Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 5. szám - Rágyánszki Pál: Egy újabb és magyar irodalom tanítása
102 Rágyánszki Pál: Egy újabb év magyar irodalom tanítása. A fentiekből kitetszik, hogy leikierőink valamennyijének együttes működése eredményezi az ú. n. esztétikai élményt, melyet az esztétikai befogadás, másnéven újraalkotás által nyerünk. Az újraalkotásban adva van a megismerésre kínálkozó objektum, az irodalmi alkotás, mint egész, s adva van a megismerő alany, mint egészében megismerésre törekvő. A megismerő alany a maga egyéniségének meg nem tagadásával közeledik a tárgyhoz, hogy azt megismerje, magába fogadja. \^szont a tárgy is hat a maga egészében, mint megformált tartalom. A felénk sugárzó, az alkotásból eredő erők bizonyos passzív magatartás mellett is sajátunkká teszik az alkotást. Ezt vallja a „tiszta szemlélet“- elmélete. Nyilván egyoldalú ez az elmélet, egyrészt azért, mert az esztétikai élményt passzívnak tünteti fel, holott fentebb láttuk, hogy a megismerő felől is indulnak ki szálak, másrészt pedig kizárja a fogalmi és akarati elemeket. Ezzel ellentétben a beleérzés elmélete magában hordja a megismerő aktivitását olyannyira, hogy „az alany és a tárgy intuitív egységbe forr“ (Sik Sándor : Esztétika III. k. 120. o.). Ebből az következik, hogy ,,a beleérzés jelensége közvetlen, tudatosság nélküli folyamat, melynek mikéntje függ a tárgytól is, de a befogadótól is“ (i. m. i. h.). Nyilvánvaló ebből, hogy a beleélés érzelmi művelet, de nyilvánvaló az is, hogy egyoldalú, mert az értelmi és akarati erőket figyelmen kívül hagyja, a megismerés tárgyául másodlagos mozzanatot helyez előbbre, a beleérzés tartalmának szubjektív mozzanatát, a műben adott objektív mozzanattal szemben. E két legkiütközőbb elmélet nem oldja meg a kérdést megnyugtató módon. A lélek oszthatatlansága, a lelkierők egymástól el nem különülő működése arra utal, az „egész“ felé forduljunk. Tehát „az esztétikai újraalkotásnak a tartalom-anyag-forma egységét kell megragadnia“ (i. m. 125. o.). Ez is alkotó tevékenység, melyben szubjektív és objektív mozzanatok olvadnak egységbe. Ez a tevékenység kétféle irányú lehet: kiindulhat az ábrázolásból, s feladata lesz, hogy az ábrázoláson keresztül (tárgyi) fedezze fel a kifejezést (érzelmi -— gondolati) ; vagy kiindulhat a kifejezésből, s feladata fordított lesz. Mindkét kiindulás lehetővé tesz-i az ábrázolás és kifejezés egymáshoz való viszonyának felismerését, ami adja a jelentési részt, az érzelmi állandót. Mindezeket ki kell elemeznünk, és pedig az alkotás fordított műveletével. Az alkotó az élményből indul ki és jut a műhöz, az újraalkotó a műből indul ki, és jut az élményhez. A mű szemlélete közben megkapja „első benyomását“, ezt azután ^feldolgozza“ objektív és szubjektív jellegű tevékenységgel, tudatosan és tudattalanul, aktíve és passzíve, hosszú időt igénylő, fáradságos munkával, de annál több örömmel, munkába állítva egész egyéniségét. E munkánk célja, hogy fogalmat alkossunk magunknak a műről. Ezt pedig úgy kapjuk meg, ha esztétikai ítéletet teszünk tárgyi és formai vonalon az irodalmi alkotásról nyert szemléletünkből alakult képzetről. — Ezek az ismeretek a módszer kiépítése érdekében állanak e helyt. III. Az eddig ismertetett elvek és célkitűzések, valamint meggondolások nem mondtak lényeges különbséget az elmúlt évben elhangzottakkal szemben. Közlésüknek csupán az volt a célja, hogy egészet adjak, nemkülönben, hogy előre meghatározzam azt a módszert, mellyel csaknem szöges ellentétbe kerültem az előző évi és a mostani tanításomban. A módszerre vonatkozó fejtegetéseim előzőleg inkább az ismeretek átadásának megkönnyítésére irányuló törekvések vázolása volt, nem érintették a tárgydiktálta követel-
