Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 1. szám - Dr. Nagy Sndor: A református középiskolák gyülekezeti jellege
Dr. Nagy Sándor: A református középiskolák gyülekezeti jellege. 7 alkalmat, mint amennyi nyílik a külső gyülekezetben. Ha azonban az iskolának internátusa van, ott a reggeli vagy esteli áhítat nem hiányozhat. Újabban életbe lépelt rendtartásunknak, hogy a napi munka az osztálytermekben énekléssel és egy-egy bibliai ige felolvasásával kezdődik, lelki áldások tekintetében kibeszélhetetlen az értéke. A hitélet mélyítése céljából különféle ifjúsági egyesületek szervezésére a külső gyülekezetei is kötelezi egyházi törvényünk (III : 3/b). Ilyenek nélkül nem lehet el az iskola sem. Természetesen mi itt olyan egyesületekre gondolunk, melyek kizárólag a pásztoráéin szolgálatában állnak, de emellett a tagok tevékenységét is foglalkoztatják. Egyházéleti önképzőköröket kell bennük látni, s ezek munkaterve ahhoz a nézőponthoz igazodik, hogy tagjaiból az egyháznak minél hívebb, áldozatosabb és öntudatosabb gyermekei s majdan vezető férfiai váljanak. Már szervezetük is kicsinyített képe a külső gyülekezet szervezetének. Vezető testületé az ifjúság kebeléből az ifjak szavazatával választott gondnokok, presbiterek és diakónusok. E testület irányítja az egyesület szellemi munkálkodását, vigyáz fel a tagok erkölcsi életére, kezeli az egyesület vagyonát és a jótékony célra begyűlt alamizsnafilléreket. A gyakorlati egyházi életre nevelésnek elsőrangú eszközei az ilyen ifjúsági egyesületek. Valamint a külső gyülekezetnek megvannak a maguk intézményei, hogy azokban és azok segítségével az egyháznak különlegesebb feladatai oldódjanak meg, ugyanúgy várakozik különlegesebb feladat az iskolák mellett dolgozó intcrná'.usokra is. Távol legyen tőlünk a minden áron való bírálgatás. N< m is tesszük. Ellenben reámutatunk itt dr. Sarkadi Nagy Jánosnak a Protestáns Tanügyi Szemle folyó év április havi számában közölt „Református nevelés kérdése“ című értékes cikkére, mely az internátusok ügyével is foglalkozván, nem habozik kijelenteni, hogy azokban az igazi kálvinista építő munka nem kielégítő. Miért? — kérdezi. Mert — felel meg a kérdésre - mindenre van ott gond, csak éppen a családi nevelés szempontjai nem érvényesülnek. Van sport- és tenniszpálya, játék- és olvasóterem, maga az internátus belül inkább modern szállodához, legjobb esetben penzióhoz hasonlít, de semmiképpen sem igazán református nevelő- otthonhoz. Elég baj biz ez. Mi azonban a bajok gyökerét nem abban látjuk, hogy a mai internátusok berendezkedésükben és felszerelésükben igyekeznek a haladó korral lépést tartani (nincs ebben több veszedelem, mint a maradiság csökönyösségében), hanem abban látjuk, hogy a családi nevelés számára nem teremtik meg a kedvező feltételeket. Ki akarná magát azzal áltatni, hogy egy száz-százötven tagol számláló internátusbán a lelki nevelés munkáját éppoly eredménnyel tudja végezni, mint egy huszonöt-harminc tagú intézetben? Tessék a nagyobb intézeteket párciálni, s egy-egy tagozatát külön pater familiasokra bízni. Vájjon elképzelhetetlen-e az is, hogy új internátus létesítésekor a tanulók létszámának megfelelően ne egy kaszárnya - tömb, hanem aprózott...: elosztott három-négy, sőt több tanulóotthon
