Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
F
281 Földes F. kiállításrendezései: Képek, szobrok a harminc év magyar művészetéből. Tőkei Ferencnével, Mattya- sovszky Zs. Péterrel (Budavári Palota, 1977); Szent- péteri József kiállítása. Mattyasovszky Zs. Péterrel (Budavári Palota, 1981); „Buda-Pest" művészete, 1683-1983. Mattyasovszky Zs. Péterrel (Kiscelli Múz., 1983); „Temp-rom-tér". Mattyasovszky Zs. Péterrel (Kiscelli Múz., 1988); Meisterwerke der ungarischen Moderne. Mattyasovszky Zs. Péterrel (Schloss Plankenwarth bei Graz, Ausztria, 1989); Lisztes István kiállítása (Kiscelli Múz., 1994); Vojnich Erzsébet kiállítása (Kiscelli Múz., 1997); „Leletek”. Geller B. István kiállítása (Kiscelli Múz., 1998). F. m.: írásai: A Budapesti Történeti Múzeum ötvösgyűjteménye. Állag-kat. (BTM, Bp., 1978); Szentpé- teri József 1781-1862. (BTM, Bp., 1981); A Fővárosi Képtár gyűjteménye 1890-1945 (BTM, Bp., 1999); Az egykori Fővárosi Képtár története (PhD-dolgozat, kézirat). Mattyasovszky Péter Földes László (1934. ápr. 29. Szászváros - 1980. okt. 11. Bp.): etnográfus. - Apai ágon régi csallóközi nemesi (gutori), anyai ágon székely családból (dit- rói Puskás) származott. Apai nagyapja, Földes József a csík- somlyói gimn. ig.-ja, anyai nagyapja, Puskás Tamás és édesapja, Földes Zoltán tanító, író. A család 1944- ben menekülni kényszerült Csíkból, s Budajenőn talált otthonra. - Az ELTE BTK néprajz-muzeológia szakán végzett (1957), emellett rendszeresen hallgatott régészeti (László Gyula), település-földrajzi (Mendöl Tibor) és szlavisztikai (Kniezsa István) előadásokat is. Néprajz-muzeológus szakos oklevelének megszerzése (1958) után történelem kiegészítő szakon képezte tovább magát (1958-1963), majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett (1967). A nyelvek és a nyelvészeti kérdések iránti fogékonyságának alakításában nagy hatással volt rá Kniezsa István. Értett a szláv nyelvek mindegyikén, beszélt oroszul, lengyelül, németül, angolul, franciául, románul, s jó latinos is volt. Az etnográfiában mestereinek Tálasi Istvánt és Ortutay Gyulát vallotta. A szülőföld kultúrája iránti érdeklődése egész kutatói pályáján végigkísérte. A bp.-i Néprajzi Múz.-ban a Közlekedési Gyűjt, vezető muzeológusa (1956-1973). Egyik fő érdeklődési területe az erdélyi székelység és kirajzásainak vizsgálata, kutatásainak másik fő vonulatát az állattartás, ezen belül is a magashegységi, ún. kárpáti vagy vlach pásztorkodás történeti-nyelvészeti, földrajzi és néprajzi vizsgálata jelentette. Egy.-i doktori értekezését - új történeti-statisztikai források feltárásával - a legelő váltós D-európai és mediterrán transzhumáló állattartás formáinak és táji változatainak összehasonlítása tárgyában írta és védte meg (1967). A témában két, nemzetközi szerzőgárdával összeállított tanulmánykötete (1961,1967) és több tanulmánya jelent meg. A Nemzetközi Kárpát Biz. m. tagozatának titkáraként is főként e szakterület kutatását szolgálta. Elméleti érdeklődése mellett kiváló terepkutató is volt, adatközlőivel tartós kapcsolatot alakított ki. Számos terepkutatása és tanulmányútja során (Csehszlovákia, 1957; Románia, 1956, 1961, 1966; Bulgária, 1966; Lengyelo., 1958, 1964, 1969; Mongólia, 1967; Észto., 1970; Türkmenisztán, 1972) az eurázsiai állattartás alapos ismerőjévé vált. Az erdélyi juhosgazdáknak az Osztrák Birodalom határán áthaladó, évi rendszerességgel ismétlődő vándorlásai feldolgozásával hozzájárult Erdély település- történetének megvilágításához. Település- történeti kutatásai közül kiemelkedik a sze- pességi 14. sz.-i településkép rekonstrukciója és a m. „telek" szó eredetének megvilágítása. Muzeológiai munkássága az állattartás és közlekedés tárgyi gyűjt.-eivel kapcsolatos; nevéhez elsősorban ezek rendszerének kialakítása, jelentős tárgycsoportok megszerzése, vmint fontos tárgytörténeti tanulmányok fűződnek. A népi műemlékkutatás keretében, helyszíni gyűjtés alapján elkészítette számos község dokumentációját, épületkiválasztási kutatásokat végzett a tervezett szabadtéri néprajzi múz. számára. 1972. évi belső-ázsiai útját követően súlyosan megbetegedett. Élete utolsó szakaszában az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának munkatársaként dolgozott (1973-tól haláláig). Sokoldalú, felkészült tudós volt; néprajzi kutatásait nyelvészeti, történeti, régészeti és szociológiai megközelítéssel, széles látó
