Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)

T

Tóth 900 a történeti Mo. ásványgyűjt.-e csak töredé­keiben maradt meg, így a mo.-i ásványvilág régi gazdagságáról csak ~ könyve tudósít a teljesség igényével. Az ásványok s az élet (Ka­locsa, 1903) c. művét a tanulóifjúság részére, a közművelődés fejlesztésére írta; e kicsiny könyvecske gyakorlati megvalósulása lát­ható a kalocsai gimn. több mint 400 db-ból álló ásványtárának ~ által, az újonnan föl­épült épületszárny első emeletén 1906 jún.-a és 1908 tavasza között berendezett, didakti­kai részében. A bútorokat ~ tervezte, s az ás­ványokat tartó apró állványokat maga állí­totta elő. A berendezés tapasztalatait A kalo­csai főgimnázium ásványtára c. írásában adta közre (1908), amelyben leírta az ásványtár történetét, elhelyezését és kat.-át is. A gyűjt.- ben nemcsak Mo.-ról és a környező orszá­gokból, de a világ számos más helyéről (pl. Chile, Izland, Ceylon, Kína, Mexikó, Grön­land) is voltak bemutatásra alkalmas, ritka példányok. A kollekciót kristálymintamo- dellek és kőzetek egészítették ki. A gyűjt.-t ajándékozás és vétel útján is gyarapította. Az évek során összegyűjtött, tud.-os szem­pontok (így Dana [1813-1885] amerikai mineralógus rendszere) szerint rendszere­zett darabok komoly segédeszközt jelentet­tek a középisk.-i oktatáshoz is. Az ásványok teljes jegyzéke és rövid jellemzése máig ki­adatlan. Az ásványtár az államosításkor a Viski Károly Múz. tulajdonába került; az 1981-ben megnyitott kiáll. Kalocsa egyik idegenforgalmi látványossága. ~ legterje­delmesebb ásványtani munkája, Az összes ásványok jegyzéke és rövid jellemzése c., 2200 oldalas kézirata a II. vh. utáni viszontagsá­gok közepette eltűnt, megsemmisült. - Hit­életi folyóiratokat szerkesztett (Jézus Szent Szivének Hírnöke, 1884-1917; Mária Kert. Havi folyóirat a Boldogságos Szűz tisztele­tének ápolására, 1885-1917). - AM. kir. Természettud.-i Társulat (1882) és az Aquinói Szt. Tamás Társaság (1887), a Szt. István Akad. tud.-os és irodalmi osztályá­nak tagja (1887). - A XIII. Leó pápa által adományozott Pro Ecclesia et Pontifice arany érdemkereszt (1888), a Magyar Ér­demkereszt (III. fokozat, 1929) kitüntetett­je. - Kalocsa városi tanácsa márványtáblá­val jelzett utcát nevezett el róla a Középső­kertekben (1963. nov. 26.). F. m.: A fényképészet titkai... (Szatmár, 1875); A ma­gyar síkság jövője (Kalocsa, 1878); A mikroszkóp tör­ténete (Bp., 1881); Magyarország ásványai (Bp., 1882; hasonmás kiad. Miskolc, 2000); Közép-euró­pai műépítmények (Bp., 1898); A kalocsai főgimnasi- um ásványtára (A Jézus-társasági kalocsai érseki főgimnázium értesítője az 1907/1908. iskolai év­ről. Kalocsa, 1908); Spanyolország (Bp., 1910). írod.: Frideczky József: T. M. (in: Gyenis András: Száz jezsuita arcéi. III. Bp., 1941); Komáromi E.: T. M. szerzetes-tanár élete, művei és ásványgyűjte­ménye, 1838-1932 (Ásványgyűjtő Figyelő, II., 1985); Grabarits István: A kalocsai ásványgyűjte­mény (Kalocsai Múzeumi Kiskönyvtár 3. Kalocsa, 1986; 2., bőv. kiad. Kalocsai Múzeumi Kiskönyv­tár 5. Kalocsa, 2000); Földünk hazai kincsesházai. Szerk. Kecskeméti Tibor-Papp Gábor. (Bp., 1994); Szinnyei XIV.: 433-435.; MÉL II.: 897.; MTL 819. Romsics Imre, Szabó Tímea Tóth Rózsa, E; Feuer Istvánná; Feuer-Tóth Rózsa (1928. febr. 2. Zalaegerszeg - 1985. ápr. 27. Bp.): művészettörténész, régész. - Az ELTE-n művészettörténet-muzeológia sza­kon végzett (1952); Veszprém város bizánci jel­legű emlékei c. értekezését az ELTE Régészeti Tanszékén védte meg. Múz.-i gyakornok­ként a budai kir. palota feltárásán dolgozott (1951). A főváros területén ásatásokat végző BTM Középkori Osztályának tud.-os mun­katársa a Vármúz.-ban (1952-től). Régészeti kutatásokat végzett a budai polgárváros­ban, a Margit-szigeten és a pesti Belváros­ban. Kutatási eredményei jelentősen előse­gítették az általa kutatott, középkori épület­maradványok korszerű műemléki helyreál­lítását. Az 1950-es években bekapcsolódott a régészeti gyűjt.-ek, a középkori kőtár, a kisleletraktár kialakításába, majd önálló múz.-i feladatként kapta ezeknek a gyűjt.- eknek a fejlesztését, szakszerű kezelését; több ezer régészeti lelet tud.-os meghatáro­zását és szakszerű leltározását végezte el. Irányította a Középkori Osztálynak, a gyűjt.- eknek és az osztályhoz tartozó műhelyek­nek a Szentháromság u. 2. alatti Vármúz.- ból a helyreállított budai kir. palotába való átköltöztetését, és az új helyen való beren­dezkedést, vmint ezzel egy időben a közép­kori kir. palota maradványaiban és az épü­let modern helyiségeiben kialakított állandó történeti kiáll.-ok előkészítő munkálatait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom