Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 7. szám - Hazai irodalom
id; Hazai irodalom. szertartásra, melyben a teljes jogú cívis Tar ja Péter mellett Jancsit is felveszik sociushak a kolozsvári kollégiumba ; arra a metódusra, mely szerint „betéve“ kellett tudni a regulát, holott a tanuló nem tudja értelmét ; arra a szeretetre, mellyel Szőllőssy magister famulusnak veszi maga mellé a lelkes ifjút; felidézhet nők Porcsalmainak és Keresztúrinak, kitűnő tanárainak alakjait ; a legációt, melyen azt bizonyítgatta, hogy Krisztus váltságának ténye a dolgos és szegény embereket is beborítja ; idézhetnők külföldi élményeit : gondoljunk a pennalizmus vastörvényeire, melyek miatt oly sokat kellett Apáczainak famulusi helyzetében szenvednie ; gondoljunk a nagy feleszmélésre : hogyan világosodik meg előtte Cartesius nyomán, hogy „az értelembe kell vetni a reményt“. Hivatkozhatnánk külföldi sikereire és itthoni küzdelmeire és elsősorban a gyulafehérvári disputáció történelmi tényére. Jellemző a ko#ra, hogy az idegen eredetű Basirius vádol ja meg Apáczait azzal, hogy a Georgicont magyar nyelven magyarázza, amit a fejedelemség meg tudna bocsátani. Aristoteles mellőzését is elnézné, de a presbiterianus felfogást annál kevésbbé. Az iskolai és egyházi helyzetrajzban, a világnézetek összeütközésének ábrázolásában Szenczei László elsősorban Bethlen Miklós Önéletírását használja forrásul, s könyve a 17. század kulturális életének már ezért is jó dokumentuma. Budapest. Dr. Kemény Gábor. VVass Albert két regénye: (Mire a fák megnőnek. — A kastély árnyékában.) Révai-kiadás, 10 r, 18 P. Az újabb erdélyi regényírás mind nagyobb érdeklődéssel fordul Erdélynek a szabadságharc s a kiegyezés után eltelt ideje felé. Bánffy Miklós : Erdélyi története után Makkai : Ernyei-trilógiája is ezt a kort tette regénye tárgyává, most pedig Wass Albert foglalkozik vele kétrészes családregénye keretében, —■ s mintha Berde Mária új műve : A hajnal emberei is egy ezekre az időkre áthajló trilógia első lépése lenne. A 20-as évek erdélyi történeti regénye nagy történeti példákat, távlatokat keresett a megváltozott erdélyi és magyar sors megoldásához és elviseléséhez. A mostani mintha számvetés akarna lenni : megvizsgálni azokat az utakat, melyek a romláshoz vezettek, hogy a baj mégegyszer el ne következzék. Az a kor pereg le ismét ezeknek a regényeknek a lapjain, melyeket Mikszáth a cinikus derű aranyával tett fényessé, Herczeg pedig a társasági erények mázával kellemessé. Az újabb írók azonban mintha az örökké dohogó Tolnai látását követnék. Wass Albert első regényében a fák a Bach-korszakban ültetődnek, s a kiegyezésre nőnek meg. Az öreg Varjassy István báró ülteti őket a tanyán, ahová a szabadságharc után húzódnak, mert a kastélyt felgyújtották a „felszabadult“ oláh jobbágyok. Élűiről kell kezdeni mindent, de a Varjassy házaspár szívós, konok munkája megteszi a magáét: hiába zúdulnak rájuk még a Bach-korszak megpróbáltatásai is, mire eljön a kiegyezés, a birtok újból fölvirágzik. Közben a gyermekek is megnőnek : a fiú képviselő lesz, a leány férjhez megy. S a két szülő ekkor veszi észre, hogy nemcsak a fák nőttek meg s ők lettek öregek : a világ is megváltozott körülöttük. A nemzet felszabadult a nyomás alól, de elszakadt igazi gyökeres magyarságától, a földtől és a szótalan alkotó munkától is. Megkezdődik a felhígulás, a parádézás, a szavalás kora. Az apa nem akarta felépíteni a kastélyt. Mert ott kezdődött a baj, a kastélyoknál. Magasra épültek. Igen-igen emeletesre. Nem lehetett elég mélyen lelátni belőlük, csak mind fölfelé lehetett látni. De nem a földre, ahol a dolgok gyökere van. A házasodó fiú első gondja, hogy a kastélyt fölépítse. Közben a magyar népi erő magára hagyatva porlik a tervszerű oláh rombolásban, fent pedig megjelennek az újtipusú magyarok : Sonkoly-Krausz báró s az új földesúr : Pohlenberg. Az egykori Bezirker, Prosperjeck fiából magyar ügyvéd lesz, s az első állami tanító, Aufbauer úr, a magyar gyűlölő román dászkál fiával szavaltatja március 15-én a Talpra magyart. Mindenki el van bűvölve, csak a dászkál jegyzi meg : „Nem ez a fontos, hogy mit mond az ember. . ., amit érez“ s csak az öreg Varjassy feleli rá : „Még csak nem is
