Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 1. szám - Dr. Törös László: Tervezet a túlterhelés kiküszöböléséről
Dr. Toros László : Tervezet a túlterhelés kiküszöböléséről. vételével kell hozzányúlni. A kecskeméti tervezet egyik pontja érdekesen hangsúlyozza, hogy tantárgyáért lelkesedő emberre nem szabad bízni az új tervezet készítését. Hitem szerint ezzel a dolgok nyitját megtalálták : az a legnagyobb baj, hogy az Országos Köz- oktatásügyi Tanácsban, mely ezeket a kérdéseket intézi, csupa nagytudású, nagytekintélyű, felsőbb oktatásügyi ember ül, egyetemi tanárok, s középiskolákból legfeljebb néhány igazgató, akik már elszigeteltségüknél fogva sem látják azt a szörnyű helyzetet, melyben a középiskolás ifjúság vergődik. Kétségkívül értékes minden gondolatuk, de hát az emberi agy velő sejtjeinek száma nem végtelen, a megtölthetőségnek van határa, amit nem lehet átlépni az ifjúság, s ezen át a szülők és a nemzet súlyos kára nélkül. Lenne-e valami értelme, hogy az összes tudományos szempontok figyelembevételével végül mégis idegbeteg és nyomorék ifjúságot neveljünk fel a nemzeti jövő nagy feladataira? Hozzá tehette volna még a kecskeméti tervezet, hogy csak olyan középiskolai tanárokat szabad megbízni a tervezet készítésével, akik maguk is apák, akik napról-napra látják gyermekeik munkáját, tudják mi okoz nekik nehézséget, vagy éppen emberfeletti küzdelmet. Ugyan elegendő volna a kedvetlenségnek a megjelenése is az arcon, mert ez a gátló tényező jelzi, hogy valahol baj van, de hát sokan ezt még nem veszik komolyabban figyelembe. Nem titkolom, hogy eszményem az olyan iskola, amelybe szívesen jár a gyermek, ahonnan erőszakkal sem lehet egykönnyen visszatartani, legfeljebb a betegség akadályozhatja meg az órák látogatásában. Hogy van ilyen : példa rá egyik-másik elemi iskola, egyik-másik istenáldotta tanító, tanár. Mert nem szabad elfelejteni, hogy az újabb elemi iskolai reform igen jó irányban történt, nem kíván lehetetlent a tanítótól, és ügyes ember magához tudja bilincselni a gyermekeket. Nálunk is a vetítés, vagy éppen a mozifilm bevezetése mennyire lekötötte a tanulót ! Erővel sem lehetne őket visszatartani ! A múltkoriban az I. osztályban vetítettem latin olvasókönyvemhez készített filmjeimet : a gyermekek ma is rajongással beszélnek róla, s ebből a hatásból élünk, nap-nap után kérdezgetik : mikor vetítünk megint? Pedig nem kell gondolni, hogy haszontalan időtöltés volt : hatalmas lépésekkel vitt céljaink felé. Vagy gondoljunk egy-egy szavalóórára, egy-cgy olyan mozzanatra, mely erősen közelvitt bennünket a gyermekek lelkivilágához : mennyire összeolvadtunk velük ! Én a magyar irodalomtörténetben, vagy a lélektanban érzem sokszor a mély közösséget. Sajnálom, hogy nem lehet mindig ebben az úgynevezett „legkisebb ellenállású irányban“ maradni, a tanterv olyan területekre sodor, ahol az érdeklődésnek legkisebb szikrájával sem találkozunk, ahol úgy kell a szemhéjakat feltámogatni ! Legtöbbször úgy kell éreznünk, hogy semmi sem érik ki a kezünk alatt ! Van-e gyógyszer a bajok ellen? Szomorú volna, ha nem lenne. Próbáljuk megkeresni. Én ugyan nem sorozom magamat azok közé, akik nem lelkesednek tárgyukért, de lefékezi bennem ezt a szenvedélyt az apai érzés, a pszichológus mérlegelése s tán az a körülmény is,
