Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 4. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 8í> kalandozhatunk el, hanem le kell ereszkednünk a támadt nyílásb'a, hogy azt tovább fejtsük. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az új ismereteket hozzákapcsoljuk az előzőkhöz, s azokat rendezzük. Csak ilyen módszeres munkával : a szétbontás, megismerés és rendszerezés által juthatunk el a kívánt eredményhez. Az analitikus módszer egyoldalúsága tehát e két dologgal kell hogy kiegészüljön : a kapcsolással és rendszerezéssel. Az analízist a társításon keresztül mindig kövesse a szintézis, mert különben az ismeretek heterogén elemekként maradnak meg az ember elméjében, s hamar elfelejtődnek. De ekkor még csak ott tartunk, hogy a külső valóságot ismerjük, pedig a külső valóság ismerete egy a külszín ismeretével. A külső valóság pedig sok, teljességgel megfoghatatlan, nem különben megtart hatatlan. A belső világ az eszmében tárul elénk, melynek folytán a dolgok lényegi sajátja marad meg diszpozíciónak, megkönnyebbül az emlékezetbentartás nehéz munkája. Az analízist ilyenformán a fentieken kívül mindig követnie kell még az összehasonlításnak és az általánosításnak. Ez a lélektani megismerés, más néven : a valóság szemlélete, a valóság értelmi megismerése, a valóság eszmében való összesűrítése. Ennek a rendszeres munkának megvan az eredménye. Ennek híján felnőtt ember „...egész életén át szinte kizárólag érzékszervei útján szerez ismereteket. . . “,2 míg e rendszeres munkával megfigyelni tudó, megismerni szerető, megtartani képes embereket nevelünk. A megértés és megtartás azonban nem elegendő. Valóban temékennvé akkor lesz a mi munkánk, ha eljutunk az átéreztetéshez. Ennek a munkának legnagyobb ajándéka : az eszmékhez felemelkedni tudó ember. Egyedül a valóság szemlélete, értelmi megragadása és érzelmi átélése, át lelkesítése a kizárólagos útja és módja a helyes nevelésnek. A jelenleg érvényes magyar nyelvi és irodalmi tanterv célfeladata megváltoztatásának szükségességét a szombathelyi tankerület előadója nemzetünk hosszú életküzdelméből kiindulóan magyarázza. Mi harcoltunk, Nyugat művelődött. Szerény véleményem szerint nem innen kiindulva kell eljutnunk addig, hogy: „...kevesebb esztetizálást“ és addig, hogy a tanuló „tanulja megbecsülni a magyar költőket, írókat, azoknak munkáit“,-s végül addig, hogy a tanulók „a magyar irodalomban a magyar lélek történetét és alkotó erejét lássák“, hanem mérlegelnünk kell a mai helyzetet. Ma háborúban vagyunk. Sohasem volt szükségünk nagyobb nyugalomra és alkotó munkára, mint éppen most. Nevelői egyéniségünkön múlik, hogy ezt az időt úgy töltjük el a felismert és elismert rossz keretben, hogy munkánk fölfelé ívelő lesz, és ezáltal legalább megközelítőleg megvalósítjuk az elgondolásokat. így kell tennünk, ha reálisan gondolkozunk, mert a valóság az, hogy nem a „ma“ fogja nekünk a helyes célfeladatokat megmondani, hanem a „holnap után“v azaz a háború vége. Egy azonban bizonyos : magyarságérzetünk, nemzeti öntudatunk, történelmi múltúnkba vetett büszkeségünk, s jövőnkbe vetett bizodalmunk csorbát nem szenvedhet. Bármilyen fordulat álljon is be a háború után, nemzetünk és hazánk fennmaradásának biztosítéka : büszke magyar öntudattal rendelkező magyar ifjúság. Ennek kitermelését vállalnunk kell, akár Tompák nehéz életútján keresztül is. Nemzetünk számottevő nemzetiségével szemben tanúsított követelményeket szintén a háború befejeztével láthatjuk meg. Talán elégedjünk meg ilyen rövid megjegyzéssel e ma igen időszerűtlen kérdésben. Ugyancsak egy kis halasztásra int az a körülmény is, hogy tulajdonképpen most lesz ennek a rendszernek az erőpróbája : az érettségi. E nélkül nem tudunk határozott véleményt mondani, legfeljebb csak aggodalommal nézhetünk eléje, ez azonban nem jogosít fel arra, hogy határozott javaslatokkal álljunk elő. A változást ugyan a társadalom széles körében is hangoztatják, de az iskola a közvélemény komoly megvitatása után szokott abban az irányban cselekedni, amelyben a közvélemény szeretné látni a változást. Azonban e közvéleményben is megvan a minden közvéleményt jellemző szűklátó-J Sebes Gyula : A valóság és az eszme szerepe a nevelésben. Magy. Gazd. I. évi. 6. sz. 306. o.
