Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 11. szám - Megjegyzések
258 Megjegyzések Az első bemutató-óra témája : A .balatoni kecskekörmök c. olvasmány tárgyalása volt. Az emberkék, akik résztvettek benne, szegénysorsú szülőknek, sok üggyel-bajjal és zavaros gondolatokkal táplált neveltjei voltak. De az osztály képén látszott, hogy a tanítónő már megvívta velük legnehezebb harcait, és sikerrel élesztgette bennük azt a lángocskát, amely kíváncsi egy tágabb, sokszor nehezebben megérthető világra is. — Meg is kezdődött nyomban az utazás: Eger, Füzesabony, Hatvan, Budapest..., Balatonfüred —térképen, rajzban (földrajz), jegyváltással, füttyel, sistergéssel, kar- (mozdonydugattyú) lökéssel előre-vissza (testgyakorlás). Megérkeztünk a Balatonhoz, a magyar tengerhez (földrajz), aztán csónakba szálltunk, és Füredről evezőmozdulatokkal (testgyakorlás) Tihany felé hajókáztunk. Az út azonban elég, hosszú, a Balaton tükre sok-sok színben csillog, jóérzés járta át lelkünket de meg is rettentünk a tömérdek víztől, egy-egv hullám meghintáztatott bennünket, és eszünkbe jutott a nóta a hullámzó Balatonról (ének). Meg is könnyítette a dal a munkát : felfrissítette a gondolkodást. Partra szálltunk Tihanyban. „Nos? Mit hallottatok már Tihanyról?“ A visszhang. .., a visszhang. . . Igyekezzünk tehát a bencés apátság temploma felé, amelynek fala visszaveri a feléje kiáltott hangot. Kissé fújt a szél, végigsímogatta a fákat, a növényzetet (néhány természetrajzi ecsetvonás), de csakhamar helyben voltunk, fenn a hegyen. Jöttek kis lányok és fiúk, hozták a kecskekörmöket, és hosszú verset is tudtak róla mondani. Mit is olvastunk a kecskekörmökről? Az egyik kis diák szépen, kereken megformálta az első mondatot. Majd kiállt az osztály elé, és elismételte hibátlan, jó hangsúllyal. És íme, megszólalt a visszhang, az egész osztály „(Ti lesztek a visszhang!“), de tisztábban, csengőbben szólalt meg, mint a berekedt tihanyi (begyakorlás). Miután aztán a visszhang minden mondatot illedelmesen megismételt : papírra került a rövid tartalom, és jutalmul a tanító néni megmutatta a valódi balatoni kecskekörmöket, amelyeket emlékül hozott magával egy nyári, balatoni pihenése alkalmából. .4 másik óra tárgya a telepítésről és a község szervezetéről szólt dramatizált formában. Ez is utazással kezdődött, de csak egy módosabb gazda ült fel a szekérre, és kihajtatott a tanyára. Messze volt a tanya, úgyhogy sokszor kellett korán kelnie, többfelé volt egy-egy holdja, kényelmetlen volt sok minden, s így rábírt egy másik gazdát is, majd még egy harmadikat, negyediket, akik szintén abban a faluban laktak, és akiknek szintén arrafelé volt a földecskéjük, hogy építsenek maguknak odakinn lakóházat, s- iparkodjanak adásvevésse! együvé hozni földecskéjüket. így idestova rövid utcasor épült, és egy élelmes kovács, majd fűszeres szintén építkeztek a lassan felnövő faluban. S amint gyarapodtak a házak, szaporodtak a padsorok előtt álló gyermekek is, mindegyik saját személyében képviselve lakóházát, mesterségét, bírói, jegyzői tisztségét. A bíróválasztás nem ment egészen símán, néhány zokszó is elhangzott, sőt volt, aki egyéni képességeit túlbecsülte. De voltak nincstelenek is a hátsó padokban, akik nem törődtek a gazdák civakodásával, s inkább arra volt egyiknek-másiknak gondja, hogy miképpen tudná egy csillogó üveggolyóval szegényes felszerelését díszesebbé tenni. Ők már, úgy látszott, átéltek egy ilyen telepítést, nem izgatta már őket, hogy ki vásárolt telket, és ki fogja irányítani a falu dolgát. Egy harmadik óráinak. melynek váratlan szemlélője voltam, a határozók tárgyalása volt a kitűzött célja. Az- elindulás „símán“ ment : néhány kérdés, mondatok a táblára, színes krétával aláhúzva a különböző ismert mondatrészek, aztán lassan „göröngyössé“ vált az út, és az „idegen“ jelenléte bizonyára feszültebbé tette, a helyzetet, mint az máskor lenni szokott. De most megindult a tanítás teremtő munkája. És a munka mind izzóbbá, mind ötletesebbé és mindinkább eredetibbé kezdett válni. A helyzetből nőtt ki a tanítási mód minden szépsége, lassan világosság derengett, és a tanító megelégedetten tehette le a krétát. Összevetve a három óra lefolyását, nyilvánvalónak látszik, hogy az első órának új munkája az olvasmány tartalmi vázlatának összeállítása, illetve lejegyzése volt ; a második óra tárgyát ismert anyagnak és helyzeteknek újabb