Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 12. szám - Megjegyzések
Megjegyzések 355 Mikor helyesírási hibákról szólunk, akkor nem a durva hibákra gondolunk, mint pl. a tárgyrag fí-vel való írása, a -ban, -ben és a -ba, -be össze- cserélése, hanem olyan árnyalati eltérésekre, mint pl. ezalatt (egybe), de e mellett (külön), vízre, vízben, de vizet, vizes, kitűnő, de kitüntet, Kelet-Európa, de keleteurópai stb. Még akik hivatásszerűen foglalkoznak a helyesírás tanulmányozásával és tanításával, tehát tanárok, tanítók, azoknál is — bevallottan vagy burkoltan— felmerül itt-ott a téves vagy legalább is bizonytalan helyesírás. Végeredményében igaza van Karácsony Sándornak, amikor túlzásnak látszó, de mindenesetre találó megjegyzéssel azt mondja, hogy a magyar helyesírást mindössze két ember tudta, azok közül is az egyik már elfelejtette. Mi lehet az oka, hogy helyesírástudásunk ennyire hiányos? A kérdésnek csupán megkerü.ése volna az a kijelentés, hogy helyesírásunk rossz, a hibát magában a jelenlegi helyesírásban kell keresni. De éppen ilyen helytelenül járnak el azok is, akik a helyesírás védelmében, kívüleső okokban keresik a hibát. A helyesírás-nemtudásának a külső okai között első helyen szerepel a gyorsírás. A gyorsírás és helyesírás kérdésének kapcsolatát -— pro és kontra — eleget vitatták akkor, amikor a gyorsírás mint kötelező tantárgy bekerült a középiskolába (1932). (Elég itt csupán Kiss Józsefnek a helyesírás és gyorsírás kapcsolatairól írott, főkép gyorsírási szaklapokban megjelent tanulmányaira hivatkoznunk. De újabban is foglalkozott e kérdéssel Pénzes Zoltán : Helyesírás és gyorsírás. Salgótarjáni áll. gimn. évkönyve 1939-—40.) A helyesírás és gyorsírás kétségtelenül több területen érintkezik (mássalhangzó-kettőzés, egybeírás, különírás, a hangzás és származtatás szerinti kétség = kécség-féle esetek stb.). Ebből következik az is, hogy a gyorsírás igen könnyen lehet a helyesírás megrontója, de ugyanakkor — s "a tapasztalat szerint ez a gyakoribb "eset — tudatosítója is. E tekintetben több éven át figyeltem tanítványaimat, mégpedig nemcsak a gimnáziumi tanulókat, hanem a legkülönbözőbb előképzettséggel bíró gyorsírást tanuló egyéneket is. Megfigyelésem eredménye szerint a gyorsírás feltétlenül előnyösen befolyásolja a helyesírást. Hátrányosan csak egy tekintetben : a szók egybe- és különírása terén. A helyesírás nemtudását előidéző külső okok közt jóval ritkábban emlegetik a gyorsírásnál a gépírást, pedig ez sokkal nagyobb figyelmet érdemel. Elég itt utalnom a gépírás óriási térfoglalására, mellyel a kézírást a hivatalos írások terén immár csaknem teljesen s a magántermészetű írásban is fokozatosan kiszorítja. Tudvalévő, hogy a mai írógépen több rövid és hosszú magánhangzónak (i, u, ü) nincs megkülönböztető jele. Tehát a gépírással írt szövegek már így kerülnek forgalomba. De még tovább is kell mennünk. Ma már csaknem minden nyomdába kerülő „kéziratnál" egyenesen megkívánják a gépírást. Viszont csak nagyon ritkán vizsgálják át a géppel írott szöveget abból a szempontból, hogy az írógép említett hiányosságát pótolják. Az írógép egyoldalúan rövid magánhangzói hihetetlen széles körökben terjednek napról-napra. Ha már most magát helyesírásunkat tekintjük, úgy a leggyakrabban előforduló hibák eseteit éppen a fönnebb tárgyalt egybeírás és különírás, valamint a rövid és hosszú ékezet helytelen alkalmazása idézi elő. A helyesírási hibák egyéb előforduló eseteit, mint az egy vagy két mássalhangzó írása (magasan, magasság, bölcseség, építtet, épített) a kiejtéstől eltérően és szóelemzés szerint írt szavak (iskolában, iskolába, lesz, egy, adtam, dobta, ezt, különbség, hagyjad), nagy és kis kezdőbetűk használata (magyar, Magyarország, Budapest, budapesti), vessző-használat, ha nem is könnyen, de azért majdnem teljesen ki lehet küszöbölni. E helyesírási eseteket általában könnyű megérteni és megértetni. Csaknem teljesen önmagunkra, saját nyelvérzékünkre szorulunk azonban a már említett egybe- és különírás, valamint a rövid és hosszú ékezet helyes használata tekintetében.
