Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 3. szám - Harsányi István: Református gimnáziumaink feladatai a tehetségkutatás terén
70 Harsányi István : Református gimn. feladatai a tehetségkutatás terén. meg a kiemelkedés lehetőségeit ama valóban tehetségesek számára, akiknek a családjában legfeljebb messzi, ködös álom az iskoláztatás, amiről szinte maguk között se mernek szót ejteni, hiszen csak sebeket szaggatnának vele. Ezzel a ténnyel szemben viszont nincs-e igen nagy szükségünk arra, hogy minél előbb minél több valóban értékes szellemi vezetője legyen nemzetünknek, olyan vezetője, aki minden ízében és célkitűzésében megalkuvás nélkül hordozza és magáénak vallja a magyar nemzet célkitűzéseit, aki a maga helyén, s nem a szűkmarkú magyar élet elvetéltjének érzi magát? A magyarságot mindig a szellem tartotta fenn, mondja Szekfü Gyula. Jövőnk nem reménytelen, de amíg az ősi magyar erők „egyetlen letéteményese, a szegény nép és mindazok, akik nem felelősek az utolsó emberöltő hibáiért, ki nem alakítják az új vezetőosztályt, mely ismét történeti múltúnk és jellemünk szerint fog cselekedni“, nem lehetnek nagy reményeink. (Mi a magyar?) Szabó Dezső „Az egész látóhatár“ c. könyvében így ír : „A magyar paraszt arravaló gyermekeiből kell intézményesen megújhodást, egységet vinni a ma még zűrzavaros középosztályba“. Nos, a magyar népi értékek gyorsabb ütemű kibontakoztatásának munkája igen nagy részben a magyar tanítóságra, ill. tanárságra vár. Hiába várjuk — sokszor nem is várhatjuk —, hogy az állam vegye kezébe az ilyen ügyeket. S egyáltalán remélhetnők-e, hogy valami hideg hivatali munka komoly eredményeket tudna elérni ezen a területen? Aligha! Sokkal hathatósabb eredményeket várhatunk akkor, ha a nemzeti feladatokat lelkűk mélyén átélt nevelők az ő kezükben lévő nevelői intézmények s a társadalom más felelős tagjai és tényezői önként teszik magukévá ezt a nemzeti jelentőségű ügyet, s minden rendelkezésükre álló eszközt haladéktalanul felhasználnak a tehetségmentés-nemzetmentés célkitűzéseinek a megvalósítására. Nem garázdálkodhatunk tovább a nemzet szellemi értékeivel. Nem bízhatjuk tovább a véletlen kényére-kedvére azt, hogy ötletszerűen kit merít fel a többmilliós magyar tenger mélyéről, s kiket ítél kajánul elkallódásra a magyar értékek letéteményesei közül. A magyar református társadalomnak — elsősorban az egyházon és az iskolákon keresztül — nemcsak megfelelő keretei és lehetőségei, hanem, Istennek hála, kitűnő „emberanyaga“ is van ehhez a munkához. Olyan emberanyaga, amelyben nemcsak kitűnő szellemi értékek lappanganak, hanem amelynek tagjai egyúttal fajiság tekintetében is csaknem minden esetben hordoznak magyar jegyeket. Alig tudok elképzelni olyan református magyar gimnáziumot, amely akár a tanulóktól tehetségalapra évenként szedett összegből, akár más úton — egyházmegyék, egyházközségek, egyének támogatásával — létesített alap segítségével ne tudná lehetővé tenni néhány valóban tehetségesnek mutatkozó, saját anyagi erőkkel azonban nem rendelkező gyermek számára a tanulást. Az eddig is életben lévő kedvezmény- és ösztöndíj-rendszer még nem elég. Sárospatakon igazán elég bőségesen van alapítvány, de még mindig nagyon szükségesnek Ítéltük
