Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 11. szám - Soós Béla: Az irodalom a református nevelés szolgálatában
. 245 Soós Béla: Az irodalom a reformálás nevelés szolgálatában szabadság ideális merje pítésében, és az Eötvös-Koi légium a tudományos kutatómunka ápolásában. A nagy gondolatokat nem temeti el az idők forgása, es mi, akik — miként a reformkor megélői — történelmi válságba jutottunk, és az átértékelések sodrában a kultúra válságának is tanúi vagyunk, jólesően érezzük, hogy kerek száz év lepergése után Eötvöstől még ma is erőt, vigasztalást és felfrissülést kapunk. Budapest. Dr. Kemény Gábor. Az irodalom a református nevelés szolgálatában. Irodalomtanításunk fontosságát nevelésügyi hatóságaink teljes mértékbep átérzik, s ,,valláserkölcsös, hazafias szellem, általános műveltség“ elemeinek az ifjabb nemzedék leikébe való átplántálását várják tőle (1924 : XL te. 1. §.). Világnézeti harcoktól fűtött korunkban az általános célkitűzés ezen túlmenőleg egyoldalúan megfogalmazva is jelentkezik. ,,Az irodalom tanításánál a főszempont a magyar lélek teremtő erejének megfigyelése, á magyar sors átélése legyen“ — hangzik a szombathelyi tanári szakértekezleten.1 S a magyar néppel való komoly, felelősséges foglalkozás kifejezetten a magyarságtudat nagy kérdéseit veti be az irodalomba, természetesen egyúttal az irodalomtanításba is. Üj világ- és népszemléletünk nem lehet elégedett a régi irodalomtanítással főleg azért, mert hangsúlyozottan történeti jellegű. Egyre hangosabbá válik a követelés a tananyag megrostálása tekintetében. Ennek kétségtelenül egyik oka a feltűnően mostoha óraszám, ami e talán legfontosabb nemzeti tantárgyunknak a tantervben jut. Legalább heti 4 órán kellene foglalkozni vele a felsőbb osztályokban is — állapítja meg dr. Papp Ferenc az új tanterv bírálatában.1 2 Azonban egészen gyökeres és elvi változtatást kíván már 1938-ban dr. Bihari János. ", »Valósággal struccpolitika az, hogy elzárkózunk a mai irodalom ismertetésétől, hiszen minden növendékünk ezt ismeri és ezt olvassa elsősorban, és itt érzi a legnagyobb szükségét a tájékoztatásnak.“3 Bár ezzel a követelménnyel lehetne vitatkozni is, kétségkívül közhangulatot fejez ki. Irodalomtanításunk hatóerejének hanyatlása általánosan érezhető, s egyik orvosságul a múlt anyagának lehető legszűkebbre szorítása kínálkozik. A másik követelés a tanítás módjára, lényegében a tanár személyére vonatkozik. Az 1938. évi tantervi utasítás megköveteli a tanártól, hogy „azonosítsa magát az olvasmány erkölcsi felfogásával“, s aztán „élményszerűen adja át azokat az erkölcsi tapasztalatokat, 1 1942 nov. 10. L. Nevelésügyi Szemle, 1942. 215. 2 Prot. Tanügyi Szemle, 1939. 7. 1. 2 Uo. 1938. 123. 1.
