Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)

F

273 Fettich 1949-ben - az Esterházy-kincs elvitelével kapcsolatos felelősségének téves megállapí­tása után - másodszor is nyugdíjba helyez­ték. Napszámosként, üzemi nyilvántartó­ként (1950-1951), majd a Csillag Játékgyár­ban dolgozott (1954); a megfeszített fizikai munka mellett is folytatta tud.-os munkás­ságát. A Kereskedelmi Áruforgalmi Iroda le­véltárosa (1954-1955), rövid ideig a Malom­szerelő és Gépjavító Vállalat munkatársa. Az MTA Régészeti Kutató Csoportjának tud.-os munkatársa (1959-1960). A Tud.-os Minősítő Biz. a kandidátusi fokozat meg­adása iránti kérelmét elutasította (1961). A veszprémi Bakony Muz.-ban dolgozott (1963-1964), majd tud.-os munkatársként visszakerült az MTA Régészeti Kutató Cso­portjához (1964-1965). - Tud.-os munkája során kutatta a Kárpát-medence lovas no­mád népeinek díszítőművészeti motívum­anyagát, hagyománykincsét. Az egyes motí­vumok továbbélését nyomon követte a szkí­ta emlékanyagtól kezdve a szarmaták, a hunok, az avarok, vmint a honfoglaló ma­gyarok művészetében. Legegységesebbnek tekinthető a Kárpát-medence szkítáival kap­csolatos tud.-os munkássága. A SZU-ban tett tanulmányútjain szerzett nagy anyagis­merete biztosította számára nemcsak a szkí­ta, hanem a többi lovas nomád kultúra K-i kapcsolatainak korszerű szemléletét. A szkí­tákkal foglalkozó fő munkái a tápiószelei, ill. a zöldhalompusztai aranyszarvasok, vmint a garcsinovói öntőminta elemzésével foglalkoznak (Archaeologiai Értesítő, 41., 1927; Archaeologia Hungarica, 3., 1928 és 15., 1934). Összeállította a Kárpát-medence első, a maga idejében teljesnek mondható szkíta leletkorpuszát. Sokszor és szívesen foglal­kozott a Kárpát-medence hun korával, ill. a hun korszak emlékeivel. Fő törekvése a hun kultúra K-i összetevőinek meghatározása volt. E témában szintézis jellegű munkája az Attila és hunjai (Bp., 1940) c. kötetben megje­lent, A hunok régészeti emlékei c. tanulmánya. A honfoglaló magyarsággal kapcsolatos iro­dalmi tevékenységének eredményeit nagy monográfiában foglalta össze (A honfoglaló magyarság fémművessége, 1935-1937). A régé­szet és a zene mellett érdeklődésének fontos része volt az ötvösművészet és a fémműves­ség. Kiváló rajzkészsége segítette abban, hogy szinte páratlan tökéletességre vitte a tárgyak formáinak és az azokat díszítő mo­tívumoknak a rajzos elemzését. Ennek az elemző munkának kiegészítő részeként vizsgálta a fémből készült tárgyak készítési technikáját is; ehhez elsajátította az ötvös­mesterség technikai módszereit, sőt maga is dolgozott ötvösként. Az e szakmában szer­zett kivételes képessége a háború utáni években, a múz.-ból való eltávolítása után, kenyérkereső szakmájává vált. Ötvösműve­ivel részt vett a Brüsszeli Világkiáll.-on (1958). Ötvösművészeti elveit a Magyar stí­lus az iparművészetben c. háromkötetes mű­vében foglalta össze. - Az Archaeologia Hungarica c. kétnyelvű monográfiasorozat (1926-1944) és az ugyancsak kétnyelvű Folia Archaeologica megindítója és szerkesztője (1939-1944). - Az MTA 1. tagja (1938-1950); tanácskozó taggá minősítették (1960), tagsá­gát visszaállították (1989); az Archaeológiai Biz. előadója (1947-1949). Az Ötvösművé­szek Alkotó Közösségének tagja (1957- 1958). A M. Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat, a helsinki Finnugor Tár­saság tagja. - Visszaemlékezéseit naplóiban írta meg; Ostromnaplója az MNM kiadásá­ban, születésének 100. évfordulója alkalmá­ból jelent meg (2000). F. m.: Az avar kori műipar Magyarországon (Bp., 1926); A zöldhalompusztai szkíta lelet (Bp., 1928); Adatok az ősgermán állatornamentumok stílusának eredetkérdéséhez (Bp., 1929); A szilágysomlyói máso­dik kincs (Bp., 1932); Az oroszországi kereskedelmi utak és az ősmagyarság (Bp., 1933); A honfoglaló ma­gyarság művészete (Bp., 1935); A honfoglaló magyar­ság fémművessége. I—II. (Archaeologia Hungarica 21., Bp., 1935-1937); A hunok régészeti emlékei (in: Attila és hunjai. Szerk. Németh Gyula. Bp., 1940; hasonmás kiad. Bp., 1986; 1991); Antik hagyomá­nyok a régi pusztai népek kultúrájában (Folia Archaeologica, 3-4., 1941); Die altungarische Kunst (Berlin, 1942); A népi és kulturális kontinuitás a Kár­pát medencében a régészeti adatok alapján (Bp., 1943); Magyar stílus az iparművészetben. 1-3. (Bp., 1943-1947); Régészeti tanulmányok a késői hun fém­művesség történetéhez (Bp., 1951; németül is); A szeged-nagyszéksósi hun fejedelmi sírlelet (Bp., 1953; franciául is); Das awarenzeitliche Gräberfeld von Pilismarót-Basaharc (Studia Archaeologica 3. Bp., 1965); A kievi magyar fémművességről (Buenos Aires, 1974); F. N. ostromnaplója 1945. január 16,-

Next

/
Oldalképek
Tartalom