Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 8. szám - Dr. Kemény Gábor: Győry Vilmos emlékezete
220 Dr. Kemény Gábor: Györy Vilmos emlékezete át hirdetni fogja nemcsak egy nagy humanista költő és lelkipásztor meleg kedélyét, de a családi tűzhely örök melegségét is : „Ne bántsuk ezt a régi zsöllyeszéket, Álaradjon itt tovább is, angyalom. Miért kivetni újabb társi végett ? llát veszni kell-e mindennek, lia rom ? Mi sem vagyunk többé, akik valónk, A sors nem egy csapása sujta ránk, S azért ugy-é oly édes még az élet : Ne bántsuk ezt a régi zsöllyeszéket. Ez volt egyik legelső szerzeményem, Első pehelyke kis fészkünk ölén. Pompára nem telt, ám csak úgy szegényen Magamhoz illő bútort vettem én ; De büszke lettem mégis általa S tudod miért ? — ez már enyim vala — Oh, hidd el édes, sokat fáradoztam, Amíg csak ezt is a szobába hoztam. Ebben a karszékben ült álmodozva, s míg pipájából eregette a füstöt, merészen építgette a dicsőség fellegvárait ! Mint virágos ág a vészütötte fán, itt ült ölébe kis felesége, s hiszi, hogy akkor is e székben fog ülni, mikor unokáinak serege névnapkor felköszönti őt, és végül ezzel a költői látomással fejezi be ezt az örökszép költeményt : „Majd itt ülök le, újra itt e széken, Ha névnapomkor ajtót nyitva rám — Tavasz virág ivat szelíd kezében — Köszöntni jő nagyatyját unokám, S ha kedvesim csoportja itt megáll — Hozzám képest mi akkor a király ? Hány aggodalmat ád a trónus annak ! S lám, ennek itt csak boldogsági vannak. S mit én tudom : mi érzet súgja nékem, Hogy majdan egykor csöndes esteien Fáradt fejem lehajtva itt e széken Halálos ágyammá is ez leszen. S hol e szív annyi élveket talált, Boldog, ha itt köszönti a halált, Jövőnkre intést, múlt felől emléket: Ne bántsuk édes, ezt a régi széket...“ Budapest. Dr. Keméní] Gábor.
