Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 12. szám - Bartók Miklós: A szellem kérdése a nevelésben
Bartók Miklós: A szellem kérdése a nevelésben 321 példánk megismertet, nemcsak időrendben, hanem egyidejűleg is fennáll az öntudatnak (majdnem azt jelenti ebben a vonatkozásban, mint a szellem) ez a világtalansága, hogyan lenne tehát benne bármilyen szintézis, s minden, ami ebből következik : felsőbb öntudat, értékelőképesség, világnézet és önismeret, a teljes én korrektsége akármilyen ítélethozatalban? Hiszen még a legparányibb következetesség is ebből származik, mint egy molekula a világegyetemből. A szellem formális tételeinek mindössze két vonását emeltük ki, s mi ez a többi megszámlálhatatlanhoz képest? De bármilyen változatosak is a nézőszögek, mint ezer reflektorfény egymást keresztülszelve, s akármilyen sokfélék lehetnek az egyedek, kikben e vonások variálódnak, egymást eredményezik, színezik és magyarázzák, egy alapelv mindig közös marad : kell valami belső szervesség, amely mint idea innata csillan át a lélek szövevényén, mint a kristályosság a hó- pelyheken, ezernyi változatban mindig valami szerint, akár egyetlen drágakő, akár szokott sablon úton-útfélen a lábaink alatt. Az értékelés alapja tehát nem valami külső szempont vagy mérték, hanem az én belső kereksége, az egyes lelki tények egymáshoz való viszonyának maradéktalansága. Az értelem nem önmagában mérendő valamilyen abszolút mérték szerint, hanem kizárólag abból a szempontból, hogy az énen belül milyen a határa, s mekkora szerepe van az egész individuumban. Az érzelemnél is az a döntő, hogy mennyire azonos a lélek minden területén, nem pedig az énből kilépve, más emberek érzelmeivel összehasonlítva. Az akarat sem abból a szempontból számít, hogy valamilyen feladat felé több vagy kevesebb intenzitással irányul más emberekénél, hanem hogy mennyire* képes a lelket összetartani, nem billen-e félre az egész egyéniség energiájának helytelen beosztása miatt. A szellem — most még az egyénen belül vizsgálva — a lélek belpolitikája, amely kizárólag az én belső érdekei és hasznossága szempontjából irányít és irányít- tatik, s nem az a helyes, ha más országok intézkedései valósulnak meg benne azok mértékei szerint, hanem az, ha a maga szükségletei és zárt életviszonyai adják az alapját s indokait. A szellemnek azonban nemcsak formája van, hanem tartalma is, amely ugyanolyan döntő, mint az eddig elmondottak. Valljuk Aristotelesnek azt az elvét, hogy a forma az örökkévaló, vagyis változatlan és a lényeget magában rejtő, a matéria pedig a változó, tehát mulékony s nem egyszer mással helyettesíthető. Lelkiekről lévén szó, azonban a kettő mindennél szorosabb viszonyban van, s a forma a tartalmon át válik láthatóvá. Mit nevezünk ebben az esetben a szellem tartalmának? Mindazt, ami a formát betölti, megszabott pályáján kering, mint a nedv a növények rostjaiban, életet, színt és minőséget kölcsönözve neki. A forma a szellem lehetősége, megépített út, melyen a tartalom elindul, benépesíti és valósággá teszi. Ugyanaz a nívójú forma lehet szelíd érzelmek vagy vad ösztönök tanyája, lehet a legklasszikusabb formájú szellem gonosz és ugyanakkor szent. Nagyon mélyre ásva kisülne ugyan, hogy az alantas
