Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 4. szám - Megjegyzések
106 Megjegyzések. MEGJEGYZÉSEK v. "/j/ Első lépés a (cliclségkulatáslioz. Szemlénk folyó évi márciusi számában Harsányi István'és Szathmáry Lajos cikke erősen hangsúlyozza a tehetségkutatás "szükségességét egyrészt az anyagiak, másrészt az iskola távolsága miatt középiskolába bejutni nem tudó gyermekek között, illetve sürgeti az ezek között lévő kiváló gyermekek taníttatásának előmozdítását, s beszámol az e téren elért eredményről. Teljesen egyetértek a cikkek nemes célzatával, s éppen ezért kívánok az ilyen irányú munkák közben elénk álló akadályokról szólani, melyek elhárítása nélkül szinte lehetetlen elfogadható eredményt elérni a legodaadóbb munka által is. A debreceni Kollégium — mint minden református iskola — e szükség- szerűség elvszerű kifejezése nélkül, tisztán a református szellem — mondhatnám — önkéntelen megnyilatkozásaként, kezdettől fogva vallotta az egyszerű sorsban lévő, arra érdemes gyermekek taníttatásának fontosságát. Köztudomású, hogy — különösen a debreceni Kollégiumban, a „szegények iskolájáéban —- igen sok szegénysorsú gyermek végezte el tanulmányait. De hogy e munkának tervszerűnek és sokkal nagyobb méretűnek kell lenni, az természetes, mert csak így tudjuk nyugodt lelkiismerettel olvasni a „Csokonai pert“ és Nyilas Misi élettörténetét. E téren azonban mindjárt a megindulásnál akadályba ütközünk, mivel ez idő szerint igen nehéz annak az eldöntése, hogy ki érdemes a taníttatásra. Nem vagyok ugyan azon a véleményen, hogy csak az abszolút tehetségeseket taníttassuk, mert igen szép, a közösségre nagy hasznot jelentő pályát futhat be a jórendű, egészséges idegzetű gyermek is, kinek a vezető rétegből való elmaradása veszteséget jelent a nemzetre ; de mivel anyagi erőink igen korlátoltak, valóban nagy gondot kell fordítanunk arra, hogy elsősorban a leginkább érdemeseket vegyük pártfogásba. Nagyon helyes az egészség szempontjából javasolt vizsgálat, mert bizony a gyengébb egészségűéit inkább bírják a szabad levegőn való tartózkodást nagyobb mértékben megengedő ipari és gazdasági munkát, mint a már kis gyermekkorban kezdődő, többnyire csak zárt levegőn végezhető szellemi munkát. Ezt az orvosi tudomány ma már el tudja dönteni. Sokkal nehezebb azonban a szellemi arravalóság eldöntése. Mert — sajnos — az elemi iskolai bizonyítványt nem tekinthetjük abszolút irányadónak ebben a tekintetben. Hiszen igen sokszor tapasztaltuk, hogy a tiszta kitűnővel teleírt elemi iskolai bizonyítvány tulajdonosai nemcsak hogy nem érték el a középiskolában ezt az eredményt, de sokszor meg is buktak. Ezért alkalmazzuk a debreceni Kollégium gimnáziumában azt az eljárást, hogy az első osztályban csak igen kivételes esetben adunk kedvezményt, mivel igen gyakran érdemtelenül élvezték azt egyesek, holott voltak rá méltók is ugyanakkor iskolánkban, kiknek nem jutott segítség miattuk. Ez természetesen nem tökéletes megoldás, mert igen sok érdemes gyermeket nem tudnak megindítani sem az iskolában, az első osztály elvégzésére sincs anyagi erő, s ezek így elvesznek a továbbképzés számára. Hogy miért áll elő sokszor ez a nagy különbség az elemi és középiskola által nyújtott értékelésben, annak az új környezetbe való kerülés sokféle befolyásán kívül főként a két iskolának egymástól való eltávolodása az oka. Mert hiszen régebben is egészen más világba került az elemi iskolából a középiskolába lépő gyermek, de manapság már igen nehezen áthidalható űr tátong a két iskola közt. Pályám szeretete és fiaim iskoláztatása iránt való aggodalom következtében jóideje érdeklődéssel kísérem az elemi iskola munkáját elméleti és gyakorlati szempontból is. Az a tapasztalatom, hogy míg az elemi iskola az utóbbi időben a gyermek kímélése céljából az oktatás anyagának minél könnyebb átadását tűzte ki — nagyon helyesen — céljául, addig a gimnázium a megkönnyítést csak a tanárok munkájának fokozása által igyekszik elérni. Ez pedig sok esetben nem elegendő. A tanár legjobb igyekezete mellett sem képes a két malomkő között kellő eredményt elérni. Lehetetlen, hogy az új
