Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 7. szám - Hazai irodalom
186 Hazai irodalom. 9. A barátok kiválogatása. „Kivel játszottál már megint?“ és efféle kifejezések nem növelik a gyermek szociális érzékét. Azok a kifejezések, melyek a gyermekre mérgező hatásúak : Ne nyúlj hozzá, nem lesz semmi bajod. Ne futkározz, mert betöröd az orrod. Semmi se lesz belőled! A fogorvosnál nem fog fájni. Bekísér a rendőr bácsi. Csak gondot és bajt okozol szüleidnek. A Jancsi bátyád mindig illedelmes. A legügyetlenebb kisleány vagy a világon. A te korodban én már szépen táncoltam. Nincs ilyen piszkos gyermek, mint té. El se hiszed, milyen szépen szaval és énekel s telefonál a kis Marika. Tedd le, nem értesz hozzá. Mivel érdemeltem meg, hogy ilyen rossz gyermekem legyen. Ne mondd többször, mint amennyire föltétien szükséges : Légy illedelmes. Egyenesen tartsd magad. Ülj csendben. Ne kérdezz annyit. Ne vihogj folyton. Ne fütyülj mindig. Vágj barátságosabb arcot. Mezőtúr. Dr. Boros István. HAZAI IRODALOM Bodó Jenő : Három fogolytábor. Kaposvár, 1940. 219. l. Tíz évvel ezelőtt jelent meg Bodó Jenőnek fogsága küzdelmes éveiről írott emlékezéseinek első kötete (Rabtartó Oroszországban), aminek tulajdonképpen e munka folytatásának kellene lennie, ugyanis a hét és fél éves hadi- fogolyságának utolsó harmadát öleli fel, de akkor a szerző sietve megörökítette szertefutó élményeit a gyehennás pokol szenvedéseiről az orosz börtönök szennyes odúinak, s most, az azóta eltelt 10 esztendő nyugodalmasabb napjaiban ráért rendezni gondolatait, s az odáig eltelt idők gyötrő lidércnyomásától csak úgy tudott megmenekedni, hogy újabb csokorba szedte az emlékezések színes virágait s halotti koszorúit. Így keletkezett ez a könyv, amelynek igazán kár lett volna megíratlan maradnia, mert a világháború után gombamódra felburjánzó memoár-tömegből kimagasló értéket képvisel ez az írás, amely egy sokat szenvedett kartárs lelki kálváriája is egyben. Tompa ütést érzünk a szívünk táján, amikor egy-egy cikornyanélküli mondatából belénkdöbben a letargiába-süllyedt szenvedő magyarok sóhajtása, csökönyös nosztalgiája az elhagyott magyar rónák után : ,,... a hadifoglyok is csak nyitogatták volna szájukat, de abból érthető hang nem szűrődött...“ De talán kezdjük élűiről. Mint kadét esett fogságba, akit nem tekintettek az oroszok tisztnek (kagyet nyet oficer), hanem a legénységgel együtt terelték őket is, „mint hajcsár a barmot a teherkocsikba...“ Mint intelligens ember, kétszeresen érezte helyzetének súlyát, másrészt azonban színről-színre látta, érezte az egyszerű emberek sorsát, annak megörökítésére nem kellett forrásokhoz folyamodnia. A kollektív érzések riadója harsan fel a fekete sorok betűi közül. Az első fogolytábor : Katav. 1915 június 10., ahová gyalog érkeztek holt fáradtan, de abban a fanatikus reménységben, hogy karácsonyra otthon lesznek. Ha akkor előre érzi a rákövetkező megpróbáltatások iszonyatosságait, talán beleőrül. A végtelen unalmas napok várakozásaiba csak az hozott némi változatosságot, hogy a hadapródokat végre elismerték tiszteknek, s joguk lett Volna tiszti fizetéshez, ha kaptak volna. De mielőtt a kiutalás megérkezett, áthelyezték őket Ufá-ba, ebbe a kb. 200,000 lelket számláló városba, ahol
