Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 5. szám - Megyjegyzések
í 16 Megjegyzések. A magyar nyelvművelés ügyének ma csaknem akkora divatja van, mint volt Kazinezvék korában. Könyvek jelennek meg. folyóiratok és újságok lapjain olvashatunk nyelvünk kérdéseiről, az Akadémia külön Nyelvművelő Bizottságot alapított és lapot indított (Magyarosan), néha társalgás közben új szavak és különös szóficamok ütik meg fülünket, ízlelgetjük őket, míg végül mi is hozzászokunk és használni kezdjük. A sport, a kereskedelem, a katonaság. az egyes foglalkozási ágak nyelvében nagytakarítás folyik : ki a felesleges idegen szavakkal, a magyartalan szófűzésekkel és rosszul alkotott mondatokkal! Jó másfél évtizede indult meg ez a folyamat, s azóta sem csökken a lendülete. Harcos katonái tudósok és kontárok, költők, tanárok, orvosok, hivatalnokok, mindkét nembeli és különböző életkorú egyének. Közülük sokan tevőlegesén dolgoznak, sokan csak helyeslő tudomásulvétellel és az eredmények elfogadásával segítenek a mozgalom sikerén. Mint minden nemzeti és műveltségi mozgalomban, jelentős teret kapott ebben az iskola is, habár a hivatalos rendelkezések ellenére inkább csak egyéni buzgalom, mint egységes és általános arcvonal munkálkodott a nemes cél. a magyar nyelvművelés és nyelvvédelem érdekében. Nemes hagyományaik szellemében különösen protestáns iskoláink jártak elől, hiszen ezek mindig a nemzeti műveltség fellegvárai, nem egyszer végvárai voltak a súlyos történelmi századokban. A nemzeti nyelv kiművelése, ápolása, csiszolása, megismertetése és megszerettetése örökségül hagyott parancs volt azokban az iskolákban, ahol valamikor Csokonaik, Arany Jánosok, Gyulai Pálok, Tolnai és Aprily Lajosok csodálatos szép magyar szava szólott az ifjúsághoz, ahol valamikor Petőfik, Jókaik, Aranyok és Adyk ültek a tanulók sorában, beszéltek és írtak magyarul. Csak a íegnagyobbakból említünk néhányat, mert a díszes névsor, iskoláink gyönyörű elismerő oklevele, szinte kimeríthetetlen. Átlag ma is egyházi iskoláinkban található a legtöbb gyökeresen magyar eredetű tanuló, a faluról eredő diákoké a legízesebb, legszínesebb és legromlatlanabb magyar beszéd, de a fertőzés —- sajnos - már közöttük is rohamosan terjed. Fokozott mértékben háramlik tehát protestáns iskoláinkra a minden magyar iskola számára kötelező feladat terhe : művelt, keresztyén, nemzeti öntudatában megerősödött magyar emberek nevelése. A nemzeti öntudat pedig szoros kapcsolatban áil a nyelvi öntudattal. Aki fajtánknak ezt a legegvénibb, mégis legáltalánosabb kincsét, legkülsőlege- sebb, mégis a legmélyebbről fakadó jellemző jegyét, összetartozásunk jelét, a nemzeti lélek és múlt kifejezőjét, nyelvünkéi, nem becsüli, szereti és- óvja, abból rendszerint hiányzik a nemzeti öntudat is. Bele kell tehát nevelnünk ifjúságunkba nyelvünk féltő szereiét, rá kell mutatnunk annak történelmi megtartó szerepére, mikor évszázados török hódoltság és németesítő törekvések nemzethalállal fenyegető idejében ez volt az a védőpajzs, amit magunk elé vagy fölé tartottunk. Á nyelvhez való makacs ragaszkodás még idegen elnyomás alatt is megőrzi a népet, és reményt, lehetőséget nyújt a megmaradásra, egy jobb korban a feltámadásra és szabadságra, ellenben a nyelvét vesztett nép örökre elmerül a történelem kérlelhetetlen süllyesztőjében. Sajnos, ma éppen a tanultabb emberek feledkeznek meg erről, többnyelvűségük, olvasmányaik, társadalmi érintkezéseik, utazásaik következtében igen sok alkalmuk van a nyelvrontó idegenszerűségek átvitelére. Az újság, a rádió a modern technika korában azután szinte akadálytalanul ömlenek szét a MEGTEGYZÉSEK Xyelwétlelem a középiskolában.
