Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 6. szám - Hazai irodalom
140 Hazai irodalom. miniszter alapos előkészítés után két fontos újítást léptetett életbe. Az egyik az elemi iskolai oktatás idejének 6 évről 8-ra emelése, a másik továbbképző szakoktatás rendszeresítése azok számára, akik az elemi iskolát elvégezték, de középiskolai tanulmányokat nem akarnak folytatni. Az első reform értelmében az elemi oktatás á 6—14 éves gyermekek részére kötelező s egyfelől hangsúlyozottan nemzeti irányú (az elemi iskola új neve : kokumin-gakko = nemzeti iskola), másfelől két felső osztályában mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi és hajózási szakismereteket is nyújt. A másik új intézkedés szerint a középfokú oktatásban nem részesülő ifjak az elemi iskola nyolc osztályának elvégzése után ötéves szaktanfolyamot is kötelesek végezni, mely azonban a szakismereteken kívül nemzeti és állampolgári nevelést, általános ismereteket (anyanyelv, matematika, földrajz, történelem, természetrajz) és testi nevelést is ad. Az elemi iskolai tankönyveket is átdolgozzák, s általában a délelőttöt az értelmi, a délutánt a testi nevelésre fordítják. Debrecen. Ember Ernő. HAZAI IRODALOM Goekler Lajos: A nevelő-oktatás vezérkönyve. Tanítók, tanárok és szülők használatára. Budapest, 1943. Magyar Neveléstudományi Társulat kiadványai. V. 168 lap. A hatalmas kötetet haszonnal olvashatja mindenki, aki nevelés iránt érdeklődik. Tartalma Herbart nevelő-oktatástanával kezdődik. Majd a nevelőoktatástan alapfogalmait ismerteti élettani megvilágításban, erősen kiemelve a manapság állandóan hangoztatott elvet, mely szerint nem tanítani kell. vagyis csak tananyagot átadni, hanem nevelni, építeni a gyermek lelkét. E fejezetben szól a nevelésről általában, a tanítás és oktatás lényegéről, s a nevelés és nevelő-oktatás céljáról. A második főfejezet a nevelő-oktatás alapelveivel foglalkozik. Itt hallunk az öntevékenységről, együttműködésről, törvényszerűség és természetszerűség, gyakorlatiasság, koncentráció és egyéni oktatás elvéről. Bár nem mindenben értünk az íróval egyet (pl. a magán- és nyilvános oktatás), minden megnyilatkozása egy hosszú nevelői pálya tapasztalatainak eredménye, és így megértéssel kell fogadnunk. A harmadik nagy fejezet a kultúrjavak átszármaztatásáról szól. Hallunk a tantervelméletről, tananvagról, tanítás fokozatairól, végül utóbbiak átnézetéről. Egy-egy fejezet a nevelő-oktatás technikájáról és sikeres végrehajtásának feltételeiről szól. ,.Egy vallomás“ címen előszófélét (előszó gyanánt) ad. Megírja benne, hogv mi indította munkája megírására (a budapesti Vas-utcai kereskedelmi iskola tanárainak 1921. évi körlevele a hazai tanársághoz), és a munka kialakulását vázolja. Bár ez is szubjektív, mégsem annyira, mint a zárszó, amelyben erős hangon foglalkozik egy bírálójával, ki hivatalosan azt írja. hogy nevelő-oktatásról a neveléstudomány mai álláspontján már nem beszélünk. E nem nyilvánosan elhangzott bírálatra nem találjuk megfelelőnek a helyet egy nvilvánosság részére írt nagyobb munkában. Elég lett volna, ha felsorakoztatja nézeteit a szerző, s ezzel indokolja meg egész felfogását. Négy célt kívánt elérni e zárszó szerint : beváltani azt az ígéretet, melyet kartársai előtt tett, hogy megírja e nevelő-oktatás kézikönyvét, s hogy ezt kiadatja fenti sorozatban. Ezek a célok általános érdekűek, a harmadik, hogy gyermekeinek (kiknek e művét ajánlja) adatokat kívánt adni^ melyekkel rosszakaratú támadásokkal szemben apjuk becsületét és emlékét megvédhetik, talán nem a nyilvánosság elé való. A negyedik célja pedig az, hogy „a magyar neveléstudományi irodalmat oly munkával kívánta gyarapítani, amely hivatva van egy élénken érzett hiányt pótolni“. Ügy érezzük, hogy a munka érdeklődésre tarthat számot, és minden nevelés iránt érdeklődő haszonnal forgathatja. Dr. Bánkúti Dezső.
