Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 2. szám - Hazai irodalom
Hazai irodalom. 45 HAZAI IRODALOM Pintér Jenő : .Magyar Irodalomtörténete. VIII. kötet : A magyar irodalom a XX. század első harmadában. (I. része (488 oldal, II. része 702 oldal.) Budapest. Franklin-Társulat nyomdája. Szerző özvegyének kiadása. Amit évek óta vártunk, meghozta a múlt év vége: Pintér irodalomtörténetének befejező kötete özvegyének, Battlay Borbálának kiadásában megjelent. „Azt adom át emlékének, amit Ő adott nemzetének“ •— mondja az első lap. Az első hét kötet, mint tudjuk, feldolgozta az 1900. évig az egész irodalom történetét teljes bibliográfiával, minden forrásmunka tekintetbevételében egészen 1933-ig. Óriási anyagával mindig forrásmunkája marad e hét kötet az irodalomtörténeti kutatásnak, de egyúttal tárgyilagos megállapításaival mindig irányítója marad az újabb kutatásnak. Már akkor felmerült az óhaj, hogy az utolsó harminc év irodalmáról is adja ki művét a nagy irodalomtörténeti kutató és összegező. A munka készült, érett, s 1940-ben csak a halál ütötte ki Pintér dolgos kezéből a tollat. Szerencsére ez csak 1941 november 8-án történt, mikor már befejezte „monumentum aere perennius“. Az utolsó négy évtized irodalma így két hatalmas kötetben jelenhetett meg. A Franklin-Társulat az előzők kiállításában nyomta a köteteket, melyek így méltó befejezői a műnek. Beosztásuk az előzőkhöz hasonló. Bevezetésül az I. rész Történeti mozzanatok címen világos, szinte drámai képet fest a korszakról, melyet irodalom szempontjából tárgyal. Ez már életünkből vett rész, melynek ismertetése annál inkább érdekel. Utána a magyar kultúra képe (műveltség — iskolák, nyomdászat — könyvkiadás, hírlapok— folyóiratok, színészet — színházak, irodalmi társaságok, írói törekvések) után egyes írók következnek : Prohászka Ottokár, Ravasz László; aztán szól a szónoklat-publicisztikáról, irodalomtörténetről és kritikáról, történelmi és nyelvészeti irányokról világos tárgyalásban. Majd rátér egyes nagy írók méltatására az előbbi kötetekben megszokott módszerrel : Herczeg, Gárdonyi, Ady vannak az első felében. A II. rész Babits, Kosztolányi, Móricz ismertetése után két tarka fejezetet tartalmaz : A költészet (217 oldal), A regény és színmű (230 oldal) címen. Mindegyikben hagyományőrző, impresszionista, szimbolista, illetőleg analizáló és stílromantikus, naturalista, szocialista és expresszionista írókról és költőkről olvasunk, azután katolikus és zsidó irányt jellemez ; szól írónőkről is, tárgyalja a műfordítást és ifjúsági irodalmat is. Ezt röviden jellemezni nem lehet. Végül Visszapillantás címen 4 oldalon általános képet rajzol, s befejezésül idegen országok magyar irodalmát, továbbá magyarországi nemzetiségi irodalmat jellemez könyve végén 30, illetve 20 oldalon. Bevezetésében megállapítja a szerző, hogy „Az irodalomtörténet nem lexikon. A sok ezer íróból aránylag nagyon kevesen juthatnak be az irodalomtörténetbe. . . Az igazságra irányuló törekvés és a tárgyilagos jószándék nem hiányzott a szerzőből, de ez még — jól tudom — nem minden“. Ilyen elv szerint dolgozik s így irányítja tárgyalását, objektivitás jellemzi ítéleteit. Természetesen mint őszinte, igaz ember nem titkolhatja el egyéni véleményét. Meleg hangon ír Gárdonyiról, s az íróhoz méltó igen tömör képet fest Herczeg Ferencről. Hatalmas, külön műben tárgyalja Adyt (200 oldalon). Az ellenkező vélemények közlésével, sőt Ady jóbarátainak megállapításai alapján is kimondja, hogy példaképe, építő vezércsillaga sohasem lehet Ady Endre a magyar ifjúságnak. S bármennyire elismerje az iskola Ady költői nagyságát, mint jellegzetes vallásos és hazafias költőt sohasem szabad tárgyalnia. még ha elleneinek ádáz ostroma el sem is vakítja. Pintér objektív igazságot hirdet Adyról. Épígy szól Móricz Zsigmondról is, kinek értékét elismeri, de szertelenségeit sem hallgatja el. De így tesz mindenkivel, még Szabó Dezsővel is, kiről megállapításai nem igaztalanok, hanem tények alapján hangzanak el. Nehéz a szerző helyzete, mikor egyes irodalmi irányokat tárgyal. Mód
