Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 2. szám - Dr. Ruhmann Jenő: A magyar irodalomtörténet úttörői
32 Dr. Ruhmann Jenő! A magyar irodalomtörténeürás úttörői. jedő mü szerzőjének széleskörű tárgyismeretéről, alapos tudományosfelkészültségéről, de ezenkívül izzó magyar hazafias érzéséről is tanúskodik. Kcmégyen támadja azokat a német tudósokat, főkép Conringet, Oldenburgert és Reimmannt, akik műveikben a magyarokról mint műveletlen, barbár népről emlékeznek meg, s a magyar tudósok, költők és írók felsorolásával cáfolja a rosszakaratú vádakat. A magyar írók megítélésében elfogulatlanságra törekszik, evangélikus hitét és meggyőződését azonban nem rejti véka alá, s a protestáns írókat ócsárló katolikus íróknak erélyesen megfelel művében. Rotarides főműve sohasem jelent meg nyomtatásban, sőt kézirata is elkallódott tudományunk nagy kárára. Meg akarta írni a magyarországi evangélikus egyház történetét is, korai halála azonban megakadályozta ennek a tervének a megvalósítását is. A sok nélkülözés, nyomorgás s a tüdőbaj 32 éves korára sírba vitte. 1747-ben fejezte be küzdelemes életét Wittenbergben a magyar irodalomtörténetírásnak ez az igénytelen, de nemzeti érzésben erős, nagy céljáért küzdeni és a nyomort elviselni tudó hőslelkű úttörője. Rotarides szellemi hagyatéka alapján fogott műve megírásáhez Wallaszky Pál tótkomlósi, majd jolsvai evangélikus lelkész. Ő is németországi egyetemeken járt, nagy müvét Conspectus rei publicae literariae in Hungária címen 1785-ben adta ki, s tulajdonképpen inkább tudomány-, művelődés- és iskolatörténet ez a mű, mint a tudomány mai álláspontja szerinti irodalomtörténet. Wallaszky képzett, elfogulatlan tudós, a költészet azonban kevéssé érdekli, korának irodalmi felfogását pedig nem nagyon ismeri. Forrásait lelkiismeretesen tanulmányozza, adataikat felhasználja. Tulajdonképpen nem is csak magyar irodalomtörténetet ír, hanem a társországokkal teljes magyar állam területén élt írók működését és munkáit ismerteti, tekintet nélkül arra, hogy hazaiak voltak-e, vagy csak néhány évet töltöttek és működtek Magyarországon. Ha ma már nem osztjuk is Toldy Ferenc véleményét Wallaszky müvéről, aki azt a magyar irodalomtörténet első rendszeres feldolgozásának tartotta, jelentőségét ma is hangsúlyozzuk, s a tudós szerző érdemét elismerjük. A XVIII. század legnagyobb magyar tudósa, Bél Mátyás pozsonyi evangélikus lelkész és tanár is foglalkozott azzal a tervvel, hogy megírja irodalmunk történetét. Ő mint a földrajztudomány művelője s történelmi forrásmunkák közlője szerzett nagy érdemeket és halhatatlan nevet, azonban a magyar irodalomtörténetírás tudománya is megőrizte nevét. Két évvel Czvittinger Specimenjének megjelenése után, 1713-ban nyomtatott felszólítást intézett sok német tudóshoz, arra kérve őket, hogy gyűjtsenek anyagot tervezett magyar irodalomtörténete számára. Felhívása, sajnos, eredménytelen maradt, s így nem jött létre irodalomtörténeti műve, azonban maga a kísérlet is bizonyítja, hogy Bél Mátyásnak szándéka volt a korabeli német tudomány példaadását követve megírni a magyar irodalom és tudományos élet történetét.
