Protestáns Tanügyi Szemle, 1944

1944 / 3. szám - Megjegyzések

(i4 Megjegyzések. győzhető szülők. Ez a természetellenesen túlzó szeretet gátlás a gyermeknek is. Útjába áll a barátkozásnak, a szülőktől való elkerülhetetlen elválásnak, néha még a nősülésnek is. 5. Az egyke-diák legnagyobb hibája az önzés. Volt olyan jeles tanuló tanítványom, akit szinte utáltak osztálytársai szertelen önzése miatt. Az egyke­diák sokszor van magában, sokat foglalkozik, esetleg képzel is önmagáról. Otthon ő a központ, az iskolában is nehezen alkalmazkodik másokhoz. Egyik egyke-diákunk csak akkor akart a többivel játszani, ha ő lehetett a fogó vágy a kapitány. Az egyke könnyen megsértődik, s némelyiket azután a játéknak vagy munkának, szóval a közösségi életnek egy-egy durvább figyelmeztetése még zárkózottabbá, még irigyebbé, még önzőbbé teszi. Az egyke-diák nehezen rendeli alá magát a közös akaratnak, többnyire szigetiélek és titokban vagy nyiltan uralkodni vágyó. Arra is volt példa, hogy a gúnyos megjegyzé­sek elkerülése végett, látszólag rendkívül illeszkedően alkalmazkodott, de ez csak leplezés volt, s a színlelés eredményeképpen sunyiság és alattomosság fejlődött ki benne. II. Az egyke nevelése. Elöljáróban leszögezzük, hogy az egyke-diáknak volna a legnagyobb szüksége az internátusi nevelésre. A diákállam minden­napi élete készíthetné elő igazán az életre. Ez volna a legsikeresebb megoldás, ez tudná kompenzálni a szükkörű családi nevelést. De az egykés szülő ettől fázik a legjobban, s ha már ki is kell adni a családból, akkor is szívesebben adják magánházhoz. Jazzel a gimnázium, illetve a tanárok nevelési feladata súlyosbodik. Mit lehet és kell tenni a gimnázimi nevelőnek, hogy a legtöbb­ször okos, de gyámoltalan és önző egykéből boldogságra és önfeláldozásra képes embert neveljen? a) A nevelői álláspont. A gimnázium, mint minden nevelő, másként tekint az egykére, mint a társadalom, a közvélemény. Ez utóbbiak az egykés szülők iránt érzett jogos ellenszenvet vagy gyűlöletet részben ráhárítják a gyermekre is, néha az egész családra, a falura, a vidékre. A nevelő az egyke­gyermekkel szemben nem érezhet semmi ellenszenvet. Az egyke-diák nem felelős szüleinek rövidlátásáért, anyagiasságáért, hitetlenségéért. A nevelő őt is ugyanúgy szereti, mint a többit. A nevelésnek á priori feltétele az igaz­ságosság, az egyenlő bánás és mérés. Egyénenként mégis problémát jelent az egyke á nevelőnek, mert más, mint a többi. Éppen a családi közszellem és az első hat év hiányos nevelése okozza, hogy minden későbbi nevelő személy vagy intézmény kénytelen foglalkozni az egyke-diákkal és legalább e három ponton segíteni rajta. b) Gondjainkba vesszük a testileg gyámoltalan diákot, főleg a test- nevelési kartársak. Sohase gúnyolják az ügyetlen egykét, hanem az önbizalom, a bátorság, az első lépés, az iniciatíva kellemes és férfiasító érzését gerjesszék fel benne. A megnyert önbizalomnak lesz a következménye azután a testi ügyesség, a teljesebb fizikum. Viszont a diktátor típust, a hetyke egykét is a közös játék, a csapatmunka során lehet a leghatásosabban megfékezni és a közérdekhez hozzásimítgatni. c) Érzelmileg kell az egykét gazdagítani. Értelmileg talán túlfejlett is, érzelmileg azonban ösztövér. A szegény asszony könyvének vagy a Családi kör-nek a tárgyalása közben kell a szívéhez férkőzni például. A vallástanár tehet talán a legtöbbet, hogy felkeltse, erősítse és megszoktassa benne többi között a szánalom, a részvét, az adakozás erényeit. De mindnyájan fordít­hatjuk szívét a többi, a mások, az egész felé. Az egyke-diáknak a szíve szegény, a szeretete hűvös, ezt az érzést kell benne fellobbantani, melengetni. A mele­gebb kedélyi és hangulati elemek képesek értelmét és tudatát is kedvezően befolyásolni. d) Osztályfőnöknek, köri vezetőnek különösen kell ügyelnie, hogy a közös munkába az egyke mindig beszerveztessék. Gyűjtésből, szeretetakcióból, diákkaptárból, regős-, cserkészcsapatból, énekkarból, vöröskeresztből ki ne maradhasson. A diáktársadalom mindennapi életéből kell megtanulnia a közösség törvényét, ahogy Kipling mondja a dzsungelról : a farkas ereje a falka, a falka ereje a farkas. Önfeláldozásra, szolgálatra kell nevelnünk őt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom