Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 2. szám - Megjegyzések
M cgjegyzések. 46 A nyelvek rangsora a gimnáziumban. Dr. Toros László folyóiratunk idei első számában tervezetet közölt a gimnáziumi tanulók túlterhelésének kiküszöböléséről. Ebben a tanulmányban az egyes tárgyak óraszám-csökkentésének megokolása rendjén szükségképpen kitért jelentőségükre és a tantervben elfoglalt helyükre is. Legrészletesebben a magyar és latin nyelvnek meg az élő nyelveknek tanításáról emlékezett meg ; ehhez a kérdéshez szeretnék röviden hozzászólni. Állandó a panasz, hogy a középiskolák tanterve az utóbbi időben igen sokszor változik. Ez igaz, de nem szabad elfelejtenünk, hogy minden változás, fejlődés fokozatos ; azt sem, hogy csaknem minden változás a közvélemény hatására, nyomására történik. A sok kísérletezésnek az is oka, hogy ma mindenben átmeneti, kísérleti korszakot élünk. Azért nem találjuk rrteg" a nekünk való iskolafajtát és tanítási tervezetet, mert még magunkat sem találtuk meg, azt sem tudjuk pontosan, merre fogunk, merre akarunk haladni. Ma igazán el lehet mondani, hogy forrongásban van az egész világ : háború van nemcsak künn a nemzetek és birodalmak között, hanem legbelsőnkben is, gondolkodásunkban, szemléletünkben. Nyugodjunk tehát belé a tanterv kisebb-nagyobb változásába is. Ez még mindig jobb, mintha a régihez való lomha ragaszkodásból és az ismeretlentől való oktalan félelmünkben megmaradnánk egy rosszabbnál. Arra kell törekednünk, hogy ebben a kérdésben minél hamarabb nyugvóponthoz jussunk, erre valók ezek a megbeszélések is A latin nyelv sokat veszített jelentőségéből — mondja Törös László fent- említett tanulmányában. Ehhez kétség sem fér. Ennek volt a következménye, hogy heti óraszámát a gimnáziumban 34-re, a leánygimnáziumban 26-ra szállították le. De ez a szám mai (a cikkben is kifejtett) jelentőségéhez képest még mindig túlságosan nagy. Én is azt gondolom, hogy éppen elég volna, ha a latin nyelv a négy felső osztályban taníttatnék, mint hajdan (és részben ma is) a görög. Nem tartom valószínűnek, hogy azok, akiknek a tanterv megváltoztatása módjában és hatalmában van, ilyen gyökeres módosításra kaphatók volnának, de ha az érdekelteket (feletteseket, tanárokat, szülőket) kellőképpen előkészítenők és fölvilágosítanék, bizonnyal elérhetnék, hogy a latin nyelv tanítása a gimnáziumokban is a III. osztályban kezdődjék, mint a leánygimnáziumokban. Valóban nehezen lehet megérteni, miért elég emitt hat osztályon át összesen heti 26 órában tanulni, amott meg miért kell ugyanazt nyolc osztályban heti 34 órában, amikor mind a két iskolafajtának kb. ugyanaz a célja és rendeltetése. Az első helyet természetesen a magyar nyelv foglalja el. Itt már nem értek egyet a tanulmány írójával, az órák számának leszállítását egyetlen osztályban sem tartom indokoltnak és megengedhetőnek. Az alsó osztályokban az értelmes olvasás, a helyesírás és a fogalmazás megtanítása sok időbe kerül, a felsőkben az irodalmi alkotások olvasása (olvastatása), megbeszélése még többe. A sok idegen nyelv állandóan támadja, rontja a tanulók nyelvérzékét, ezt ellensúlyozni még több óra sem volna igen sok. Ezt tehát nem szabad bántani. Más kérdés aztán az anyag célszerű elosztása az egyes osztályokban. A rendszeres magyar nyelvtan nem is olyan fölösleges a III. osztályban, tanítása és tanulása sem olyan unalmas, ha aprólékosságokba nem tévedünk és a tanulók részvételét a munkában lehetőség szerint biztosítjuk. Még hasznosabb volna, ha a magyar nyelv rendszerét a VI. vagy VII. osztályban (heti 1 órában) átismételhetnők. Ä IV. és V. osztályra maradnának a stilisztikai, esztétikai, műfaji ismeretek a tanterv kívánta megfelelő földolgozásban. Az irodalomtörténet is jól elférne a három felső osztályban. A vázlatos, inkább csak keretet adó tankönyvek tapasztalatom szerint nem válnak be. Ennek csak egyik oka az, hogy nem minden tanárnak van képessége ahhoz, hogy kellő tartalommal töltse ki őket (a jó tanár igen sokat, a gyengébb igen keveset nyújt) ; másik az, hogy a tanulók annyira megszokták a könyvből tanulási, hogy megfelelő részletezés nélkül nem tudnak ellenni. Akármilv tartalmas is a megbeszélés, vajmi kevés ragad meg belőle, úgyhogy
