Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 2. szám - Oppel Imre: A rekonstruálás lényege és módszere
Oppel Imre : .1 rekonstruálás lényege és módszere. 25 A rekonstruálás lényege és módszere.1 Bárhová tekintünk a nagy természetben, mindenütt a legnagyobb következetességet és célszerűséget tapasztaljuk. Nincs az Úristen teremtményei közül egy sem, amely nem állana a legkövetkezetesebb célszerűség törvénye alapján. A legparányibb egyed is pontosan végezvén a maga kis életét, a legtökéletesebb következetességgel szolgálja a természet nagy céljait. Az ember, mint a teremtés koronája, azzal az agyába szorult csepp kis „isteni szikráival megáldva a tökéletesség jelé törekszik. Összes cselekedetét kell, hogy — a világ teremtésekor az Úr szeme előtt tündöklő vezérelv — a célszerűség irányítsa. Minél jobban sikerül ennek az irányelvnek érvényesítése, annál tökéletesebb lesz az emberi alkotás. A tökéletesség alapjeltétele pedig a tudás és a tudatosság. Mennél biztosabb a tudásunk, mennél tudatosabbak cselekedeteink, annál jobban sikerült eligazodnunk az útvesztők labirintusában, annál jobban ki tudjuk választani a sok megoldás közül a célunknak legjobban megfelelőt, annál tökéletesebb lesz alkotásunk. Amikor a kertész elülteti a magot, s a kikelt palántából gyümölcsöt ho/ó, erős nagy fát nevel, állandóan a szemei előtt lebeg a végcél: a minél több, a minél egészségesebb, szebb és ízletesebb gyümölcs. A kitűzött végcél elérése érdekében a legokosabban alkalmazza a munka egyes részleteit. A legcélszerűbben végzi a talaj megművelését, a trágyázást, az öntözést, a karózást, nyesést, hernyózást, a permetezést. Mindent a kis csemete érdekében tesz. Mindenből annyit ád, amennyi szükséges, amennyi a legcélravezetőbb, mindent úgy és akkor végez, ahogyan és amikor az a legalkalmasabb. Jaj a csemetének, ha az egyik vagy másik ápolás, vagy kezelés elmarad. De ugyancsak megsínyli a csemete azt is, ha az egyik vagy másik fajtából a kelleténél többet adunk. A sok trágyázás, a sok öntözés, a sok permetezés épúgy tönkre teszi a fát, mint ha az egyikből vagy a másikból kelleténél kevesebbet kapna. Mindennek a legnagyobb harmóniában kell állani egymással. Ilyen kertészek vagyunk mi is, tanárok. Ilyen csemeték a tanulók, akiket a gondos szülők mint kikelt palántákat átadnak nekünk tanároknak, hogy neveljünk belőlük gyümölcsöt hozó, erőteljes, egészséges fákat — egészséges testű és gondolkozású, szép eszméket megértő, azokért lelkesedni tudó, értelmes, okos kultúrlényeket. Jaj az ifjú kultúrpalántának, ha nem adjuk meg neki mindazt, amire a leendő kultúrembernek szüksége lesz, s nem úgy, nem abban az időben, nem olyan mértékben adjuk meg a szellemi javakat — a tudást —, mint ahogyan, amikor és amennyire azokra éppen — pillanatnyilag — szüksége van. Jaj a nevelésre átvett fiatal csemetének, ha az egyik tanulmányi ág a másik rovására túlteng, ha nem az abszolút okos, tudatosan végrehajtott célszerűség, ha nem a legteljesebb tanulmányi harmónia vezeti a nevelőket a tanításban. 1 1 A Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének 1940 november hó 13-án tartott választmányi ülésén elhangzott felolvasás.
