Protestáns Tanügyi Szemle, 1941

1941 / 2. szám - Oppel Imre: A rekonstruálás lényege és módszere

30 Oppel Imre: A rekonstruálás lényege és módszere. és egyéb technikai tudásunknak felhasználásával való papírravetésé- vei, a testi szemmel is látható tényleges megrajzolásával fejeződik be. Az elmondottak alapján tehát a rajzolás bármelyik fajtája nem egyéb, mint emlékezés és elképzelés alapján való rajzolás, az agyba került, külső ingerhatás által keletkezett képzeti képnek mindenki által látható formába való öntése, tehát: rekonstruálás. Soha más­képpen nem rajzolhatunk, mint emlékezetből, vagy elképzelés alap­ján. Még akkor sem, amikor — mint mondani szoktuk — természet után rajzolunk. Amikor nézzük, megfigyeljük a modellt, akkor soha nem rajzolunk, mikor pedig rajzolunk, akkor viszont már csak a meg­figyelt formákra emlékezünk. Rajzolás közben nem látjuk testi szemeinkkel a modellt, hanem ismételt rápillantással felidézzük, felfrissítjük, megerősítjük az agyunkban keletkezett, folytonosan el-elhomályosodó képzeti képet. Minél kevesebb idő telik el a meg­figyelés és a tényleges rajzolás között, és minél alaposabb intenzí­vebb, tudatosabb a megfigyelésünk, annál jobban emlékezünk a le­rajzolandó modellre, annál jobban belevésődik agyunk érzékeny lemezére az észlelt fénybehatás, annál tisztább, világosabb lesz a képzeti kép, tehát annál könnyebb és biztosabb a papírravetés, a megrögzítés, a rekonstruálás. Mindig törekednünk kell tehát a külső impressziók átvételének intezivitására. Azon kell lennünk, hogy a meg­figyelés alkalmával szerzett impressziók minél mélyebb nyomokat hagyjanak agyunkban. A külső benyomások minél akadálytalanabb és minél alaposabb felvételére kell koncentrálni idegrendszerünk teljes apparátusát. Egyes kiváló rajzi szaktekintélyek által írásban lefektetett elvekkel homlokegyenest ellenkezően a leghatározottabban vallom és hirdetem, hogy az általános műveltséget nyújtó középiskolában, a rajz­tanítás közben igénybevelt megfigyelésnek nem ösztönösnek, hanem telje­sen tudatosnak kell lenni ! A tudatosságot, a tudattáválást minden testi és lelki eszközzel elő kell segítenünk, hogy a részletes, pontos — tanár által irányított megfigyelés befejezése után, tényleg sajátunkká váljék a forma, világosan lássuk — akár behúnyt szemmel is — a le­rajzolandó modellt. Agyunkban, lelki szemeinkkel kell, hogy így már előre lássuk, sőt az előttünk fekvő tiszta papiroson kell, hogy el tud­juk képzelni készen a lerajzolandó feladatot. Soha se azt nézzük, hogy mit fogott a ceruzánk! Hanem mindig azt rajzolja az irónunk, amit agyunk — mintegy lelki szemeinkkel olvasván a már előre kialakított képzeti képet — neki diktál. Ne a ceruza legyen a vezér, hanem az értelem, az agy. Ehhez pedig az szükséges, hogy agyunkban a lerajzolandó gondolatnak, formának képzeti képe már eleve világosan meglegyen. Hogy az üres, fehér rajzpapíron el tudjam képzelni, sőt világosan lássam a lerajzolandó kép for­máját, tónusát, színeit. Amíg teljesen ki nem alakult a jól megértett képzeti kép, addig nem igen foghatunk hozzá a rajzoláshoz. Ha mégis hozzákezdünk, átengedjük a ceruzánknak a vezetést, akkor ez a műveletünk sokszor csak haszontalan firkálás lesz és legfeljebb csak arra szolgál, hogy a megelőzőnek megkövetelt, de előzetesen megtenni elmulasztott, képzeti kép keletkezését

Next

/
Oldalképek
Tartalom