Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 2. szám - Papp Elemér: A tanár a diák szemében
Papp Elemér: .4 tanár a diák szemében. 35 érdekli, milyenek családi viszonyai, milyen az anyagi helyzete, milyenek politikai és vallási nézetei, minderről a kisebbek semmit sem tudnak, a nagyobbak is csak sejtenek abból valamit, a nélkül, hogy tisztán látnák a tanár iskolán kívüli lényét. Csak a hivatásában megnyilatkozó tanárt figyelhetik meg, s így a tanárról kapott kép meglehetősen egyoldalúvá lesz. Magától értetődő, hogy ezen a korlátozott képalkotáson belül is a tanuló fejlődésének különböző szakaszaiban más és más megfigyelési szempontok érvényesülnek. * Az alsó három osztályban a tanulók a tanárt a jóság, vagy szigorúság, barátságosság, barátságtalanság, igazságosság, vagy igazságtalanság szempontjából figyelik meg. Minden nevelői tevékenység a gyermek világába való lDeleavatkozás, s így a fennemlített tulajdonságok nagyon fontosak a gyermek lelkének alakítása szempontjából. Hogy azután a gyermek helyesen figyeli-e meg a tanárál, az az otthoni környezet és az osztályközösség függvénye. Az a gyermek, akivel a szülei rosszul bánnak, mindig ütik-verik, az a legszigorúbb tanárt is jóságosnak tekinti, ha az szigorúsága mellett igazságos is. Az otthon elkényeztetett gyermek előtt a kevésbbé szigorú tanár is rettenetes igazságtalan. Az otthoni környezeten kívül az osztály is befolyásolja a tanulót ebben a korban tanára megítélésekor. Ha kedvező a viszony a tanár és az osztály között, akkor annak cselekedeteit enyhébben bírálják el; ha azonban feszült a viszony, akkor minden tettét a legrosszabbik oldaláról szemlélik. Fontos szerepet játszik a tanuló ítélkezésében a szülőknek a tanárról hangoztatott véleménye is. A gyermekek pompás megfigyelők, s amit az egyik nem lát meg, meglátja a másik. így tehát már a 10—13 éves I—III. osztályos tanulók is észreveszik, a tanár valóban tiszteletet érdemel-e, vagy szigorúsága, zsörtölődése és kiabálása csak máz, hogy a rakoncátlankodó diáksereggel szemben érzett gyengeségét, tehetetlenségét palástolja. Nyerseség, dühösködés és kiabálás csak első alkalommal hat a diákra. Másodszor már nem törődnek vele, harmadszor kinevetik s dühösítik, hogy nevethessenek rajta. Még ott is, hol a verés, ütlegelés szokásban van, még a fenyegető botozás ellenére is hajlandók a diákok arra, hogy a tanárt szándékos rakoncátlankodásukkal tehetetlenségének, érzékenységének kimutatására kényszerítsék. Ezzel szemben, ha a tanár erős, uralkodó személyiség, a tanulók még meg sem kísérelik, hogy neveletlenkedésükkel, szemtelenkedésükkel bosszantsák. Az igazi nevelő pedig egyáltalán nem is bosszankodik, minthogy a gyermek hibáit éppen úgy megérti, mint amennyire annak jótulajdonságait becsüli, és ezért azután tudja a módját, hogyan nyesegetheti ezeket a hibákat. . A tanuló érzi tehát, hogy a tanár rendet, fegyelmet tud-e tartani, a tanár személyisége még ebben a korban rejtve marad előtte.
