Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 5. szám - Megjegyzések
130 .11 eg j egy zések. akkor nekünk sem szabad e kérdés mellett behunyt szemmel elsiklani, hanem igenis a legcselekvölegesebben kell beavatkoznunk. Máskép a sportolás nem építi, hanem rombolja diákjaink testét-lel két. Debrecen. Sós IstvánArany János levele Kovács Jánoshoz. —■ Kérelem az Alföld nagymultú iskoláinak természetrajztanáraihoz. — Kovács János, a debreceni Kollégium egykori természetrajztanárának, az első magyar afrikai természetkutató utazónak az élettörténetével és munkásságával foglalkozva, kezembe kerültek azok az egykori levelek is, amelyeket Arany János, Kovács Jánosnak jóbarátja és a Tiszáéknál, Geszten, nevelőtársa írogatott Kovács Jánoshoz. Az egyik levelében azt írja többek között Arany János 1854 dec. 14-én keltezve Nagykőrösről a még akkor Geszten lakó Kovács Jánosnak : „Hát pedig te pusztítod a csegődi rókákat s egyéb kártékony állatokat, mint egy második Sámson vagy Herakles, részint a tudomány, részint' a meleg bunda érdekében. Jól teszed ! Nálunk is volt már az idén egy pár farkasvadászat, mit csupán azért említek meg, hogy iskolánk is kapván egyet (t. i. farkast) az Lengyel collegának annyi bajt szüle csaknem, mint azelőtt a juhászoknak, mert bár a tömökészület már is 50 s egynéhány pengőbe áll, a farkas sehogysem akar kitömve felállani. Gondoltam, hogy cifra készség nélkül is, egy pár bicskával, egy néhány dróttal azóta készen volnál vele. Még néhány vízimadarat is küldtek be a városiak, azok amint hallom már készek, de én nem láttam“ stb.. . . Arany Jánosnak fenti, talán még sehol sem publikált sorai több dologra világítanak rá. Először is megállapítja, hogy Kovács János igen ügyes állattömő volt. Ezt megismerni elég alkalma volt Aranynak, mert amikor még mindketten Geszten együtt voltak, Kovács János állandóan gyűjtött és tömött, úgyhogy 1856-ban egy 200 drb-ból álló gyűjteményt hozott magával a debreceni Kollégiumba, Tisza Lajos jóvoltából. Megállapítja azonban Arany azt is, hogy 1854-ben Nagykőrös környékén farkasra rendszeresen vadásztak, és egy akkor elejtett példányt kapott is a gimnáziumuk. Ezekre a mult- századbeli alföldi farkasokra, illetve a még esetleg megmaradó maradványaira, koponyáira volna igen nagy szüksége a mai emlősállatkutatásnak. Az egykori alföldi nádifarkasokról, Arany János rétifarkasáról a mai tudomány sajnos csak igen keveset tud ; sehol egyetlen múzeumban sincs régi nádifarkas, vagy annak valamilyen maradványa. Legalább is nem tudunk erről. Pedig a „rétifarkasról“, a „toportyánféregről“ mindenki tud még most is széles e hazában. Igaz, hogy csak Arany János Toldijából ! Nagy mulasztása volt a múlt század vadászainak és természetkutatóinak, hogy ezt az akkor még közönséges állatot sem pontosan le nem írták, sem múzeumokban meg nem őrizték. Tudnunk kell azonban azt is, hogy nem minden az Alföldön elejtett farkas volt „réti farkas“. Itt élt elég nagy számban a nagyobb közönséges farkas is. Az a nagykőrösi farkas is bizonyára ilyen közönséges farkas lehetett, mert ha réti farkas lett volna, akkor Arany János bizonyára ily néven említette volna fentebb idézett levelében. Csodálatos, hogy az olyan buzgón kutató és gyűjtő Kovács János, aki nagyon sokat gyűjtött épp a régi Sárrét mocsaraiban, a debreceni Kollégium régi állatmúzeumába réti farkast nem gyűjtött, és hátrahagyott sajnos igen kevésszámú feljegyzéseiben sehol sem emlékszik meg róla. Mily kár, hogy azt, amit ő félszázad alatt épp a régi Alföld legeredetibb, legősibb pontjain á Sárrét vidékén átélt, tapasztalt s tanulmányozott, sehol sem vetette papírra, s így az a sok értékes adat, tapasztalat vele és a Sárréttel együtt örökre eltűnt, a multté lett ! Ezért kérem én most fel az alföldi nagymultú iskolák természetrajztanárait, nézzenek utána a szertáraik szekrényeiben a legrégibb csontmaradványok között — tudom, hogy ilyenek vannak bőségesen minden régi szer-
