Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
W
949 Wagner lomból szerzett oklevelet (1957). Az MTA Irodalomtud.-i Int.-ében gyakornok (1956- tól); az 1956. évi forradalomban való részvétele miatt állásából elbocsátották (1959). Öt évig állástalan, alkalmi fordítói és szerkesztői munkákhoz jutott. Rövid ideig a Színház- tud.-i Int. szerződéses munkatársa (1963), majd visszakerült az MTA Irodalomtud.-i Int.-ébe, ahol 1993-ig K-európai összehasonlító irodalomtörténeti kutatásokkal foglalkozott főmunkatárs, tud.-os csoportvezető rangban. Számos m., szerb, francia, angol és német nyelvű munkában, tanulmányban foglalkozott a délszláv-m. irodalmi és szellemi kapcsolatok évszázadokat átívelő történetével. Nélkülözhetetlen antológiái - amelyek a m. olvasóknak a szerb, horvát és szlovén költészetet, prózairodalmat, drámát és népköltészetet mutatják be - többek között Weöres Sándor, Nagy László közreműködésével készültek. írt a pest-budai szerbek művészetéről, kultúrájáról, zenéjéről, irodalmáról, művelődéséről és egyháztörténetéről (pl. A pesti szerb templom, a Műemlékeink sorozatban [1961]; Szerbek Pest-Budán, a Mi Budapestünk sorozatban [1997]). A mo.-i Szerb Ortodox Egyházművészeti és Tud.-os Gyűjt, alapító ig.-ja (1979), a bp.-i székhelyű irodalmi és kulturális Jakov Ignjatovic Alapítvány alapító-elnöke. A mo.-i szerb kisebbség meghatározó személyisége, közéleti és politikai munkásságában a polgári és keresztény értékek képviselője. A M. PEN Club alelnöke, a M. írószövetség választmányának tagja (1995- től haláláig), az Európai Utas, az európai szellemi együttműködés bp.-i folyóiratának főmunkatársa (1990-től). - József Attila-díj (1988), Bazsalikom-díj (1992), Szenteleky-díj (1996), Pro Urbe Díj (1998), Kisebbségekért Díj (1998), Díszpolgári cím és érdemkereszt (2001), 1956-os Emlékérem, a M. Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (1992), az Újvidéki Egy. díszdoktora (1998), a Szerb Tud.- os és Művészeti Akad. tb. tagja (2000). F. m.: Szomszédság és közösség. Délszláv-magyar irodalmi kapcsolatok. Szerk. (Bp., 1974); Vitkovics Mihály magyar és szerb írásai (1978); Magyar-szerb- horvát útiszótár (2. kiad. Bp., 1979); Elillant évek szőlőhegyén (1997); Magyarok és szerbek (1997). Gorjáttác Rádojka w W. Vityi Zoltán: — Vityi Zoltán, W. Wagenhuber Aurél: — Vajkai Aurél Wagner János: — Szendrei János, mindszenti (1857-1927) Wagner János (1870. ápr. 20. Keresztes - 1955. máj. 23. Bp.): tanár, botanikus. - Bánsági német ajkú szűrők gyermekeként Aradon a reálisk.-ban tanult meg magyarul, ott szerette meg a botanikát természetrajztanárától, Simonkai Lajostól, a neves botanikustól, akihez később barátság fűzte. Znió- váralján tanítói oklevelet szerzett; közben kb. 4000 lapból álló herbáriumot gyűjtött. Megírta Turócz vm. edényes növényei c., 979 fajt felsoroló flóraművét. Simonkai Lajossal a Tátrában gyűjtött (1890), a következő évben Turóc vm.-i gyűjtőúton járt. Degen Árpád megbízásából és támogatásával a Balkánon is gyűjtött. A bp.-i Pedagógiumban tanítóképző int.-i tanári végzettséget szerzett (1893). Csáktornyán, majd Kiskunfélegyházán (1894-től) tanított. Gyűjtéseit az ország egész területére kiterjesztette. Aradi tanárkodása idején (1900-tól) különösen az Alföld D-i részén, a Bánságban, Versec környékén és a Delibláti-homokpusztákon gyűjtött. Behatóbban foglalkozott néhány kritikus növénynemzetséggel, pl. a Centau- reakkal vmint a Pulsatillákkal. Több tankönyv írója, ill. társszerzője. Művészi hajlama és tehetsége folytán több munkáját maga illusztrálta. Lefordította, átdolgozta és 1903-
