Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 4. szám - Otrokocsi Nagy Gábor: A középiskolai magyar nyelv- és irodalomtanítás vezérkönyve
Otrokocsi Nagy Gábor: A magyur nyelv- és irodalomtanítás vezérkönyve elé. 83 megkívánja, hogy a tanulók olvasmányaik alapján bizonyos ismeretanyagra tegyenek szert, és hogy irodalmi műveltségüket rendszeres megbeszélésekkel fejlesszük. E szerint tehát a vezérkönyvnek gyakorlati célja van : azokat az esetenkénti lehetőségeket kell bemutatnia, ahogy az egyes olvasmányok tárgyalása annak az ismeretanyagnak, illetve annak az irodalmi-nyelvi műveltségnek a forrásává válhat, amelyiket a tanulóknak el kell sajátítaniuk. Más vonatkozásban, ele végeredményben ugyanezt kell azok számára is mondanunk, akik azt várják a vezérkönyvtől, hogy magába foglalja mindazokat a tárgyi ismereteket, melyekre a tanárnak szüksége van ahhoz, hogy — mint a multévi költségvetési vita egyik felsőházi felszólalója mondta ,,a magyarázatok alkalmával többet mondjon, mint amennyit a diák tankönyvében megtalál“. Azt, hogy a tanárnak megvannak a megfelelő szakismeretei, eleve fel kell tételeznünk. (Ha pedig nincsenek meg, ezen egyetlen vezérkönyv vagy vezérkönyv-sorozat úgysem segíthet.) Az V—VI. osztály magyar nyelv- és irodalmi vezérkönyve nem lehet tehát irodalomtörténeti, nyelvészeti és művelődéstörténeti kézikönyv sem. Magyartanításunk egyik legfontosabb célkitűzése, hogy megszerettesse a tanuló ifjúsággal az olvasást; az pedig el sem képzelhető, hogy ezt a célt olyan tanár is elérheti, aki maga nem szeret olvasni, nem ismeri irodalmunk termékeit, és megelégszik az eredeti művek helyett egy irodalomtörténeti és nyelvészeti összefoglalással. Más dolog azonban, hogy egyes olvasmányok megtárgyalásakor szóba kerülhetnek olyan önmagukban jelentéktelen részletismeretek melyeket a szöveg teljes megértése érdekében ugyan közölni kell a növendékekkel, de amelyeknek a szaktanár csak akkor lehetne birtokában, ha beható tudományos vizsgálódás tárgyává tette volna irodalmunk és általában művelődésünk fejlődésének valamennyi megnyilvánulását. Ezeket az illető kérdés beható tanulmányozása nélkül nem tudható vagy nem éppen szakbavágó, de az olvasmányok tárgyalásánál mégis felmerülhető adatokat, még ha azok közlése a jobban képzett tanárok számára feleslegesnek látszik is, tartalmaznia kell a vezérkönyvnek. Utalnia kell továbbá arra is, hogy egy-egy olvasmánnyal kapcsolatban milyen és mennyi ismeret közölhető a tanulókkal. A kérdések teljes kifejtését, rendszeres irodalomtörténetet, olyat, amelyik lényegesen többet tartalmazna, mint amennyit a tanulóknak tudniuk kell, már csak azért sem adhat a vezérkönyv, mert terjedelme akkor szinte a végetelenbe nőhetne. Végül nem lehet célja a vezérkönyvnek az sem, hogy a tanári egyéniséget akarja pótolni. Lelket csak lélek formálhat, mégpedig a tanulókkal közvetlen kapcsolatban álló, sajátos nevelői értékekkel rendelkező és ezeket az értékeket magából szabadon kibontakoztató nevelői lélek. Mivel az élő beszédet semmiféle írott szó nem pótolhatja, a vezérkönyvnek meg sem szabad kísérelnie, hogy az egyes olvasmányok feldolgozására merev sémákat állítson fel : olyan óraterveket. közöljön, melyeket ha valaki szóról-szőra megtanulna
