Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 1. szám - Dr. Belohorszky Ferenc: Az osztályfőnök
Dr. Helohorszky Ferenc: Az osztályfőnök. 19 üvegén keresztül is túlnőtt már az adminisztratív szerepkörön, s határozott nevelői jelleget öltött. A Rendtartásunk megfelelő §-ai növelői szempontból igen értékes és fontos intézkedéseket tartalmaznak, s ma már ennek a kérdésnek realizálása terén minden iskola megtalálja a maga körülményeinek, helyzetének leginkább megfelelő módozatokat, amelyekkel az osztályfői intézményt nevelői szempontból tökéletesítheti. Jómagam is bátor voltam két év előtt a Cselekvés Iskolája c. folyóiratban egy hosszabb értekezés keretében rámutatni az osztályfőnök szerepkörére, azokra a formákra, melyek a sikeres nevelői irányítást az osztályfőnök feladatában tökéletesen biztosíthatják. Ehhez magamnak most sincsen különösebb hozzátennivalóm, sem elvennivalóm, s jelen esetben pusztán akkori fejtegetéseimet akarom ellenőrizni, illetve megállapítani, hogy más szemszögből nézve a kérdést, mennyiben helytállóak akkori kívánságaink. Mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy a szülői és diáktársadalom az osztályfőnöki intézményt nem egyforma szempontból nézi, s ezért a két réteg vélekedését és felfogását külön-külön kell megvilágítani. Természetes, hogy a különböző szemléletnek különféle eredményei lesznek, s így más-más konklúzióra is fogunk jutni. S kétségtelen, hogy így újabb kötelességek előtt fogunk állani, amelyek elől kitérnünk lehetetlen. A szülői társadalom az iskolával szemben nagy általánosságban pusztán tanulmányi szempontból állít fel követelményeket. A tanárban jóformán csak tanítót lát, s a nevelő tanárt nem is szokta különösebb figyelemre méltatni. Összefüggésben van ez azzal a körülménnyé1, hogy a szülőt elsősorban s talán kizárólag a bizonyítvány érdekli, nem sokat foglalkozik azzal, hogy a nevelés szempontja érvényesül-e az iskolában vagy sem? Így az iskola minden intézményével szemben pusztán a tanulmányi szempont fogja érdekelni a szülői társadalom nagy részét, s nem más a helyzet az osztályfőnökkel kapcsolatban sem. A legtöbb szülő előtt közömbös az, vájjon az osztályfőnök milyen szerepet tölt be gyermeke nevelésében, tanításában, s meg van győződve róla, hogy ez pusztán belügy, iskolai belső szempont, melyhez neki különösebb köze nincsen is. Nyilvánvaló, hogy ebből a szempontból a hiba szintén abban rejlik, hogy a szülői társadalom a középiskolában csak tanítóiskolát, a tanárokban tanító, de nem nevelő, vagy legalább is nem elsősorban nevelő egyéniségeket látott, és lát még ma is. Mihelyt azonban a középiskola kilépett abból a szűk körből, amit számára a tanítás egyedülisége jelentett, s a szélesebb területű, nagyobb horizontú nevelő szempontot választotta magának célul, akkor egészen más megítélés alá kell venni az osztályfőnököt szülőnek, tanárnak egyaránt. Mert ha a középiskola új rendszere minden tanártól nevelést követel meg elsősorban, mennyivel inkább azt követeli meg az osztályfőtől, akit azért állított az osztály élére, hogy a gyermekek egyéniségét minél jobban megismerje, azokkal behatóan foglalkozzék, irányító és vezető szerepet kapjon az osztály-közösség nevelése szempontjából. Az egyéniségre 2*
