Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 6. szám - Dr. Tóth József: Rendszeresebb középiskolai nevelés
152 Dr. Tóth József: Rendszeresebb középiskolai nevelés. tanár okozza. Az pedig, aki tárgyán kívül tanítványait is szereti, és kartársaira is tekintettel van, úgyis erős redukciót végez. (Tehát inkább túlkapásokról, mint túlterhelésről beszélhetünk.) Azonban ez így valóban nem helyes állapot, tehát intézményesen is végre kell hajtani bizonyos korlátozásokat a tanítási anyagban és időben. De ezt ne csupán öncélúságból hajtsuk végre, hanem egyik cél és indok az legyen, hogy több időt szentelhessünk a tudatos nevelésre. Az osztályfőnöki órák teljes lelki és szellemi felüdülést jelentenek, s egyszersmind alkalmat nyújtanak meleg, szülő és gyermek viszonyához hasonló barátságos kapcsolat kialakulására tanár és tanítvány között. Ezek az iskola legértékesebb órái a nélkül, hogy bármiféle megterhelést jelentenének. Az Általános Utasítások szép fejezetei beszélnek a nevelés körébe eső teendőkről, lendületes és színes stílusban megírt mondatokat olvashatunk azokról a lehetőségekről, melyeket a vallásos, a hazafias, az állampolgári, a társadalmi, az esztétikai, az értelmi és a testi nevelés érdekében a tanárnak tantárgya keretében és általában ki kell aknáznia. A bemutatott nevelési eszményekhez és ezen eszmények eléréséhez vezető út megmutatását célzó magyarázatokhoz hozzátenni semmit sem kell. Ezek valóban messze, szinte elérhetetlen magasságban lebegő, tökéletes embereszmény kialakítását szolgálják és remélik a mai tanítási rendszer mellett ! A szándék és a fogalmazás — ismétlem — szép, csak nagyon utópisztikus, nagyon elméleti. S ez nem csupán kritika, hanem egyszersmind szomorú ténymegállapítás is akar lenni. A hathatósabb nevelést csakis határozott és céltudatos nevelési rendszerrel lehet bárhol megvalósítani. Kívánatos lenne azért, hogy a középiskola több (ha már nem mindegyik) osztályában legyenek tisztán nevelő, irányító, tanácsadó célzatú osztályfőnöki órák. Ennek legnagyobb szüksége a pályakezdő koron kívül a kamaszkorban és főleg a nyolcadik osztályban mutatkozik. Ma a nyolcadik osztályos diákot állandó feszültségben tartja az érettségire való előkészülés, a tanár is majdnem minden munkaerejét az anyagi tudás bővítésére, megszilárdítására, minél biztosabb megtanítására kénytelen fordítani. Diák és tanár szinte géppé válik, s szomorú valóság, hogy a legfontosabbnak kell tartanunk az anyagi tudást, jobban kell tudnia a tanulónak az évszámokat, mint a történelmi szellemet, nagyobb gondot kell fordítani a declinatio és a coniugatio biztos ismeretére, mint a római jellem horatiusi vagy tacitusi ábrázolására stb., mert az érettségin is a tudást mérik elsősorban, nem a jellemet és a kialakult egyéniséget. Ebben az állandó feszültségben idegenedik el a diák sokszor örökre az iskolától, amikor nincs lehetősége egy pillanatnyi elernyedésre sem, tanárok és tanítványok kénytelenek hivatalos- ridegségben állani egymással és kötelességeikkel szemben. Ha fontosabbnak tartja valaki a szellem- és jellemalakítást, akkor lesznek örökké hálás és derék tanítványai, de az iskolafelügyelők és érettségi biztosok jegyzőkönyveiből nem fognak hiányozni az orrkoppintások
