Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 6. szám - Csaba József: Nemzetnevelés – magyar önismeret
148 Csaba József: Nemzetnevelés — magyar önismeret. rejtőzik és teszi érdekessé az egyébként talán egyhangú adatokat és leírásokat. A távolabbi tájak ismertetésénél ezt az élményszerűsé- get pótolni lehet útleírásokkal, fényképekkel, filmmel, táj leíró költeményekkel, a tanár utazásainak színes előadásával, képzeleti utazásokkal (pl. utazzunk végig képzeletben a Maros-völgyén). A magyar önismeret' egyik leggazdagabb forrása : a magyar földrajz, a valóságnak megfelelő képet ad az ország életéről, gazdaságáról, történeti és természeti szépségeiről és kincseiről, városairól és falvairól, sajátos tájairól (Kalotaszeg, Göcsej, Ormánság). A földrajz szinte kimeríthetetlen gazdagságú anyagot tár föl. Ebből az anyagból a szükséges mennyiséget úgy kell kiválogatni és világos egységbe foglalni, hogy a magyar földnek lényeges vonásokból megrajzolt élő képe lebegjen a tanuló szeme előtt. Nem pedig az adatok széteső, szürke tömege. Hogy az élő hazát ismerje meg : ősei szülőföldjét, azt a tájat, ahol a magyar verejték, véráldozat és szenvedés számára is teremtett otthont. Hogy ez az ismeret ezer szállal, érzéssel, emlékkel kapcsolja a tanulót a hazai földhöz. A magyar önismeret területén legmélyebbre a néprajz segítségével áshatunk. Civilizációnk nyugati eredetű. A polgári civilizáció rétege alá kell ásnunk, ha a politikai nemzet alatt meg akarjuk találni a nép rejtett arcát. A néprajz útmutatásait kell ennél a munkánál igénybevennünk. A néprajz a valóságnak megfelelőleg megbízhatóan fűzi egybe a magyar nép tárgyi hagyatékát és szellemi hagyományait. „Sokszínű és sokrétű anyag, de szellemtudományi magaslatról nézve mégis egységes, vérségi és lelki azonosságokkal és történelmi távlatokkal.“ A néprajz szellemi megújhodásunk szempontjából nagy jelentőségű : a legjobban gazdagítja társadalmunk nemzeti önismeretét és öntudatát. Dúsabbá teszi szellemi életünk magyarságát. Rávezet arra az ősi alapra, melyen közös nemzeti műveltségünk és közös nemzeti eszményünk magyar formában és színben folytathatja évezredes életét. Nyelvünkön kívül a néprajzi örökség alkalmas arra, hogy mint erőtényező időben és térben összekapcsolja a magyarság egyetemét. Sajnos, a néprajz mégsem szerepel külön tárgyként a középiskolákban. A földrajz keretében kellene az előírás szerint foglalkozni néprajzzal, azonban a földrajzi órák még a földrajzi anyag elvégzésére sem elegendők (pl. II. o.). Egyedül az énekórákon van alkalom a szellemi néprajz zenei részével foglalkozni. Ennek a fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A középiskolákban sokkal több időt fordítunk a római szellemi és tárgyi hagyományok (római régiségek) tanítására, mint a magyarra. Sőt még az érettségi vizsgálaton is felel a tanuló a római régiségekből. Magyar régiségekről, a magyar néprajz népi hagyatékáról azonban, sajnos, egy szó sem esik. Ez nagyon szomorú jelenség. A nemzeti önismeretre nevelés szempontjából itt mutatkoznak a legnagyobb hiányok.
