanica Hun- garica, VIII., 1973, 111-124.); Priszter Szaniszló: Hetvenöt éves a Botanikai Közlemények (Botani­kai Közlemények, 64., 1977, 147-153.); Gaal György: Zsidó és zsidó származású tanárok a ko­lozsvári egyetemen (Múlt és Jövő, XI., 2000. 1., 89-101.); Szinnyei V: 920-926.; MÉL I.: 850.; MÁÉ II.: 85-89. (P. Hartyáni Borbála: K. Á.). Gaál György, Horváth Csaba Kaplártsik Mihály (1846. jan. 6. Igló - 1895. dec. 9. Kassa): középiskolai tanár. - A kassai reálisk.-ban történelmet, földrajzot és német nyelvet tanított (1872-1895). A Felső- mo.-i Múzeumegylet alapító tagja (1872), a múz. gyűjt.-einek gyarapítója és a kassai múz. őre (1891-1892). - A Felsőmo.-i Földraj­zi Társaság és az orsz. M. Földrajzi Társaság választmányi tagja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom