Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 12. szám - Dr. Harsányi István: Háborús ifjúságunk és a korszerű nevelői magatartás
272 Dr. Harsanyi István : Háborús ifjúságunk és a korszerű nevelői magatartás fizikai erőit. Ebből azonban, a nevelői magatartásra vonatkozóan, csak ilyen általános parancsokat fogalmazhatunk: most háború van, igazítsd tehát nevelői magatartásodat a háborús élet megkövetelte módon, ha pedig beköszönt a béke, ne ragaszkodj többé a háború számára kitermelt nevelői magatartáshoz, hanem idejében, rugalmasan lendülj át, korántsem a háború előtti békeidők kikristályosodott, szinte megkövesedett módszereihez, hanem megint valami új, az új helyzet megkövetelte nevelői magatartáshoz. Tudjuk, hogy igen nagy feladat ez, s ennek betöltésére csak kivételes egyéniségek, született pedagógusok képesek, akik sohasem hajlandók nevelői módszerüket megmerevíteni, hanem mindig természetesen készek nevelői magatartásuk, eljárásuk felülvizsgálására. Meggyőződésünk, hogy a nevelői lelkiség, a nevelői magatartás egyik legfontosabb követelménye éppen ez a rugalmasság. Nem lehet jó nevelő az, aki nem őrzi féltett kincsként magában azt a képességet, amellyel meglett korában is úgy fogja fel a változó világ üzeneteit, mint a „ma“ ifjúsága, ha nem hallja ki a kor sokhangú zenéjéből éppen azt a szólamot, amely legkönnyebben megtalálja az utat az ifjú fülekhez és ifjú szívekhez. A kor eszméinek, szavainak meghallására süket ember nem töltheti be maradék nélkül a nevelő nehéz hivatását. Félreértené szavainkat az, aki valamiféle nádszálként ingadozó, elvtelen nevelőtípusra gondolna az elmondottak alapján. Az ilyenek értéktelensége éppen annyira nyilvánvaló, mint a megkövesedett, minden rugalmasságukat vesztett, önmaguk felülvizsgálására képtelen nevelőké. Az igazi nevelőt éppen az is jellemzi, hogy az emberi értéktermelés örök ideáljainak megközelítése érdekében mindig ki tudja választani a legkorszerűbb nevelői eszközöket, meg tudja találni az éppen szükséges nevelői magatartást. Jól tudjuk, hogy a korszerű tanításnak mindig vannak nevelői mozzanatai, mégis eddig szándékosan csupán a nevelői magatartásról beszéltünk, s mellőztük a tanítás fogalmát. A ,,közoktatásnak“ ugyanis — lényegéből folyik ez — megvannak a maga határozott, előre, hosszabb időre megszabott pályái. Az oktatásban mindig van egy jó adag konzervatívizmus, vagy talán azt is mondhatnók, hogy ortodoxia. A tanítás anyaga és formái sokkal kötöttebbek, megtanulhatóbbak, mint a nevelés kölcsönhatásának titkai. Amazt különleges képességek nélkül is elvégezheti valaki, emezt csak megfelelő rátermettséggel. Amaz sokkal anyagszerűbb, emez szellemibb és lelkibb. A tananyag megrögzött formáin csak a legkivételesebb. szinte forradalmárszámba menő egyéniség hajlandó és tud változtatni, tágítani vagy szűkíteni. A nevelés keretei azonban sohase voltak annyira megszabva. A nevelés munkája mindig sokkal egyéntől függőbb volt, mindig annak is kell maradnia. Éppen ezért, ha a nevelőoktatás tanító részétől nem kívánhatjuk is meg a gyors igazodást, annyival inkább meg kell követelnünk a nevelői részétől.