Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 2. szám - Dr. Harsányi István: Mit és hogyan tanítsunk a gimnáziumban
32 Dr. Harsányi István : Mit és hogyan tanítsunk a gimnáziumban. V. T. válaszából: A gimnázium mai formája ósdi, elavult, nem felel meg a kor követelményeinek. A mai gimnázium ideális iskolája a múlt század utolsó évtizedeinek. Abban az időben alkalmas lett volna arra, hogy az akkori kornak megfelelő általános műveltséget nyújtsa a benne tanulóknak. Ma azonban már nem nyújt általános műveltséget, mert teljesen elhanyagolja a mai modern kor komoly fizikai és kémiai problémáit, e nélkül pedig a XX. század emberének általános műveltsége teljes nem lehet. Ha a gimnázium általános műveltséget akarna tanítani, olyan általános műveltséget, mely méltó lenne a mai korhoz, úgy ez a nyolc év igen szűk lenne annak eléréséhez. De nem is szükséges, hogy a gimnázium általános műveltséget nyújtson. A gimnázium célja szerintem az, hogy az alsó osztályokban röviden bemutassa a diákoknak a különböző életpályákhoz szükséges tudományokat, hogy a diák ezek közül azokat, melyek neki legmegfelelőbbeknek látszanak, kiválassza, továbbá ezeket a tárgyakat a felsőbb osztályokban rendszeresen tanítsa. V. L. válaszából: Szerintem érezni soha nem fogja, legfeljebb belátja, mintegy közvetve. A foghúzásról is tudjuk, hogy jó az egészségre, de a közvetlen érzésünk mégsem a lelkesedés. A legtöbb tantárgynál nem is szabad szerintem a célt látni. Pl. a matematika célja (leszámítva a mérnöki pályát), a ,fejtágítás“. De ha ez állandóan előttem van, nem lesz olyan jó az eredményem. mintha l’art pour Tart tanulom, tehát nem a célért. Mindamellett néha és főkép bizonyos tantárgyakkal kapcsolatban szükségesnek tartok egy kis felrázást : év elején vagy vakációk után ; ritkán nem árt néhány szót elejteni a valódi célról. Ez a nemzeti öntudat szempontjából is fontos. Pillanatnyilag magam is úgy érzem, hogy sok fölösleges dolgot tanítanak nekem, de ha meggondolom, nem tudnék hasznosabb tananyagot összeállítani; s látom, hogy mégiscsak ezek a „szükségtelen“ dolgok fejlesztik ki a gondolkozókészségemet. A nélkül, hogy ezért tanulnék. Sz. I. válaszából: A gimnáziumi tanítás alaphibáját abban látom, hogy túlsók tárgyat tanulunk, ezért a tanulási idő is nagyon meghosszabbodik. Inkább több gyakorlati dolgot tanítanának. . . Meg kellene engedni, hogy a diákok azt tanulják, amihez kedvük van, de természetesen csak egynéhány tantárgyból. . . A nevelésről csupán annyit, hogy sok tanár nem is nevel. Csengetéskor bejön, csengetés után kimegy, a nélkül, hogy az anyagon kívül másról is beszélt volna. Az ilyen órák unalmasak, de az a szerencse, hogy az ilyen tanárok egyre csökkennek (!). V. O. M. válaszából: A diák soha sincs megelégedve semmivel, ami az iskolával kapcsolatos. De ha megkérdik tőle, hogy miért nincs megelégedve, összevissza kiabál, de nem tudja pontosan kifejezni, hogy végeredményben mit kifogásol. Általában nem tartom rossznak a mai rendszert. Ötödiktől választhatna magának a diák egy vagy két tantárgyat, és annak tanulmányozására fordítaná a hátralevő négy évet. Ezáltal az egyetemi éveket is meg lehetne rövidíteni, hiszen sokkal szakképzettebb egyének kerülnének már oda. Ami a hogyan tanítást illeti, először is modernebb felfogású tanárok kellenének, ezek azután el tudnák vezetni az ifjúságot a kellő pedagógiai módszerrel, részben mint barátokat kezelve a diákokat, de a kellő időben kellő szigorral fellépve. Általában a címben említett célt csak úgy lehet elérni, ha a tanár magánbeszélgetéseket folytat a diákokkal. De melyik tanár lenne képes arra, hogy egy ötvenszemélyes osztály minden tagjával elbeszélgessen egy-egy órát! S. ,1. válaszálból: Azt, hogy a magyar diákság nem érzi, hogy a középiskolában mind magán-, mind nemzeti szempontból szükséges munkát végez, a nehéz elhelyezkedési lehetőségekre vezethetjük vissza. Vegyünk két példát. Szegény szülők tehetséges gyermeke kikerül a középiskolából, amelyet jeles érettségivel fejezett be. Szüleinek nincs pénze, hogy tovább iskoláztassák.
