Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 12. szám - Bartók Miklós: A szellem kérdése a nevelésben
320 Bartók M iklós ; A szellem kérdése a nevelésben nincsen „esprit“, amely akkor csillan fel, amikor az élmények malmában napok és évek egymáshoz surlódnak, s titkos kezek fonalat szőnek a széthulló pillanatokból. Vonatkoztatás születik múlt és jelen között, ennek induló sodra visz át a jövőbe, s a hullámok tetején ringatózó én széttekint ezer múlandóság között, melyek szemei fókuszában összetalálkoznak. Szellemmé csakis az a lelki élet transz- formálódhatik, amelyben nincsen megállás, percek és napok lezártsága, mert kezdősebessége átlendít a holtpontokon, s belső dinamikájából egy egész élet egyensúlya ered. Éppen ez az, ami ebből az alvó lélekből hiányzott. Valószínű azonban, hogy ugyanez sülne ki a lelki élet szinkronikus vizsgálatánál is : megszervezetlenség, aránytalanság és egyensúlyhiány az egyidejű jelenségek, képességek és tartalmak között. A szellem formális kelléke, hogy a keresztmetszetéből is egységes jelentés sugározzák, s átfogó szálaival a lélek minél távolabbi területeit is behálózza. Vannak emberek, akik szemrebbenés nélkül mondanak olyanokat, amelyeket más viszonylatban, másokkal kapcsolatban nem mondanának, vagy képviselnek legtisztább meggyőződésükkel olyan álláspontot, mellyel énjük egyéb vonása a legélesebb ellentétben van. Hiányzik a viszonyítás az egyéniség külön- külön arcvonásai között, természetes, hogy szertehull, mint a parthoz ütődő hullám, s morajlása nem mond semmit a tisztább értelem számára. S itt éles különbséget kell tennünk eme tulajdonság között és a között, amit egyszerű következetlenségnek szokás nevezni. A következetlenség intellektuális hiány, jelenti azt, hogy valamit nem gondolunk végig, s így más a dolgok eleje és más lesz a vége. Elemi hiba ez, ami jóllehet, a szellemből következik, de mégsem annak teljességére vonatkozik. Nagyobb körre terjed ennél a cselekedetek következetlensége, a jellem zavartsága, amikor az énben törések vannak, s önmagával jut lépten-nyomon ellentétbe. A szellem egyik oldala ez is, de még mindig nem az egésze. A szellem összeségének szempontjai ezeknél tágabb jelentésűek : összefogják a lélekben nemcsak azt, ami ismert, hanem azt is, ami még ismeretlen. Olyan egybefogó elv, amely felfedezésekre indul a lélek óceánján, kalandozásainak se vége, se hossza, mindig felfedez valamit, s ezzel a lélek határait egyre távolabbra tolja. A szellem kezdetlegessége olyan, mint az ókori térképek, melyeken csak egy szűkebb világ néhány elrajzolt vonala látszik, s minél jobban fejlődik a szellem, annál több partvidék, sziget és tenger hódíttatik meg. Délkörök húzódnak, koordináták rendszereiben helyezkedik el a legkisebb korálsziget, s bárhol köt ki a hajós, mindig meg tudja határozni a helyét az egész földgömb valamennyi pontjához viszonyítva. A szellem a lélek fokhálózata, amelynek nyomán mindenüvé el lehet jutni, s olyan nagy a világ, amennyire ezeknek a szálai érnek. Nem alkotja tehát a lelket, hanem felméri és letérképezi, útbaigazít és értelmet ad egy nélküle semmibe vesző örök nyugtalanságnak és állhatatlanságnak. Valószínű, hogy egy olyan amorf, minden belső gerendázat nélküli lelkiségben, mint amilyet
