Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 4. szám - Bars László: A rajz a Tanterv- és Utasításokban
104 Bars László: A rajz a Tanterv- és Utasításokban. Azonban, hogy élesebben láthassuk a különbséget az 1926. és az új Utasítás között, idézem a réginek erre vonatkozó sorait: ,,a tanterv nem bocsátkozik bele a tanulmány részletezésébe, nem szab meg szigorúbb kereteket; főként csak a bemutatandó anyag felsorolásával jelzi számára a terjedelmet...“ Tehát csak nagy vonásokban mutatta meg e téren a tennivalókat. A műalkotások ismertetését a rajz gyakorlatnemei közé sorolta, meghatározott óraszám keretén belül, mindhárom típusú fiúiskolában. A gimnáziumnál ez megszűnt a IY. o.-tól kezdve a rajzzal együtt. A múlt iskolája a legtöbb helyen még a kezdeti igényeknek sem tudott eleget tenni a művészeti alkotások feldolgozásánál, hiszen ehhez nemcsak a módszeres eszközök, hanem a tankönyv is hiányzott. Azóta sokat változott a helyzet. Tankönyv, kép- és diapozitív vetítőgépek állanak rendelkezésünkre, úgyhogy ezzel az alkalom megadatott arra, hogy helyes módszerrel a rendszeres művészeti oktatást eredménnyel végezhessük. A leányközépiskolák művészeti nevelésében is nagy eltérés mutatkozik az 1926. és a mai Tanterv között. Régen a három különböző típusú leányiskolánál nemcsak a rajz, hanem a művészet- történet heti óraszáma is mind eltérést mutatott. Az 1938. évi Tanterv leegyszerűsíti e sokféleséget egyetlen ilyen típusú középiskolára : a leánygimnáziumra, melyben a rajz és műalkotások ismertetésének tananyaga megegyezik a fiúgimnáziuméval. A megkülönböztetést egyes feladatcsoportok elvégzésére fordított óraszámok emelésével, illetve csökkentésével végzi el, melynél a leánytanulók jövő hivatása az irányadó. A műalkotások tanítására vonatkozólag az 1938. évi Utasítás célkitűzése: a művészeti alkotások terén való tájékozottságra, továbbá ennek „szerető megfigyelésére és megértésére“ való nevelés. A fiúiskoláknál a régi elmulasztott hiányokat akarja pótolni e téren, a tájékozatlanság megszüntetésével. Hogy e felismerés mennyire indokolt, azt akkor látjuk igazán, ha ismerjük a magyarországi műemlékek szomorú sorsát. Divald Kornél: Magyarország művészeti emélkei c. munkájában a következőket írja : „Történelmi viszontagságainknál is többet pusztított el művészeti emlékeinkből a tájékozatlanság és tudákosság.“ Ma meg sem tudjuk érteni azt a hozzá nem értést és közönyt, mely pusztulni engedte nemzeti kincseinket. Hiszen az emlékek, vagy csak töredékei is, a leghitelesebb tanúság- tevői nemzeti kultúránknak és forrásai e téren a tudománynak. Egymagában a tudomány csak csonka eredményt mutathat fel, a nép és kor mélyebb érzéseit kivetítő és jellemző alkotások nélkül. Azért őrzi és ápolja büszkeséggel minden nemzet múltjához kapcsolódó művészeti emlékeit, legyen az egy díszes veretű kard, freskó, márványtorzó, vagy egy épület faragott oszlopfője. Csakis ez adhat a múltra vonatkozó történelmi fogalom helyett a jelenbe állított megfogható, élő valóságot, melynek hatása élménytadó tartalmánál fogva válik bennünk maradandóvá. Mennyivel inkább szükséges nekünk, magyaroknak, a Kárpátok
