Protestáns Tanügyi Szemle, 1940

1940 / 4. szám - Megjegyzések

Megjegyzések. 109 kön és nevelőmunkásokon kívül nevel és a serdülőre akadályozhatatlan befolyást gyakorol az utca, a színház, a mozi, a sajtó és a gyermek közeli és távoli környezetének szinte beláthatatlan sokaságú és fajtájú megnyilatkozása. Ezek sexuáletikai befolyása a serdülő lelki alakulására és testi fejlődésére pedig legtöbbször — szerényen kifejezve — több, mint nem kívánatos. így azon­ban úgy alakul a helyzet, hogy a serdülő a hivatásos nevelés tényezőitől semmit nem kap e téren, míg ugyanakkor e felelőtlen nevelési tényezőknek csaknem szabad prédájául esik, melyeknek befolyását legfeljebb többé- kevésbbé csökkenteni lehet, de megszüntetni nem. Ennek aztán igen sokszor nagyon szomorú következményei mutatkoznak. A serdülő gyakran teljes tájékozatlanságában annak, hogy itt mily súlyos veszélyek és mily jóvá­tehetetlen következmények fenyegetik, áldozatául esik oly kísértéseknek, melyek egész életét megrontják, a közszolgálat és a családalapítás feladatára képtelenné teszik, nemzeti társadalmunk tehertételévé válik, ha az iskola még oly jól kicsiszolta is szellemét, s oly acélossá tornásztatta is izmait. De tovább is mennek. Ott van a családi élet mai válsága szinte oly sok hibájá­val, hogy nem is lehet elég helyen gyógyítani. Nem volnának-e az iskolás nevelésnek itt is oly komoly és pótolhatatlan nemzetépítő feladatai, melyeket ma a racionális oktatórendszer mellett jóformán semmibe se vesz? Nem kel­lene legalább is egy új tantárgy bevezetésével világnézeti és gyakorlati isme­reteket nyújtani az iskolában serdülő ifjúságunknak arról, hogy mit jelent számára, egyházára és nemzetére nézve a családalapítás szent feladata. Hogy az önfeláldozás és az áldozatos önmegtagadás mily iskolája vár rá a családi életben, s mily szent hivatása ez Istenével és hazájával szemben, nem pedig az önző élvhajhászás alkalma, aminek serdülőkora merengéseiben elképzeli. Hogy mi az a házassági válás, s mik az okai? Mi a gyermektelenség és az egyke? Hogy mily következményekkel jár a rokon- vagy érdekházasság, és így tovább. Helyes-e az, hogy mi már felserdült leányaink ezreit eresztjük ki évenként iskoláinkból, akik közül javuló közviszonyaink folytán mind­egyre több feleség és családanya lesz, a nélkül, hogy csak halvány útmutatást, alapismereteket is szereznének arra nézve, amik hiányában súlyos lelki­testi bajok, házassági bomlások, a nemzetszaporodás csökkenése és egyéb közértékek beláthatatlan horderejű pusztulása következhetik. Érdekes tanulságokat meríthetünk e kérdés tanulmányozására mind­abból, amivel e téren már a németek kísérleteztek, s ami már ott többé- kevésbbé be is vált. „Egy új középiskolai tantárgy, a ,Rassenkunde und Rassenhygenie1, bevezetésével közérthető rendszerességgel nyújtják azokat a gyakorlati ismereteket és útmutatást úgy a fiú, mint a leányközépiskolákban, melyeket mi röviden családvédelmi ismereteknek nevezhetnénk. A fajismeret és faj­egészségtan nevet náluk e tantárgy onnan veszi, hogy nemzetiszocialista szemléletmódjuk szerint ezt kizárólag közösségi feladatnak látják. Holott kétségtelen viszont az, hogy a helyesen vezetett családvédelmi politika éppen úgy védi a nemzetközösség, mint az egyén jól felfogott érdekeit. Működésük szellemére legjellemzőbbek tán azok a fajvédelmi kiállítások, melyeket a német közép- és középfokú iskolák szoktak rendezni. A propa­gandaminisztérium rendelte el, az egyes tanárok irányították, de a kiállítás teljes anyagát az ifjúság maga készítette és hordta össze az egyes iskolákban, s ezzel mély nyomokat hagyó élményszerűséggel foglalkozik a faj, nép, ille­tőleg a családvédelmi problémákkal és feladatokkal, melyektől valóban valamennyiük jövője függ. Egy fiúgimnázium termeiben nézünk meg ily kiállítást/Öt-hat egymásbanyíló helyiség, mindegyik egy-egy népvédelmi feladatkörnek szentelve : 1. Vér és föld (Blut und Boden), az első kiállító­terem felirata. A tanvdók elkészítették családfájukat lombos fa-rajzok alakjá­ban, melyek gyökere benyúlik itt-ott a harmincéves háború idejébe is. Tarka családi címerek, családtörténelmi albumok az ősök képeivel, régi kapcsos Bib­liák megható tartalmú családi bejegyzésekkel. Dolgozatfüzetek ily témák­kal : ,Mit tudok az én őseimről?1 Hogy emeli mindez a nemzeti közösséghez való tartozás öntudatát! ,A faj belső ellenségei' a következő terem felirata.

Next

/
Oldalképek
Tartalom