Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 4. szám - Szíjas Pál: Mit kívánjon az egyház a maga gimnáziumaitól
80 Szíjas Pál: Mit kívánjon az egyház a maga gimnáziumaitól? Krisztus igazi egyházának* a szentek közösségének.1 Ők is halandó,, gyarló emberek voltak, benne éltek a való világban. De nem a megalkuvó kényelmet keresték benne, hanem tusakodtak ördögi kísértésekkel és emberi csábításokkal, évszázadok tévelygéseivel és megrögzött bűneivel. Ezek a prédikátor-tanítómesterek valószínűleg az iskolában is bátran világítottak rá az Isten igéjével az országban való romlásoknak az okaira. Sőt, ha a romlás egyik okát éppen az iskolában látták, akkor az uralkodó előtt, halálos fenyegetések közt is megmondták, hogy a nevelés fennálló rendjén és szellemén változtatni kell. Ezek a régi magisterek, doktorok és professzorok még nem találták meg a világi kitüntetések és megalkuvások széles országúját, hanem az Isten és a történelem előtti felelősségnek az útján jártak. Ezen az úton látjuk őket akkor is, amikor a lelki szomjúság és egy legyőzhetetlen szeretet végigvezeti őket Európán, hogy visszatérve a hitnek és a tudásnak a fegyvereivel szereljék fel a saját népüket. Mert amikor két hatalmas ellenség seregei táboroztak itt, a fegyverzajtól hangos országban, akkor ezek a hazatérő vándorok jól látták, hogy a végső veszedelembe került nemzetet csak az az erő tarthatja meg, amely Dániel prófétát tartotta meg az oroszlánok barlangjában. Volt tehát olyan idő, amikor az egyházi iskolákban tényleg maga az egyház nevelt, szinte a congregatio sanctorum, a maga sajátos eszménye szerint, szolgálva a maga természetfeletti célját a maga természetfeletti módszerével. Annak a nevelésnek az eredményét nem pedagógiai fejtegetések mutatják, sem ügyesen összeállított iskolai évkönyvek, hanem a felnevelt nemzedék helytállása az egyház és a nemzet nehéz próbái idején, a XVI—XVII. század küzdelmeiben, vértörvényszék és gályarabság szenvedései között. De aki már most az egyház középiskoláinak a mai helyzetét össze akarja hasonlítani a háromszáz év előttivel, az gondolja még az ítélkezés előtt, hogy a belső betegségektől és külső bajoktól meggyötört családnak a gyermekét más, szelídebb és megértőbb szemmel kell nézni, mint amilyennel az erőtől duzzadó családnak a gyermekére néztünk. A fájdalmas összehasonlítás és ítélkezés helyett gondoljunk inkább a családnak arra a biztató szándékára, amely az elidegenedett gyermeket a régi szeretet melegével akarja visszaölelni. Gondoljunk p. o. a tiszai egyházkerület pedagógus evangelizációira, amelyeken lelkészek, tanítók és tanárok együtt keresik minden formális újítástól, intézmények külső átalakításától függetlenül az egyházi nevelésnek lényeg szerint való, belső megújhodását. Ebben a keresésben bizonyára benne van az igazi egyháznak, a szentek közösségének az a kívánsága, hogy az egyházi iskolák teljenek meg, történelmükhöz méltóan, evangéliumi lelkülettel. Bizonyos, hogy akármelyik testvéregyházból, akármilyen illetékes helyről indulna ki hasonló kezdeményezés, az.evangélium leikével megtöltött protestáns nem-1 Az egyház a szentek közössége. A „szentek“ az írás szerint a Krisztus. hívei.
