Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 11. szám - Dr. Kemény Gábor: A szív és értelem politikusa
242 Dr. Kemény Gábor: A szív és értelem politikusa sorába“ — Eötvös munkája híven igazolta ezt az ifjúi fogadalmat. Eötvös életét és a magyar sorsot elválaszthatatlan egységnek érezzük. A fiatal Magyarországnak és a fiatal Eötvösnek egyformán kellett revideálni a múltat és csak ebből az értékelésből születhetett meg a tisztánlátás megnyugtató érzése. Eötvös fejlődésében nagy szerepet játszottak bizonyos érzelmi motívumok is. Az öreg Eötvös Ignác (József nagyatyja) aulikus érzésű ember volt, aki Ferenc császárt alkotmányellenes törekvéseiben is szolgálta, és aki az adóbeszedést kíméletlenül hajtotta végre, sőt Nyitra megyében az ellenzék vezéreit, Uzovits alispánt és Ocskay szolgabírót láncra is verette. A nagyapa rossz hírét ifj. Eötvös Ignác (József atyja) sem tudta helyrehozni, s a kis Eötvös Józsefnek keserűen kellett szenvednie nagyatyja népszerűtlensége miatt. Pulszky Ferenc és Fáik Miksa mint magától Eötvöstől nallott esetet mesélik: ,,A gyermek Eötvöst a budai gymnasiumba adták. Mint előkelő gyermeket az első padba ültették. A gyermekek mind eltávoztak mellőle. Midőn megkérdezte, miért hagyják el a padot, ezek a gyermek szokott őszinteségével azt felelték, hogy hazaáruló unokájával egy padban nem ülnek. Eötvös sírva ment haza, elmeséltePruzsinszky- v nak keserűsége okát s kérdezte, igaz-e, hogy a kedves nagyapa hazaáruló. ,Az bizony — felelt Pruzsinszkv —, apád is az és te is annak készülsz, hiszen magyarul sem beszélsz becsületesen/ A gyermek elpirult és megdöbbent a kemény szavakra. Nekifeküdt a magyar nyelvnek; akivel csak lehetett, csupán magyarul beszélt, s pár hónappal később megkérte tanulótársait, hogy maradjanak bent óra után, mert valami mondanivalója van. Az óra végén a tanulók kíváncsian bentmaradtak, s ő, aki — mint nevetve beszélte gyakran — alig látszott ki a katedrából, felmászva oda, szilárd hangon elmondta, hogy atyja és nagyatyja nem hazaárulók, hanem igenis a császárt szolgálták, de ö esküszik az élő Istenre, hogy csak hazájának lesz szolgája, és nevének népszerűtlenségét hazafiságával és hűségével fogja elfeledtetni. Erre tanulótársai éljenezve emelték vállaikra s ujjongva vitték ki az osztályból a folyosóra, hol a pedellussal találkoztak. Ez megtudva a lárma okát, feljelentette őket, s másnap az egész osztályt Eötvössel együtt bezárták.“ A gyermekkori emlékek döntő hatásúak, és Eötvös sohasem feledte el sem a kegyetlen leckét, sem a fogadalmat. Nem felejtette el Pruzsinszky Józsefet, kit nevelőnek adtak mellé szülei, s ki a hazafiság első érzéseit fejlesztette benne; Horvát Istvánt, ki szenvedélyes honszerelmében a nyelvi leszármazás tekervényes útjain mindent, ami nagy és dicső volt a világon, a magyar fajjal hozott összefüggésbe. Nem feledte el gyermekkori barátait, kikhez a közösség érzése fűzte, és nem feledte el gyöngédlelkű édesanyját, ki azt írta neki egy levelében : „Ne higyj oly gondolatnak, melynek szíved ellentmond.“ Bizonyos, hogy Eötvös elsősorban a szív embere volt. Korának irodalmi kritikusai ugyancsak összevonták szemöldöküket, mikor a Karthausi érzelmes jelenteit olvasták, és Széchenyi a misericordia-
