Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
K
515 Kőváry 1849. aug. 26-án Zsibónál tette le a fegyvert. 1850 szept.-éig a Székelyföldön bujdosott. Rövid meghurcoltatás után Pesten újságíró, majd Kolozsvárra internálták. Az 1850- 1860-as években forrásértékű műveket írt Erdély építészeti és természeti ritkaságairól, a nevezetesebb családokról, a történelmi regékről és adomákról, a fejedelemség korának családi és közéleti szokásairól, viseletéről. 1854-ben a császári kormányzat Erdély ÉNy-i vm.-i építészeti emlékeinek „konzer- vátorá"-vá nevezte ki, vagyis hivatásos műemlékvédő lett. Szerkesztette az Erdélyi Naptár két kötetét, az akkori időszak valóságos adattárait. A résztanulmányok után megírta monumentális művét, Erdély első m. nyelvű oknyomozó történetét (Erdély történelme. I-VI. Pest, 1859-1866), amely a forradalomig terjedően dolgozta fel Erdély történetét. A művet kiegészítette két további munkája, az Erdély története 1848-49-ben (Pest, 1861) és az ehhez kapcsolódó Okmánytár az 1848-49-i erdélyi eseményekhez (Kolozsvár, 1861). Ezek alapján szokták Kőváryt „Erdély történet- írója"-ként emlegetni. Deák-párti politikai lapot szerkesztett Korunk címmel (1862-től), amelynek nagy szerepe volt a kiegyezés előkészítésében; a kiegyezés megtörténtekor (1867) beszüntette lapját. Az 1850-es évek végétől figyelme a közgazdaság, majd a biztosítási ügy felé fordult. Az 1858-ban megindított Kolozsvári Kisegítő Takarékpénztár alapító tagja, egy ideig ig.-ja is. Negyedszázados jubileumára megírta ennek történetét (1883). Több kötetben ismertette a biztosítási társaságok és segélypénztárak rendszerét. Kolozsvár városa megbízta az 1869. dec. 31- ei népszámlálás levezetésével. Ennek eredményeit külön füzetben tette közzé (Kolozsvár sz. kir. város lakosai és lakásai az 1869-70-i népszámlálás szerint. Kolozsvár, 1870). A város közigazgatási biz.-ának tagja, egy ideig közgazdasági előadó. Sokat tett a város századfordulós arculatának kialakításáért. Füzetben örökítette meg a főtéri Szt. Mihály- templom körüli épületek lebontásáért folytatott harcot és a Sétatér kialakítását, amelynek ig.-ja is volt (1873-1886). Megírta a kolozsvári testedzés történetét (Testedző intézményeink múltja Kolozsvárt, 1897). Az állomáshoz közel eső 50 000 m2-nyi birtokát felparcelláztatta lakótelepnek; ez sokáig Kőváry-telepként volt ismert Kolozsváron, s egyik utcája máig viseli a nevét. A század- fordulón visszatért a történetíráshoz. Két hatalmas kötetben feldolgozta az ország történelmét (Magyarország története nemzetközi helyzetünk szempontjából. I. Bp., 1907; II. Kolozsvár, 1909). Kolozsvár tb. főjegyzője, az unit.-ok kolozsvári koll.-ának felügyelő gondnoka. Az Erdélyi Múz.-Egyesület megalapításának egyik szorgalmazója, kiadványainak állandó munkatársa, az Erdélyi Irodalmi Társulatnak megalakulásától fogva tagja, majd t. tagja (1892-től). Az MTA 1. tagja (1883). A kolozsvári egy. díszdoktori címmel tüntette ki (1902). - A Házsongárdi temetőben felesége díszes emlékoszlopot emeltetett sírjára, óvári lakóházukat pedig meghagyásából 1918-ban emléktáblával jelölték meg. Az MTA együttes ülésén 1910. ápr. 25-én Márki Sándor idézte fel emlékezetét (Emlékbeszéd K. L. levelező tag felett. Bp., 1910). Az Erdélyi M. Közművelődési Egyesület (EMKE), az Erdélyi Múz.-Egyesület (EME), vmint a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság 1944. júl. 16-án nagyszabású ünnepségsorozattal emlékezett meg ~ születésének 175. évfordulójáról; sír- és emléktábla-koszorúzás Kolozsváron, emléktáblaleleplezés az ótordai templomkertben volt. A Dávid Ferenc Egylet 1994. okt. 23-ai emlékülésén Gaal György Kőváry László és Kolozsvár címmel tartott előadást. Az EMKE Honismereti köre 2000. dec. 13-án ünnepség keretében felvette ~ nevét. F. m.: Erdély régiségei (Pest, 1852); Erdély földe ritkaságai (Kolozsvár, 1853); Erdély nevezetesebb családai (Kolozsvár, 1854); Kisebb munkái. I. Történelmi regék. II. Történelmi adomák (Kolozsvár, 1857); A magyar családi és közéleti viseletek és szokások a nemzeti fejedelmek korából (Pest, 1860); Erdély építészeti emlékei (Kolozsvár, 1866); A magyar és osztrák megszűnt, működő és keletkező biztosító társaságok történeti és statisztikai átnézete (Biztosítási Évkönyv 1870. Pest, 1870); A kolozsvári sétatér keletkezése és fejlődése 1812-1886 (Kolozsvár, 1886); Kolozsvár közgazdasági fejlődése, iránya és feltételei 1888-ban (Kolozsvár, 1889); A lajtántúli fürdők szervezete és berendezése tekintettel az erdélyi fürdők kívánalmaira (Kolozsvár, 1890); A millennium lefolyásának története és a millenáris emlékalkotások (Bp., 1897); A száz évet élt Brassai Sámuel dr. pályafutása és munkái 1797-1897 (Kolozsvár, 1897); Visszaemlékezések a
