Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 8. szám - Dr. Kemény Gábor: Győry Vilmos emlékezete
216 Dr. Kemény Gábor: GySry Vilmos emlékezete érezhette a szeretet döntő hatását az emberi sorsok intézésében, nem csoda, hogy forró hálával beszél Székácsról, mint j óltevőjéről, második atyjáról és nagy elődjéről, akinek helyét csak komoly fogadalmak közt lehet elfoglalni, hogy méltó legyen a nagy örökséghez. A fogadalmat tragikus szigorúsággal meg is tartotta hátralévő kilenc évében, és éppen a szakadatlan munka, melyben nem ismert kíméletet, őrölte fel idő előtt Győry idegeit. Lelkészi munkát végzett, tanított iskolában, sőt magánúton is nevelte, tanította gyermekeit ; ezek egyike Győry Ilona, a kiváló írónő, ki férjével Ginrvey Artúrral együtt fordította angolra Andrássy Gyula államügyi munkáit és Riedl irodalomtörténetét, s ki még atyjával együtt adta ki a Grimm-mesék magyar átdolgozását; gondozta híveit, tanácsra, segítésre mindig készen volt, s szombatonként elzárkózott szobájába, hogy beszédeire készüljön. Most már részt kellett vennie nemcsak az irodalomban, de az írók társaságában is, s bármennyire szerény és visszavonuló természetű volt, a szívéhez nőtt intim társaságot mégsem mellőzhette. Ágai, Bérezik, Almássy, Balogh Tihamér, néhai Dalmady Győző, Csíky Gergely, Zsilinszky Mihály voltak ott ezeken az intim vacsorákon. ,,Soha vígabb szümposiont ennél a mienknél ■— írja Ágai —; ingujjra vetkezett a kedély, kigombolkozott a tartózkodás. Ami hóbort meggyülemlik az emberben egy hét alatt, s ami tréfát, élcet kibír váltani az elméknek egymáshoz való súrlódása, ami kényelmes szójáték kifakad a titoktartó intimusság gombafejlesztő melegében, az mind ide-oda cikázott-surrant az asztal egyik végétől a másikig.“ Győry Vilmos szívéből szereti a tréfát, a szó természetes értelmében szentimentális, s ezenkívül maga az élő jóság, aki nem ismeri az irigységet, a féltékenységet és fáradhatlan, ha fiatal írótársainak valamiben segítségére lehet. Jellemző erre az a tréfás vers, mellyel Mikszáthnak megígéri, hogy kéziratát szívesen felolvassa a Kisfaludy Társaságban : Kedves öcsém Kálmán — a gyűlésünk oly közel áll mán, Hogy beköszönt szaporán — hallod-e holnapután Küldd hát a rajzot, — mely fényes eszedbe’ kirajzott, Hadd tanulom meg előbb — még a gyűlésnap előtt Tartok rá számot — s szívesen kölcsönzőm a számot, Mint minapába neked — tettem ígéreteket Bár igaz a hangomon — mint repedés a harangon Egy kis csorba esett — amit a köd tehetett, S nem tudom így : e torokkal — megvívok-e a sorokkal S elnézed-e majd — a keh ha jélbeszakajt, Ám ha így kellek — míg végsőt lehellek, Kész szolgád maradok — míg vagyok, aki vagyok..
