Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 4. szám - Bars László: A rajz a Tanterv- és Utasításokban
102 Bars László: A rajz a Tanterv- és Utasításokban. sabbreridű, művészi igényeket kereső feladatcsoportoknál a megkötöttség nem vezethet az esztétikai nevelés céljához. E kettős szempont harmonikus egységbeállítása jellemzi különben az Utasításnak rajzra vonatkozó részét. A rajztananyag összeválogatásánál is érvényesülnek a művészeti és nevelő szempontok, melyek a lehutóbbi 12 év tapasztalatának leszűrt tanulságait összegyűjtve gazdag, színdús programmot nyújtanak. A rajztanárnak arra kell törekednie, hogy a tömör mondatokba fogott szöveget ügyesen fordítsa át rajzokra. Azért szükséges ismerni az Utasítások célkitűzésének lényegét, hogy a szónak vonalba, formába, színbe történő átültetésénél ne a jelentéktelenségek, hanem az új törekvések fontos akkordjai érvényesüljenek. A tanítás általános kereteit részleteiben is nagy körültekintéssel jelöli ki, azonban ennek kitöltését, egyéni felépítését a tanár képzeletének és képességeinek szabad érvényesülésére bízza. Ezen magasabb szempontokat követő középiskolai művészeti nevelés biztosíthatja a vidékenként és egyénenként különböző, változatosságával a „szép“ elérését kereső, eredményes rajztanítást. Őrködnünk kell tehát a felett, hogy a tanításunk ne váljék semmiféle eszközzel (legyen az készen adott tanmenet, tankönyv stb.) túl irányítottá. Mert a „séma“ megkönnyítheti, sőt egyöntetűvé teheti munkánkat Ungvártól Szentgotthárdig, azonban a művészi oktatásnak ilyen céljai nem lehetnek, mert ezzel éppen legértékesebb elemétől — az eredetiségtől — fosztanék meg tanításunkat. A Részletes Utasítás különben is oly ideális anyagot nyújt a tanításra, hogy ehhez a jelenben hozzátenni- valónk alig lehet. A lehetőségek keretein belül a tanárnak bizonyos szabadságot ad munkájában, amit a következőképpen jelöl meg: „A tantervet értelmezni, helyes módszerrel gyümölcsözővé tenni, a tanárnak értékes joga.“ Ez megnyilatkozhat a tananyag megválo- gatásában épúgy, mint a módszeres feldolgozásban. Sőt tovább megy, a feladatcsoportokra fordítható óraszám tekintetében is. Megkötése erre nézve ennyi: „Ez azonban ne legyen oly fokú, hogy veszélyeztesse a kívánatos egységet.“ Komoly megítéléssel mérlegeli a tanuló egyéniségét és szerepét is. E kérdés vizsgálatánál nem a külsőségekből indul ki, hanem lélektani kutatások eredményeiből állapítja meg azt, hogy „a rajz szempontjából nem egyetlen lelki típushoz tartoznak a tanulók“. Megadja amó- dot arra is, hogy a benső, magukkal hozott tulajdonságuknak megfelelő nevelő-oktatásban részesüljenek. Kivitelező munkájukat a különböző típuscsoportoknak (vizuális, konstruáló) megfelelő eljárással végezhetik. Ezt az Utasítás „a tanár különös figyelmébe ajánlja“. Az idézett sorokból tárgyunk művészeti jellegének bölcs megítélését és értékelését láthatjuk. Ebből következik, hogy szabadon hagyja az egyéni megnyilatkozások területét úgy a tanár, mint a tanítvány számára. Ugyanakkor a helytelen elkalandozásoktól visszatart. A fentiekhez hasonló problémát az 1926. évi Utasításban nem találunk. A régi gondoskodás ezen a téren szinte alig jöhet számításba.
