Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 4. szám - Dr. Hamvas Gyula: Gondolatok a pedagógia és a művészet összefüggéseiből
Dr. Hamvas Gyula : Gondoláink a pedagógia és a művészet összefüggéseiből. 91 de tisztán az alkotó erői összetétele alapján. A nemes értelemben vett színpad a szó szoros értelmében nevel. Alakítja az embertömegek erkölcsi felfogását, megindítja őket, mint az általános sors- fordulatok mestere. Lélektana, logikája ugyan a felnőttek lelki fejlettségének felel meg, de nevel, mint az iskola. xYd művészi élményeket és tudatosan olyan termékeny akciók születnek hatása alatt a köz, a nemzet, az emberiség javára, amilyenhez hasonlókat a nemes, megformált jellemű ifjúságtól vár és remél a közösség, a nemzet. El kell mondanunk azt is az igazságos megítélés jegyében, hogy a műalkotás megszólaltatója és a rendezője inkább alkalomszerűen, vagy néhányszor akarja közönségét egy etikai vagy esztétikai cél szolgálatába állítani. Az iskola nevelői munkája ellenben nem alkalom- szerű, hanem a gyermek lelki fejlődésének útvonalán mérföldköveket helyez el. A nevelő pedagógus a nevelendő lelki fokozata szerint okszerűen fogalmakra világít reá, eszméket tisztáz élménynyujtással, érzést, hangulatot teremt, lelket formál, fejleszt, épít. A színpadnak az iskolai ifjúságra gyakorolt hatásait külön irodalom fejti ki. Mi itt célunk szerint a tanár számára nyújtott okulásait vesszük számba. Amikor a pedagógia mai álláspontja szinte egyértelmű azzal az óhajtással, hogy a pedagógus fokozódó művészi aktivitást fejtsen ki : a tanárhoz nem esik olyan közel a művészet egyik ága sem, mint a színpad. Megfontolandó előnye azonkívül ennek az is, hogy a színpad több művésznek koncentrált és izzó teljesítményét együtt nyújtja a nevelőnek. A színmű megjelenítésekor a művészet több forrásából eredő nemes eszme, szellemes elgondolás, ötlet együtt jelenik meg, és így művészi és erkölcsi hatásértékek szempontjából páratlan tanulságokat ígér és ad is. Sorban haladván, először is a szerző művészetéből ölt testet egy eszme, egy téma. A színpad rendezője a művészi akarás minden eszközével odaállítja a darabot a közönség elé, tehát ábrázolja a színműíró elgondolását. A színész a maga művészetével a közönség leikéig hatol, a műbíráló pedig a színmű szellemi értékjelezését állapítja meg. Ennyi forrásból áramlik tehát a művészi elgondolás szellemi íluiduma, hogy a közönség lelkét irányítsa, és ennyi felől kap impulzust a tanár is, miként gazdagíthatja majd tapasztalatai után invenciójával a nevelői tevékenységét. Lássuk most már részenként a tanár és a színpad lehetséges kapcsolatait. A színműíró művészetének teljességéből, belső elképzelésének művészi formák szerint való kivetítéséből születik meg a darab, melynek mindenekelőtt az alapeszméje kell, hogy érdekelje a tanárt. Neki már a témánál sok mindent kell a jövőre gondolva meglatolni, Figyelnie kell a/ író személyiségét, miliőjét. Gondolnia kell arra, vájjon a témának vannak-e összefüggései a korral, társadalmi erőkkel, történeti változásokkal. Nem lehet közömbös az érdeklődő peda-
