Protestáns Tanügyi Szemle, 1940

1940 / 12. szám - Szabó Lajos: Egyház és nevelés

Egyház es nevelés. .■wo Az egyházról általában úgy szoktak megemlékezni, mint a nevelés egyik legfontosabb és legősibb tényezőjéről. A nyugati kultúra bölcsői: a legrégibb iskolák, egyházi talajon nőttek fel; nem egy olyan intézmény szolgálja köztünk a nevelés ügyét, amelynek hagyo­mányai az egyháznak a reformációban történt megújhodásáig nyúl­nak vissza. Alig van viszony, amely történetileg megalapozottabb volna, mint aminő az egyház és az iskola között fennáll. Ebből érthető, hogy az egyházi teológia eddig keveset gondolt arra, hogy a kapcsolat elvi alapjait is tisztázza. Ma már azonban helyenként létérdek fűződik ehhez. A legújabb német irodalomban egyre több ilyen munka jelenik meg. Mi még látszólag szilárdan állunk a hagyomány fundámentomán, de belsőleg már nálunk is kezd bizonytalanná lenni az egyháznak a nevelés munkájában elfoglalt helye és szerepe. Ezért tartjuk szük­ségesnek, hogy itt foglalkozzunk vele. A kérdés már eddig is sok felszín alatt lappangó ellentétnek volt az okozója. Tisztázása érdekében helyesen tesszük, ha a peda­gógia nem alkalmazza a saját sablonjait az egyházra, viszont az egyház sem helyezkedik szűkkeblű dogmatikus álláspontra a neve­léssel szemben. Mindegyiknek a saját feltételeiből kell a másikat megérteni. A pedagógusnak bármennyire nehezére esik is, meg kell hallgatnia, mit mond magáról az egyház, ugyanez áll viszont a másik oldalon. A mai teológiának egyik legszebb vívmánya, hogy elindította az egyház önmagára-eszmélésének a folyamatát. Mert nemcsak az egyházon kívül, hanem még belül is voltak olyanok, akik idegen sablon szerint akarták megérteni ennek küldetését. Amit mondani tudtak róla, kimerült ebben : az egyház nevelő-intézmény. Ma már csak letűnt kor hagyatéka ez, azonban még mindig megvan. Az a kor ember-megítélésében rendkívül optimista volt, s a nevelés minden- hatóságába vetett fanatikus hitével magával ragadta az egyháziakat is. Az elegyháziatlanodott „egyház“ azzal akarta kelletni magát a világ előtt, hogy nevelő szerepét egyoldalúan hangoztatta ki. Azok­nak az embereknek, akikből a küldetés-tudat hiányzott, bizonyos öntudatot adott, hogy mint embernevelők és népnevelők állnak a szószékeken, s a koráramlat szempontjából nélkülözhetetlen szerepet töltenek be. Az egyház munkájának elpedagogizálása súlyos követ­kezményekkel jár. Ami a korszellemből akar megélni, ennek el­avulásával szintén hitelét veszti. A világ, mivel neki az egyház tény­leges helyzetében idegen, ezt önmagához hasonlóvá akarja átformálni, viszont ahol ez sikerül, az „elvilágiasodott egyház nem kell neki. í Szabó Lajos : Egyház és nevelés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom