Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 12. szám - Dr. Trócsányi Dezső: A modern filozófia műhelyéből
Dr. Trócsányi Dezső: .1 modern filozófia mühelijéből. 31« Az ittlétet a maga mindennapiságában kell megnézni, nem pedig mint ,,Én“-t, ,,tudat“-ot. Az ittlét jár-kél, tesz-vesz, kérdez-felel, szerez-elveszít, stb. : ez a gondoskodás („Besorgen“). Az együttlét („Mit-Sein“ t. i. embertársaival) többféle „gondozás“-t („Fürsorge“) ró rá. A gondoskodásba és a gondozásba az ittlét „ő“-je az elveszésig elmerülhet; az „ő“ helyébe az átlagos szürkeség az „ők“ („Das Man“) lép. Az ittlét az „azt mondják“-hoz, az üres szóbeszédhez igazodik ; kíváncsi, üres, kétszínű lesz. Az ittlétet ebben a süllyedezésben szorongás („Angst“) fogja el. A szorongás kérdése „lét vagy nemlét“, más szavakkal „őmaga“ vagy nem „őmaga“ (az „ők“, a szürkeség). A szorongás az a kivételes helyzetű jelenség, amelyen át meg lehet pillantani az ittlét mivoltát, a gond-ot. Nem a mindenapi értelemben vett „törődés“, „baj miatti tépelődés“ ez, hanem „Sich- vorvveg schon-sein in-der-Welt als Sein bei innerweltlich begegnendem Seienden“. Röviden : süllyedező önelőzködés, vagy más szóval: el a szürkeségtől, vissza önmagához. A szorongásban nyilvánvaló lesz az ittlét „kivetettsége“ („Ge- worfenheit“). Az ittlét ki van vetve az ,,itt“-be, a világba, lehetőségeibe s végül a halálba. Az ittlét az „itt“-re, a világra, lehetőségeire, „kivetülésekkel („Entwurf“) felel. Nem ,,terv“-ről van itt szó, hanem arról a „létalkotó“-ról vagy létjellegről, ,,exisztenciál“-ró\, amely minden ittlétbeli gondoskodás és gondozás apriori tényezője. De minden kivetülésünkben benne van a „semmisség“, amit nem exisztenciális- ontológiai, hanem ontikus kifejezéssel akként mondanánk, hogy minden jószándék és terv hiábavaló lehet. De ez a ténylegesség, hogy terveink nem mindig' sikerülnek, amaz előfeltétel alapján lehetséges, hogy a kivetülésben ott van a semmisség. A semmisség miatt van az ittlétnek „tartozás“ vagy „bűn“ jellege („Schuld“). És mivel a szürkeségbe való elveszés lehetősége a gond egyik mozzanata, a gond a lelkiismeret szavával visszahívja az ittlétet igazi lehetőségéhez, hogy őmaga legyen. Ez az „önlét“ („Selbstsein“) nem „én-lét“, mert az ittlét akkor ,,őmaga“, ha szorongó, hallgatag felnyiltságban („Entschlossenheit“ : van a felnyiltság“-ban valami az .Entschlossenheit“ hétköznapi jelentéséből az „elszántságból“- is) egyedül van a kivetett- ségben. Kierkegaardnál, aki a szorongás, a gond és az exisztencia fogalmával hatással volt Heideggerre, az ember az önlétben „egyedül áll Isten előtt“. Heidegger exisztenciálizmusában Isten is zárójelben van, mint dogmatikus fogalom ; nincs elvszerü létalap : az ittlét önmagának kivetett, ingó alapja; nem tudni, „honnan? hová?“, de állni kell az ittlét hajóján, mígnem jön a vég. Az ittlét vonatkozásban álló, viszonyuló lét s vonatkozásban áll a véggel, a halállal is. Az ittlét „Sein zum Ende“ „Sein zum Tode“, halálos lét. A gond első mozzanatában az „el maga elől“-ben (Sich- vorweg“) már benne van a halálvonatkozás : az ittlét nekimegy, elébefut a halálnak. A halál teszi teljessé az ittlétet, olyan vég ez, amelyben vele más létező nem osztozik (az nem „meghal“, hanem
