Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 3. szám - Körmöczi László: Javaslat a vidéki középiskolás ifjúság irodalmi-színházi kultúrája érdekében
Körmöczi László : Javaslat az ifjúság irodalmi-színházi kultúrája érdekében. 59 Javaslat a vidéki középiskolás ifjúság irodalmi»színházi kultúrája érdekében. Aki kisvárosban él, az láthatja, hogy a közönség tetszéséért, meg a deficit, az anyagi romlás ellen küzdő vidéki társulatok direktorai hogyan alkusznak meg kénytelen-kelletlen a repertoár művészi színvonala dolgában a művelődésben, a művészi ízlésben elhanyagolt vidéki közönséggel. A ,,Becskereki menyecske“ s fajtája után a „Milliomos“-félék már klasszikusoknak számítanak a kisvárosi színpadon. Ezért aztán a helybeli iskolák növendékei az amúgy is közismerten szegényes filmhumor és olcsó szentimentalizmus évi termésének a lerakodóhelyéről: az egyetlen helybeli moziból hiába is mennének át párhétre a színházba, mert a kis vidéki színpad a mozival versenyez a közönségért, ahogyan a film meg az alacsony tömegízlés mellett tart loholásában. Mi hiányt szenved ettől az iskola, amely a teljes művelődésnek, tehát a korszerű művészi színvonalnak is az előre, messze kitolt erődítménye akar lenni, hogyan károsodik meg ezen az ifjúság, amelyik arra hivatott, hogy vezetőréteggé fejlődjék az egész közösség szellemi és anyagi javára egyaránt, s hogyan megy erre rá lassanként a vidéki színházi élet, a XIX. század elejének a nemes hagyománya, azt mindenki látja, érzi, gondolhatja. Az iskola például felmagasztalja a Bánk bánt, a tanuló pedig hiszi ezt, ha éppen kedve tartja, amíg saját szemével meg nem győződött róla. Amíg egyszer szemtőlszembe nem találta magát az író elgondolásával, az igazi Bánkkal. Erre azonban ritkán van alkalma, legfeljebb egyszer vagy kétszer, de lehet, hogy egyszer sem akár nyolc év alatt is. Az iskolai kirándulás alkalmával esetleg — mondom — találkoznak páran Pesten Csongorral, Ádámmal vagy Bánkkal, hacsak nem Böszörményből vagy Kanizsáról kell mozgósítani egy osztálytöredéket, legjobb esetben egy egész osztályt a költséges kirándulásra. Egy egész iskolára való növendék már ritkán tehet meg ekkora utat. Apja egyszer-másszor felviszi magával Pestre a gyermeket, ilyenkor azonban a pesti rokonok választják ki a színdarabot és gondoskodnak a jegyről: a maguk pestiesült módján. Mindig van ugyanis valami „becskereki menyecske“ Pesten, aki „nagyon megy, már a második hónapja“, s akinek „éppen az 50. előadása megy“. Az iskola igaza a nagy magyarok nagyságát, sorsdöntő szellemi fontosságát illetően bebizonyítatlan marad, mert megrázó vagy megnevettető színházi élményben nem lett az ifjúság élményévé, hiszen színháznak nevezhető színház, helyesebben színjátéknak nevezhető színdarab közelébe ritkán kerül. Amelyik a helyébe jön, az azt hitte, hogy gazd’uraméknak és majszterné asszonvoméknak jól jár a kedvébe, amikor ostobaságokkal és malacságokkal szórakoztatja őket. Az ifjúság tehát nem jut hozzá a nagy drámák élményéhez ; az iskola jóhiszemű, de be nem igazolt prófétája marad a drámai szépnek ; a vidéki színpadot
