Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 9. szám - Dr. Philipp Kálmán: Szükség van-e latinmentes középiskolára?
Dr. Philipp K ál mán : Szükség van-e latinnxcntes középiskolára? 199 ma már megölt az élet. Szavai igazolására a közvéleményre és a sajtóra hivatkozik, a melyek végeredményben múló jelentőségűek. A Hóman-törvény visszatér a Ratio Educationishoz, amely körülmény a közoktatásügy egységesítése szempontjából elsőrendű fontosságú. Távolodik a Ratio Educationistól, amikor Kölcseyvel együtt azt tartja, hogy „non múlta, séd múltúm“, vagyis a túlterhelésen óhajt változtatni, amikor az értelem intenzív képzését állítja előtérbe. De közeledik hozzá — bizonyára a helyzet kényszerű voltánál fogva —, amikor a gimnáziumban a humánóriák mellé nagy számban reáliákat állít be, amelyek ugyancsak túlterhelést okoznak. A Ratio Educationis elhatározó befolyására vall az óklasszikai nyelvek, nevezetesen a latin megnövekedett szerepe a gimnáziális oktatásban. A Ratio Educationis a magyar nyelv tanítását a latinhoz kapcsolja, egyéb tárgyak mellett a magyar nyelvtant is latinul tanultatja. A magyar nyelv mint segédtantárgy szerepel. Csak a második Ratio Educationisban, az 1806-ban véghezvitt tantervrevízióban kerül a rendes tantárgyak közé, igen csekély óraszámmal. A reakció, amely a magyar nyelv mostoha kezelése miatt el nem maradt, végigszánt az egész XIX. századon és — bátran állíthatjuk — tetőpontját a Hóman-törvényben nyerte el. Ez utóbbi a magyar nyelv és a nemzeti tárgyak vezetőszerepét végül teljes érvényre juttatja, de a Ratio Educationishoz hasonlóan állandó, kizárólagos kapcsolatot teremt a latinnal. Ez a tény aggodalommal tölti el azokat a pedagógusokat és közéleti vezető férfiakat is, akik ismerik és méltányolják a latin nyelv fontos szerepét történetünkben, nemzeti életünkben, de egyúttal nagyon jól ismerik azokat az okokat, azokat az elkeseredett harcokat, amelyet több mint egy évszázadon keresztül a latin nyelvnek a magyarral szemben elfoglalt kiváltságos helyzete miatt állandóan napirenden voltak. Ismerik azokat az okokat is, amelyek a nemzetnek bármilyen hatalomtól, tehát kultúrhatalomtól is egyoldalú függését veszedelmesnek, nem kívánatosnak tartják. (Ilyen természetű aggályok a törvényjavaslat tárgyalásánál felmerültek. Kiváló pedagógusok részéről is a parlamentben szóvátétettek.) Azért tartjuk a Hóman-törvény súlyos hibájának a latinmentes középiskolának megszüntetését. A reáliskolára gondolunk, de éppen nem ragaszkodunk a névhez. A latinmentes középiskolán van a hangsúly, amelyet fel kellett volna venni az egységes középiskola keretébe : az előbb említett, de sok más okból is. A nemzeti tárgyak uralkodó szerepét az egységes középiskolában egy latinmentes ágazat felvétele nem érinthette volna, sőt alkalmid szolgált volna a magyar nemzeti léleknek, gondolatnak, nagyságnak lényegileg más oldalról való kitermelésének, megértékelésének, meggazdagításának. A reáliskola, ha a múltat nézzük, a magyar tanulmányok értékelése szempontjából nem hagyott semmi kívánni valót maga után. Az onnan kikerült nemzedék ritka példákkal szolgált. Ami most már a jövőt illeti, két kérdésre kell felelnünk. Az egyik : vájjon a latinmentes középiskola felvétele ártott volna az egységes középiskolának, amelynek gerince a „nemzetismereti oktatás“? A másik: egy latinmentes középiskolának a magyar tanügyi szervezetben való hiánya milyen káros következményekkel járhat a nemzet jövőjére nézve. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter felhívásában, amelyet egy disztingvált pedagógusokból álló értekezlet elé terjesztett, és amelyben középiskolai reformját megindította, határozottan kijelenti, hogy a középiskolának két faját látja ma szükségesnek : a gimnáziumot és a reáliskolát. Megtartandónak véli az általános, magasabb műveltséget adó iskoláknál ma mindenhol érvényesülő differenciálódást, ugyanakkor azonban a középiskolai tanítás nagyobb egységének, a nemzeti eszme szempontjából „fontos, szorosabb egybekapcsolódásának gondolatához“ kíván közeledni azáltal, hogy oly két iskolafajra gondol, amelynek tanterve alsó tagozatukban azonos. Az elgondolás helyes. Beleilleszkedik a közoktatásügy egységesítésének gondolatába, amely lehető egységesítések útján igyekszik elérni kitűzött célját. A miniszter a latint a II. osztályban kezdené tanítani, a pedagógusok az elsőben. A miniszter bizonyára gondolt ama kapcsolat, átmenet megterem-
